Egy könyvmoly legnagyobb problémája, hogy akármennyit olvas, az olvasatlan könyvek mindig csak gyűlnek, végeláthatatlan halmokat képeznek. Nem tagadjuk, ez nálunk is így van. :D Viszont a kihívások mindig ösztönzőleg hatnak az emberre, ezért úgy döntöttünk, idén az olvasatlan könyveinket szintén egy kihívás keretein belül szeretnénk csökkenteni. Kiválasztottunk 12 regényt, amit közösen és még 12-12 kötetet, amit idén mindenképp kivégzünk, de a szerencsére bízzuk, hogy melyik hónapban melyik következzen. Egy üvegből fogjuk kihúzni az adott címeket és olvasás után értékelni is fogjuk őket. Ha kedvet kaptok hozzá, akár csatlakozhattok is hozzánk. ;)
Lassan elérkezünk a végére. Az üvegben már csak 6 db cetli lapult, amelyből sikeresen kihúztuk a mostani olvasásra váró könyveink címét is. Azt bizton állíthatjuk már elkezdtük tervezni a jövő évi listánkat, szeretnénk jövőre folytatni a kihívást :)
Közös lista: A
mostani közös olvasásunk is egy sorozat második része, amivel már régóta nem jutottunk előrébb. Ez pedig nem más mint Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés.
I: Már jó régen elkezdtük a sorozatot, de azóta valamiért nem folyattuk. Most itt van rá az alkalom :)
P: Én szerettem a Gyönyörű sorozatot, Trent története is megnyert magának, valami mégis visszatartott folyamatosan, hogy Thomas-szal is megismerkedjek.

Cím: Gyönyörű megváltás
Sorozat: Maddox testvérek 2.
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 374.o
Fülszöveg:
A kemény, tréfát nem tűrő Liis Lindy FBI-ügynök eldöntötte, hogy csupán
a munkájával köti össze az életét, így felbontja jegyességét, és
Chicagóból San Diegóba költözik. Thomas Maddox egy arrogáns és
könyörtelen különleges ügynök. A világ legkeményebb bűnözőit tette már
hűvösre, és ő a szervezet egyik legjobb embere. Annak ellenére, hogy
temérdek életet megmentett, van egy ügy, amely túlszárnyalja
képességeit. Öccsére, Travisre börtönbüntetés vár, mivel benne volt a
keze egy alagsori gyújtogatásban, amely során számtalan főiskolás
veszítette el az életét, a média pedig igazságszolgáltatást akar. Travis
egyetlen mentőöve Thomas. A férfi öccse megmentése érdekében alkut
ajánl: Travisnek be kell lépnie az FBI-ba. Liis makacs és kihívó, ám
valahogyan sikerül meglágyítania Thomas kemény határait, és ráveszi,
hogy a tökéletes ügynök elkísérje őt egy ünnepségre. Egy párként utaznak
el Travis és Abby fogadalmának megújítására, és amikor véget ér a
ceremónia, Liis elgondolkozik, hogy valóban csak tettették-e
vonzalmukat.
Indie listája: Ebben a hónapban egy hazai Írónővel ismerkedhetem meg. Méghozzá a Kisherceggel párhuzamos történetet olvashatok majd tőle, amely nem más mint Róbert Katalin: Szelídíts meg!
I:Book a Sloth Club tavalyi dobozában lapult a könyv. Örültem, mert amúgy is felkeltette az érdeklődésemet, most végre meg is ismerhetem.
I:Book a Sloth Club tavalyi dobozában lapult a könyv. Örültem, mert amúgy is felkeltette az érdeklődésemet, most végre meg is ismerhetem.
Cím: Szelídíts meg!
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 270. o
Fülszöveg:
Róka kilencedikes
lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a
kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen
elvált szülei még mindig felette csatároznak.
Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.
Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.
A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…
Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?

Perpetua listája: Egy nálunk nem túl szerencsés sorsú sorozat egyik kötete a húzottam, bár most már megkaptuk az első reménysugarat a tényleges folytatásra a KMK-nak köszönhetően. Ez pedig nem más mint Marissa Meyer: Winter
P: Nagyon megtetszett a Holdbéli Krónikák sorozat, ami az első rész után csak még jobb lesz, fordulatosabb és izgalmasabb. Már csak Winter történetét kell megismernem.
Sorozat: Holdbéli Krónikák 4.
Kiadó: Feiwel and Friends
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 828.o
Fülszöveg:
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 828.o
Fülszöveg:
Amikor Winter Hercegnő tizenhárom éves volt, egy udvarbeli pletyka arról keringett, hogy hamarosan még gyönyörűbb lesz mostohaanyjánál, Levana Királynőnél. Féltékenységében Levana elcsúfította Winter-t. Négy évvel később, Winter megtanulta használni a bűvöletet. Sebhelyei ellenére, Winter természetes szépség, kegyelme és gyengédsége lenyűgözi a Holdbéli lakosokat, akiken nem hat az elmekontroll.
Winter megveti mostohaanyját, de sose álmodott arról, hogy a helyébe lép. Míg egy nap rá nem jött, hogy talán ő az egyetlen, akinek megvan a hatalma, hogy hatni tudjon rá.
Cinder, Kai Herceg, Scarlet, Farkas, Cress, Thorne, Winter Hercegnő, és a palotaőrség tagja, Jacin megkapják a megérdemelt boldog befejezésüket?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése