Cím: Leo
Sorozat: A szerelem csillagjegyében 1.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 256 oldal
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Evie
és Leo állami gondozott gyerekként találkoztak, és barátság szövődött
közöttük. Az évek alatt kapcsolatuk szerelemmé mélyült, és megfogadták,
ha Evie 18 éves lesz, együtt kezdik el felnőtt életüket.
Amikor Leót váratlanul örökbe fogadják, és el kell költöznie, megígéri Evie-nek, hogy keresni fogja, és néhány éven belül visszajön érte. A lány azonban nem hall felőle.
Nyolc évvel később, történetünk idején Evie már nehéz körülményei ellenére is kialakította az életét. Van munkája. Vannak barátai. Elégedett. Ekkor egyszer csak feltűnik az életében egy férfi, aki azt állítja, hogy a lány rég eltűnt szerelme, Leo küldte, hogy kutassa fel őt. Tagadhatatlanul vibrál közöttük a levegő. De vajon megbízhat-e Evie a vonzó idegenben? Vagy lehet, hogy az titkol valamit a Leóhoz fűződő kapcsolatáról és a srác sok évvel azelőtti eltűnéséről?

– Mindig csak te leszel nekem, Evie – mondja csendesen.
Ezek az utolsó szavai hozzám. Aztán nem látom többé.
Két árvaházi gyerek van a középpontban, az alapötlet tetszett?
I: Az alapötlet nagyon tetszett. A való életben is hallunk híreket, milyen lehet is ilyen helyen felnőni. Már maga az a tudat milyen rossz, hogy nem kellettél a szüleidnek, vagy annyira felelőtlenek voltak, hogy nem is törődtek veled, csak szenvedést és fájdalmat köszönhetsz nekik. Evie és Leo is megtapasztalja a fájdalmas gyerekkort. Szerencsére egymásra találtak ebben a világban, és barátságot kötöttek egymással. A baráti, sőt mondhatom testvéri viszony, az évek során át alakul, és szerelemmé válik. Itt is jött egy fordulat, egy nem várt adoptálás választja szét a tinédzsereket. Leo új családhoz került, és ezzel együtt máshol folytatja az életét. Ígéretet tesznek egymásnak, hogy amikor már Evie is eléri a 18 éves kort, Leo eljön érte és együtt folytatják tovább :) Itt jött egy szomorú dolog, Evie betöltötte a várt életkort, de Leo még sem jelentkezett. Az élet nem ált meg, és a lánynak a saját lábára kellett állnia, és gyerekkori szerelmét el kell felejtenie. De tudjuk a szívnek nem lehet
parancsolni így "Leo szelleme" elkíséri őt, és továbbra is bizakodik, hát újra találkozhatnak valamikor még. Megjelenik a mi titokzatos kukkolónk Jake is, aki új helyzetet teremt. A múltba Evie visszaemlékezései által kapunk képet. Ezek a részek tetszettek, jó volt megismerni az ott történteket, és hogy miért is szerették annyira egymást a Leo-val.
P: Az árvaházban felnőtt gyerekek élete mindig nagyon kemény. Nagy szerencse kell ahhoz, hogy szerető családra találjanak és „egészséges” felnőtt váljon belőlük. Legtöbbjükben olyan mély nyomot hagynak ezek az évek, hogy nem tudnak megbirkózni a helyzettel, hogy 18 évesen kikerülnek a való világba. Evie és Leo úgy tudta átvészelni az ott töltött éveket, hogy egymás támaszaivá váltak, és egy nagyon szoros barátság alakult ki közöttük. Nem meglepő, hogy idővel inkább szerelemmé alakult ez a kapcsolat. Ígéretet tettek egymásnak, hogy megvárják egymást és a felnőttkorukat már együtt töltik. Ám az ígéret ellenére Leo nem jött el a lányért, amikor ott kellett hagynia az árvaházat. Evie az eszével tudja, hogy tovább kell lépnie, nem várhat örökké, de a szíve még annyi év elteltéért is a gyerekkori szerelméért dobog. Vajon mi történt, ami miatt a fiú megszegte ígéretét? A titok leleplezését várva könnyen haladtam az olvasással és izgultam, hogy mikor tudjuk végre meg.
Minden történetbe kell pár csavar, meglepetés. Itt is akadt?
I: Meg kell mondanom őszintén egyik csavar se lepett meg. A kukkolónk felfedi magát, és el árulja ki is ő. Leo egyik ismerőse, és közli Evie-vel a szörnyű hírt, hogy a fiú meghalt. A lány érezte, hogy valami történhetett vele, ezért nem jött érte, de mégis lesújtja a hír. Jake és Evie között érezhető volt a vonzalom, és a szikra, ezért sejthetük, hogy több lesz köztük mint barátság :) Kaptunk szenvedély, kis bizonytalanságot, és néhány félreérthető helyzetet. Mivel már az elején rájöttem az első titkokra, így az olvasása közben vártam mikor hull le erről végül is a
lepel. Később jött egy elejtett mondat, és egy adott helyzet, amitől elindult egy gondolat a fejemben ezzel kapcsolatban, és sikerült rá jönnöm a második csavarra is a történet során, így már ez sem ért meglepetésként. Lehet az volt a baj, hogy túl sok ilyen műfajú könyvet olvastam mostanában, és ez miatt nem tudott magával ragadni a történet. Kiszámítható volt, és nem is voltak olyan eget rengető dolgok benne. A végét is gyengének éreztem, túl hamar oldódott meg minden számomra, és nem igazán volt kellően kifejtve az előzmények sem :/ Azért megadom az esélyt a folytatásnak is, lehetséges, hogy abban ezek a dolgok jobban ki lesznek fejtve.
P: Sajnos nem bővelkedett benne a cselekmény. A könyv legelején felbukkant Jake, Leo jó barátja, aki közli Evie-vel, hogy sajnos a fiú már meghalt. Ám a szomorú hírek ellenére a két fiatal között azonnal fellobban a szikra. Kicsit túl egyszerű és túl sima volt már az elején ez a kapcsolat, úgyhogy lehetett várni, hogy még valami csavar várható. Az egyik elég kézenfekvő volt, de tetszett, hogy tényleg így történt, sőt így kellett történnie, hiszen így igazán szép kerek a történet. Jake másik titka nekem nem volt ennyire egyértelmű, de ez pedig a műfaj sajátosságai miatt volt szükséges. Tehát jót tettek a könyvnek, csak ha már ilyen fordulatokkal áll elő az Írónő, úgy érzem még nagyobb hangsúlyt kellett volna kapniuk. Hiányoltam a kapcsolatokhoz hozzátartozó nagyobb drámák, igazi veszekedések.
"Könnyeim a bánat és a veszteség, a zavarodottság és a fájdalom könnyei. Könnyek a fiúért, akit elveszítettem, és a fiúért, aki eldobott magától."
Evie-t elhagyta gyerekkori szerelme, nehéz volt feldolgoznia, továbblépnie. Kemény munka árán tart ott az életben, ahol. Becsüljük kitartását?
I: Evie nagyon szimpatikus lány, akit nem tört meg azt őt ért fájdalmak. Igazi túlélő, aki szeretné megállni a helyét az életben, és a saját erejéből megteremteni az ehhez szükséges dolgokat. Visszahúzódó, és nehezen ismerkedik, de akit a szívébe fogadott azért mindent megtesz. Nagyon becsültem benne azt is, hogy a csalódás ellenére meg tartja ígéretét Leon-nak, és nem "dobja" oda magát egy férfinak sem. Jó volt megismerni benne a kis lány mellett a felnőtt nőt is, akivé Jake mellett vált. Vele végre boldog lehetett, és a gyerekkori
szerelem helyett egy sokkal felnőttesebb érzelmi világot élhetett át, és élhetett meg :) Szeretem a közös részeiket, ez kicsit kárpótolta a csalódottságomat.
P: Lenyűgöző Evie életereje, életkedve. A múltjában kevés jó érte, mégis képes minden helyzetben a legjobbat látni. Takarítónőként dolgozik, amit a legtöbben szégyellnének, ő mégis megbecsüli a munkát, hiszen így tudja eltartani magát. Nem fél a munkától, keményen dolgozik és képes boldog lenni abban az életkörülményekben, amikben él. Nagyon melegszívű, segít mindenkinek, akinek csak tud. Nincs sok barátja, de nagyon megbecsüli őket, ad a véleményükre. Az egyszerű, ritkán bulizós énjét egészen közel tudtam magamhoz érezni, nagyon megszerettem. Sose falta a pasikat, Leo óta nem volt senkivel komolyabb kapcsolata. A fiúval fiatal koruk ellenére is annyira mély és igazi érzéseik voltak, hogy nem tud teljesen még most se tovább lépni. Ám most megjelenik Jake és még ő is meglepődik azon, hogy milyen hamar életre kel a férfi mellett és régóta először érzi magát igazán nőnek.
Jake a titokzatos idegen. Tényleg igazán hamar fellobban a tűz kettőjük között. Tényleg le tudott minket is ilyen gyorsan venni a lábunkról?
I: Tudtam kedvelni, ő az a pasi aki egy ilyen könyvbe igen is kell. Karizmatikus, igazi egyéniség, de mellette ott van a titkokat őrző múltja, és kisfiús énje is. Végig sejtettem a titkát, még is izgultam érte, és hogy a végére minden jóra forduljon. Tetszett kapcsolatuk alakulása, érezhető volt, hogy nem fognak tudni egymásnak ellen állni. Titkok és szenvedély
övezi az ő szerelmüket. Evie-nek el kell dönteni mindig is Leo lesz élete nagy szerelme, vagy Jake lesz az aki végre begyógyítja a szívén ért sebeket? Mi történik akkor, ha Jake titka végül kiderül? Olyan kérdéseke ezek amikre megkaptuk a választ a történet során. Még ha nem is volt akkora hatással rám a könyv, az Írónő stílusa még is felkeltette az érdeklődé a további részek után.
P: Legtöbbször el tudom fogadni az ilyen hirtelen kialakult „szerelmet”. Most se azzal volt gond, hogy ilyen gyors, hanem, hogy mellette a cselekmény is szegényes maradt. Én nagyon igényeltem volna hosszabb jeleneteket, és legfőképp a már korábban említett drámaibb pillanatokat. Jake személyiségével semmi gond nem volt. :) Szokásos álom pasi, aki féltően birtokolja a lányt, akibe beleszeret. Anyagi gondjai sose voltak, mégse szállt a fejébe a hatalom, igyekszik okosan használni a pénze nyújtotta előnyöket. Végig éreztem/tudtam, hogy valamit titkol előlünk és, ahogy írtam meg is lepett a dolog. Erős jellemre vall az is, hogy a saját múltja után ő is igyekszik teljes életet élni, ami még könnyebb is, hogy rátalált végül Evie-re. :)
Kedvenc jelenetem:
I: Evie és Jake első csókja
P: Most nincs annyira kiemelkedő kedvenc, de talán a legelső fejezetben lévő Evie és Leo közös jelenet.
Kedvenc szereplőm:
I: Evie
P: Evie
Kinek ajánlom:
I: Rubin pöttyös rajongóknak ajánlom, és a NA műfaj kedvelőinek :)
P: Azoknak ajánlom, akik egy kicsit könnyedebb, Rubin Pöttyösre vágynak.
Értékelésem:
I: Sose unom meg a Kiadó Rubin pöttyös könyveit, mindig szeretek egy ilyet a kezembe fogni. Láttok fantáziát Mia Sheridan írásában, de ez most engem nem tudott annyira magával ragadni. Hozta azt amit egy ilyen könyvtől elvárok, de még se volt annyira kiemelkedő, így most tőlem 3,5 oroszlánt kap :)
P: Jó az Írónő stílusa, igazán olvasmányos, de ezt még nem tudtam igazán megszeretni, ezért 3,5 eltelt évet kap.
Érdekesség: Nem egyértelműen sorozatként folytatódnak az Írónő könyvei, de akad még jó pár könyv, amit ide lehet kapcsolni. Időrendben összeszedtük nektek a későbbi műveket. :)
Milyen keményen kell küzdeni a második esélyért a szerelemben? Egy második esély az életre? Egy másik lehetőség, hogy elmond a saját történeted?
Minden szerelmi történetnek két oldala van. Evie elmondta az övét. Itt az alkalom Leo esélyére.
Cím: Stinger
Kiadás: 2013.09.23.
Csillagjegy: skorpió
Fülszöveg: Grace Hamilton olyan lány volt, akinek tervi vannak. Pontosan tudta merre tart az élete és büszke volt arra, hogy eléri a céljait. Ez volt ő, és így élte az életét. Sose lépte át a határait, és sose nézett messzebb, hogy mi lehetne valójában. Amíg Ő…
Carson Stinger volt az, aki sose játssza a szabályokat, kivéve a sajátjaik. A felnőtt szórakoztatóiparban dolgozik, nem érdekelte, hogy mások mit gondolnak, és csak jöttek sorra a napok, tervek nélkül. Tudta, mit akarnak tőle a nők és úgy hitte, ez minden, amit ajánlhat. Amíg Ő…
Amikor a körülmények arra kényszerítették őket, hogy néhány órát együtt töltsenek, megváltozott minden. De két ember, akiknek sose kellett volna egy hálóban akadnia, felülkerekedve a valóságon, hogy teljesen más életükkel nem lehetséges. Legalábbis még nem…
Cím: Archer's voice
Kiadás: 2014.01.25.
Csillagjegy: nyilas
Fülszöveg: Amikor Bree Prescott megérkezik az álmos, tóparti városba, Pelion-ba, reméli, hogy megtalálta végre azt a helyet, ahol békére lel, amit olyan kétségbeesetten keres. Első napján az élete összeakad Archer Hale-lel, egy elszigetelt emberrel, aki a saját kínos titkát őrzi. Egy férfi, akit senki más nem lát.
Az Archer’s Voice egy történet egy olyan nőről, aki egy horrorisztikus éjszaka emlékeihez van láncolva és egy férfi, akinek szerelme a kulcs a szabadságához. Ez egy történet egy néma férfiről szól, aki kínzó sebbel él és egy nőről, aki segít megtalálni a hangját. Ez a szenvedés, a sors és a szerelem erejének története.
Cím: Becoming Carter
Kiadás: 2014.10.05.
Csillagjegy: vízöntő
Fülszöveg: Van egy hely a modernkori Amerikában, ahol nincs áram, nincs vízvezeték és nincsenek a mai élet komfortjai. Itt nincs helye az álmoknak, nincs helye az önkifejezésnek és nem tűrik az ambíciókat.
Ezen a helyen, van egy fiú isteni testtel és egy harcos szívével. Erős és hűséges a családja becsületét szolgálja. De többről mer álmodni.
Ezen a helyen, van egy lány angyali arccal és a szíve tele van bátorsággal. A családja számára megtestesíti az engedelmesség mintapéldáját. De mer olyat akarni, ami sose lehet az övé.
Becoming Calder a gonosz és a jó közötti harc, a félelem kontra bátorság története és az igazság, hogy a szeretet fénye mindig megtalálja a kiutat a legsötétebb helyeken is… Az idők kezdetétől fogva az idők végezetéig.
Cím: Finding Eden
Kiadás: 2014.10.05.
Csillagjegy: vízöntő
Fülszöveg: Amikor a számodra ismert világ véget ér, amikor minden, amit szeretsz, eltűnik, honnan meríthetsz erőt?
Amikor az új világ, amibe beléptél, ugyanolyan elszigetelt, mint az előző, amikor a szíved összetörik és a jövőd homályos, hol találhatod meg a reményt?
A Finding Eden az erő, a felfedezés, a megbocsátás és a halhatatlan szerelem története. Arról szól, hogy higgy a sorsodban és kövesd az utat, ami a béke felé vezet.
Cím: Kyland
Kiadás: 2015.01.24.
Csillagjegy: bika
Fülszöveg: Tenleigh Falyn minden nap küzd egy kis, szegénység sújtotta szénbányász városban, ahol a testvérével és elmebeteg anyjával él. Az álma, hogy megnyerje a főiskolai ösztöndíjat, amit a helyi szénbányás cég ad, így menekülhetne el az élete durvaságából.
Kyland Barrett a hegyekben él, fáradhatatlanul dolgozik – éhezés közelében, mély magányban, minden változás nélkül – hogy megnyerje a Tyton Coal Scholarship-et és elhagyja a várost, ami olya sok fájdalommal van tele.
Mindketten megállapították, hogy nem felelnek meg az elvárásoknak, de egy pillanat megváltoztat mindent. Mi történik, ha csak egy ember nyerhet? Ha csak egy személy mehet el? És mi történik a másikkal, aki ott marad?
A Kyland a kétségbeesés és a remény, a veszteség és az áldozat, a fájdalom és megbocsátás, de végül is csak a mély és végtelen szeretet története.
Cím: Grayson's Vow
Kiadás: 2015.09.10.
Csillagjegy: mérleg
Fülszöveg: Kira Dallaire kétségbeesett.
Néhány kihívást az életben túl nehéz leküzdeni. Kevés pénzzel és még kevesebb lehetőséggel, a gyors észjárású és élénk huszonkét évesnek újra fel kell találnia magát. Nagylelkűségéről és impulzív személyiségéről ismert, felállít egy túlélési tervet, még ha elég felháborító is az ötlet.
Grayson Hawthorn elvesztette a reményt.
Néhány akadályt az életben túl nehéz leküzdeni. Az árulás határozottan egy ilyen. Korlátozott tőkével és egyre csökkenő forrásokkal, fel akarja támasztani az elbukott családi szőlészetet, önként vállalt fogadalma kudarcra van ítélve. Addig, amíg egy fiatal nő be nem lép az irodájába, egy furcsa és váratlan, visszautasíthatatlan ajánlattal.
Egy ideiglenes üzleti megállapodás hamarosan kezd továbbfejlődni, ahogy az életvidám és temperamentumos Kira kicselezi az akadályokat, és Grayson többet akar az élettől. Többet akar magának. De ahogy az akaratuk összeütközik és fellobban a tüzes szenvedély, rájönnek, hogy néha a múlt támasztotta falakat túl nehéz megmászni és a hazugság és a megtévesztés ritkán előzi meg a boldog befejezést.
Ahogy Kira és Grayson versenyt futnak a sorsukkal, rájönnek, hogy bizonyos fogadalmakat meg kell szegni, és másokért érdemes mindent kockára tenni… még ha az a saját szíved is.
Cím: Midnight Lily
Kiadás: 2016.03.
Csillagjegy: szűz
Fülszöveg: még nincs :)
Ezek az utolsó szavai hozzám. Aztán nem látom többé.
Rubin Pöttyös, tehát voltak bizonyos elvárásaink. Hozta a könyv a műfaj jellemzőit?
I: Nagyon szeretem a kiadó könyveit, főleg a Rubin pöttyösöket. A fülszöveg elolvasása után úgy gondoltam ez nekem való történet lesz. Mint minden ilyen történetben a főszereplők valamilyen múltbéli sérülést hordoznak magukban, ezt itt se volt másképp. Az alap ötlet jónak tűnt, de valahogy a kivitelezés engem nem nyűgözött le teljesen :( Lehet, hogy már túl
sok ilyen könyvet olvastam, és nem értek meglepetésként megjelenített részek, és az események. Nem mondom, hogy rossz, mert magában hordozza azt amit szeretek, de még se emelkedik ki az ilyen témájú könyvek közül.
P: A Rubin Pöttyös, azaz new adult könyvekben egy, de még inkább kettő megtört szívű fiatal találkozik, sötét titkokat hordoznak és egymásban találják meg a vigaszt a múlt sebeire. Szó szerint véve itt is meg van ugyanez, de mégse érzem annyira igazi new adult-nak. A régi sérelmeken nincs akkora hangsúly, nem ad olyan igazi drámai hatást a cselekménynek. Egy sima romantikus történethez inkább közelebb állt. Annak viszont nagyon tetszett. A főszereplők kapcsolata nagyon jó volt, a vágy kézzel tapintható volt közöttük. Viszont semmiképp se sírós romantikus könyvnek mondanám, inkább egy nagyon jó kikapcsolódást nyújtó szerelmes történetnek.
I: Nagyon szeretem a kiadó könyveit, főleg a Rubin pöttyösöket. A fülszöveg elolvasása után úgy gondoltam ez nekem való történet lesz. Mint minden ilyen történetben a főszereplők valamilyen múltbéli sérülést hordoznak magukban, ezt itt se volt másképp. Az alap ötlet jónak tűnt, de valahogy a kivitelezés engem nem nyűgözött le teljesen :( Lehet, hogy már túl
P: A Rubin Pöttyös, azaz new adult könyvekben egy, de még inkább kettő megtört szívű fiatal találkozik, sötét titkokat hordoznak és egymásban találják meg a vigaszt a múlt sebeire. Szó szerint véve itt is meg van ugyanez, de mégse érzem annyira igazi new adult-nak. A régi sérelmeken nincs akkora hangsúly, nem ad olyan igazi drámai hatást a cselekménynek. Egy sima romantikus történethez inkább közelebb állt. Annak viszont nagyon tetszett. A főszereplők kapcsolata nagyon jó volt, a vágy kézzel tapintható volt közöttük. Viszont semmiképp se sírós romantikus könyvnek mondanám, inkább egy nagyon jó kikapcsolódást nyújtó szerelmes történetnek.
"Meg foglak csókolni, Evie, és attól a pillanattól az enyém vagy. Nem
érdekel, hány kilométer választ el minket egymástól. Hozzám tartozol és
én várni fogok rád. És azt akarom, hogy te is várj."
Két árvaházi gyerek van a középpontban, az alapötlet tetszett?
I: Az alapötlet nagyon tetszett. A való életben is hallunk híreket, milyen lehet is ilyen helyen felnőni. Már maga az a tudat milyen rossz, hogy nem kellettél a szüleidnek, vagy annyira felelőtlenek voltak, hogy nem is törődtek veled, csak szenvedést és fájdalmat köszönhetsz nekik. Evie és Leo is megtapasztalja a fájdalmas gyerekkort. Szerencsére egymásra találtak ebben a világban, és barátságot kötöttek egymással. A baráti, sőt mondhatom testvéri viszony, az évek során át alakul, és szerelemmé válik. Itt is jött egy fordulat, egy nem várt adoptálás választja szét a tinédzsereket. Leo új családhoz került, és ezzel együtt máshol folytatja az életét. Ígéretet tesznek egymásnak, hogy amikor már Evie is eléri a 18 éves kort, Leo eljön érte és együtt folytatják tovább :) Itt jött egy szomorú dolog, Evie betöltötte a várt életkort, de Leo még sem jelentkezett. Az élet nem ált meg, és a lánynak a saját lábára kellett állnia, és gyerekkori szerelmét el kell felejtenie. De tudjuk a szívnek nem lehet
![]() |
forrás |
P: Az árvaházban felnőtt gyerekek élete mindig nagyon kemény. Nagy szerencse kell ahhoz, hogy szerető családra találjanak és „egészséges” felnőtt váljon belőlük. Legtöbbjükben olyan mély nyomot hagynak ezek az évek, hogy nem tudnak megbirkózni a helyzettel, hogy 18 évesen kikerülnek a való világba. Evie és Leo úgy tudta átvészelni az ott töltött éveket, hogy egymás támaszaivá váltak, és egy nagyon szoros barátság alakult ki közöttük. Nem meglepő, hogy idővel inkább szerelemmé alakult ez a kapcsolat. Ígéretet tettek egymásnak, hogy megvárják egymást és a felnőttkorukat már együtt töltik. Ám az ígéret ellenére Leo nem jött el a lányért, amikor ott kellett hagynia az árvaházat. Evie az eszével tudja, hogy tovább kell lépnie, nem várhat örökké, de a szíve még annyi év elteltéért is a gyerekkori szerelméért dobog. Vajon mi történt, ami miatt a fiú megszegte ígéretét? A titok leleplezését várva könnyen haladtam az olvasással és izgultam, hogy mikor tudjuk végre meg.
"... amikor elmész valahonnan, még az idegenek is követnek a szemükkel.
Elárulom neked, hogy miért, mert magam is átéltem. Azért, mert nem
akarják, hogy a fény, ami te vagy, a fény, azaz Evie, elhagyja őket."
Minden történetbe kell pár csavar, meglepetés. Itt is akadt?
I: Meg kell mondanom őszintén egyik csavar se lepett meg. A kukkolónk felfedi magát, és el árulja ki is ő. Leo egyik ismerőse, és közli Evie-vel a szörnyű hírt, hogy a fiú meghalt. A lány érezte, hogy valami történhetett vele, ezért nem jött érte, de mégis lesújtja a hír. Jake és Evie között érezhető volt a vonzalom, és a szikra, ezért sejthetük, hogy több lesz köztük mint barátság :) Kaptunk szenvedély, kis bizonytalanságot, és néhány félreérthető helyzetet. Mivel már az elején rájöttem az első titkokra, így az olvasása közben vártam mikor hull le erről végül is a
![]() |
Evie (forrás) |
P: Sajnos nem bővelkedett benne a cselekmény. A könyv legelején felbukkant Jake, Leo jó barátja, aki közli Evie-vel, hogy sajnos a fiú már meghalt. Ám a szomorú hírek ellenére a két fiatal között azonnal fellobban a szikra. Kicsit túl egyszerű és túl sima volt már az elején ez a kapcsolat, úgyhogy lehetett várni, hogy még valami csavar várható. Az egyik elég kézenfekvő volt, de tetszett, hogy tényleg így történt, sőt így kellett történnie, hiszen így igazán szép kerek a történet. Jake másik titka nekem nem volt ennyire egyértelmű, de ez pedig a műfaj sajátosságai miatt volt szükséges. Tehát jót tettek a könyvnek, csak ha már ilyen fordulatokkal áll elő az Írónő, úgy érzem még nagyobb hangsúlyt kellett volna kapniuk. Hiányoltam a kapcsolatokhoz hozzátartozó nagyobb drámák, igazi veszekedések.
"Könnyeim a bánat és a veszteség, a zavarodottság és a fájdalom könnyei. Könnyek a fiúért, akit elveszítettem, és a fiúért, aki eldobott magától."
Evie-t elhagyta gyerekkori szerelme, nehéz volt feldolgoznia, továbblépnie. Kemény munka árán tart ott az életben, ahol. Becsüljük kitartását?
I: Evie nagyon szimpatikus lány, akit nem tört meg azt őt ért fájdalmak. Igazi túlélő, aki szeretné megállni a helyét az életben, és a saját erejéből megteremteni az ehhez szükséges dolgokat. Visszahúzódó, és nehezen ismerkedik, de akit a szívébe fogadott azért mindent megtesz. Nagyon becsültem benne azt is, hogy a csalódás ellenére meg tartja ígéretét Leon-nak, és nem "dobja" oda magát egy férfinak sem. Jó volt megismerni benne a kis lány mellett a felnőtt nőt is, akivé Jake mellett vált. Vele végre boldog lehetett, és a gyerekkori
![]() |
forrás |
P: Lenyűgöző Evie életereje, életkedve. A múltjában kevés jó érte, mégis képes minden helyzetben a legjobbat látni. Takarítónőként dolgozik, amit a legtöbben szégyellnének, ő mégis megbecsüli a munkát, hiszen így tudja eltartani magát. Nem fél a munkától, keményen dolgozik és képes boldog lenni abban az életkörülményekben, amikben él. Nagyon melegszívű, segít mindenkinek, akinek csak tud. Nincs sok barátja, de nagyon megbecsüli őket, ad a véleményükre. Az egyszerű, ritkán bulizós énjét egészen közel tudtam magamhoz érezni, nagyon megszerettem. Sose falta a pasikat, Leo óta nem volt senkivel komolyabb kapcsolata. A fiúval fiatal koruk ellenére is annyira mély és igazi érzéseik voltak, hogy nem tud teljesen még most se tovább lépni. Ám most megjelenik Jake és még ő is meglepődik azon, hogy milyen hamar életre kel a férfi mellett és régóta először érzi magát igazán nőnek.
"- Miért nézel így?
- Mert tetszel nekem."
- Mert tetszel nekem."
Jake a titokzatos idegen. Tényleg igazán hamar fellobban a tűz kettőjük között. Tényleg le tudott minket is ilyen gyorsan venni a lábunkról?
![]() |
Jake (forrás) |
P: Legtöbbször el tudom fogadni az ilyen hirtelen kialakult „szerelmet”. Most se azzal volt gond, hogy ilyen gyors, hanem, hogy mellette a cselekmény is szegényes maradt. Én nagyon igényeltem volna hosszabb jeleneteket, és legfőképp a már korábban említett drámaibb pillanatokat. Jake személyiségével semmi gond nem volt. :) Szokásos álom pasi, aki féltően birtokolja a lányt, akibe beleszeret. Anyagi gondjai sose voltak, mégse szállt a fejébe a hatalom, igyekszik okosan használni a pénze nyújtotta előnyöket. Végig éreztem/tudtam, hogy valamit titkol előlünk és, ahogy írtam meg is lepett a dolog. Erős jellemre vall az is, hogy a saját múltja után ő is igyekszik teljes életet élni, ami még könnyebb is, hogy rátalált végül Evie-re. :)
Kedvenc jelenetem:
I: Evie és Jake első csókja
P: Most nincs annyira kiemelkedő kedvenc, de talán a legelső fejezetben lévő Evie és Leo közös jelenet.
Kedvenc szereplőm:
I: Evie
P: Evie
Kinek ajánlom:
I: Rubin pöttyös rajongóknak ajánlom, és a NA műfaj kedvelőinek :)
P: Azoknak ajánlom, akik egy kicsit könnyedebb, Rubin Pöttyösre vágynak.
Értékelésem:
I: Sose unom meg a Kiadó Rubin pöttyös könyveit, mindig szeretek egy ilyet a kezembe fogni. Láttok fantáziát Mia Sheridan írásában, de ez most engem nem tudott annyira magával ragadni. Hozta azt amit egy ilyen könyvtől elvárok, de még se volt annyira kiemelkedő, így most tőlem 3,5 oroszlánt kap :)
P: Jó az Írónő stílusa, igazán olvasmányos, de ezt még nem tudtam igazán megszeretni, ezért 3,5 eltelt évet kap.
Érdekesség: Nem egyértelműen sorozatként folytatódnak az Írónő könyvei, de akad még jó pár könyv, amit ide lehet kapcsolni. Időrendben összeszedtük nektek a későbbi műveket. :)
Cím: Leo esélye
Kiadás: 2013.06.16.
Csillagjegy: oroszlán
Fülszöveg: Mindenki megérdemel egy második esélyt? Még ha valaki hazudik és megtévesztéssel éri el?
Mindannyiunknak
jön egy második esély? Még ha szerepet is játszunk a saját pusztulásunkban?Kiadás: 2013.06.16.
Csillagjegy: oroszlán
Fülszöveg: Mindenki megérdemel egy második esélyt? Még ha valaki hazudik és megtévesztéssel éri el?
Milyen keményen kell küzdeni a második esélyért a szerelemben? Egy második esély az életre? Egy másik lehetőség, hogy elmond a saját történeted?
Minden szerelmi történetnek két oldala van. Evie elmondta az övét. Itt az alkalom Leo esélyére.
Cím: Stinger
Kiadás: 2013.09.23.
Csillagjegy: skorpió
Fülszöveg: Grace Hamilton olyan lány volt, akinek tervi vannak. Pontosan tudta merre tart az élete és büszke volt arra, hogy eléri a céljait. Ez volt ő, és így élte az életét. Sose lépte át a határait, és sose nézett messzebb, hogy mi lehetne valójában. Amíg Ő…
Carson Stinger volt az, aki sose játssza a szabályokat, kivéve a sajátjaik. A felnőtt szórakoztatóiparban dolgozik, nem érdekelte, hogy mások mit gondolnak, és csak jöttek sorra a napok, tervek nélkül. Tudta, mit akarnak tőle a nők és úgy hitte, ez minden, amit ajánlhat. Amíg Ő…
Amikor a körülmények arra kényszerítették őket, hogy néhány órát együtt töltsenek, megváltozott minden. De két ember, akiknek sose kellett volna egy hálóban akadnia, felülkerekedve a valóságon, hogy teljesen más életükkel nem lehetséges. Legalábbis még nem…
Cím: Archer's voice
Kiadás: 2014.01.25.
Csillagjegy: nyilas
Fülszöveg: Amikor Bree Prescott megérkezik az álmos, tóparti városba, Pelion-ba, reméli, hogy megtalálta végre azt a helyet, ahol békére lel, amit olyan kétségbeesetten keres. Első napján az élete összeakad Archer Hale-lel, egy elszigetelt emberrel, aki a saját kínos titkát őrzi. Egy férfi, akit senki más nem lát.
Az Archer’s Voice egy történet egy olyan nőről, aki egy horrorisztikus éjszaka emlékeihez van láncolva és egy férfi, akinek szerelme a kulcs a szabadságához. Ez egy történet egy néma férfiről szól, aki kínzó sebbel él és egy nőről, aki segít megtalálni a hangját. Ez a szenvedés, a sors és a szerelem erejének története.
Cím: Becoming Carter
Kiadás: 2014.10.05.
Csillagjegy: vízöntő
Fülszöveg: Van egy hely a modernkori Amerikában, ahol nincs áram, nincs vízvezeték és nincsenek a mai élet komfortjai. Itt nincs helye az álmoknak, nincs helye az önkifejezésnek és nem tűrik az ambíciókat.
Ezen a helyen, van egy fiú isteni testtel és egy harcos szívével. Erős és hűséges a családja becsületét szolgálja. De többről mer álmodni.
Ezen a helyen, van egy lány angyali arccal és a szíve tele van bátorsággal. A családja számára megtestesíti az engedelmesség mintapéldáját. De mer olyat akarni, ami sose lehet az övé.
Becoming Calder a gonosz és a jó közötti harc, a félelem kontra bátorság története és az igazság, hogy a szeretet fénye mindig megtalálja a kiutat a legsötétebb helyeken is… Az idők kezdetétől fogva az idők végezetéig.
Cím: Finding Eden
Kiadás: 2014.10.05.
Csillagjegy: vízöntő
Fülszöveg: Amikor a számodra ismert világ véget ér, amikor minden, amit szeretsz, eltűnik, honnan meríthetsz erőt?
Amikor az új világ, amibe beléptél, ugyanolyan elszigetelt, mint az előző, amikor a szíved összetörik és a jövőd homályos, hol találhatod meg a reményt?
A Finding Eden az erő, a felfedezés, a megbocsátás és a halhatatlan szerelem története. Arról szól, hogy higgy a sorsodban és kövesd az utat, ami a béke felé vezet.
Cím: Kyland
Kiadás: 2015.01.24.
Csillagjegy: bika
Fülszöveg: Tenleigh Falyn minden nap küzd egy kis, szegénység sújtotta szénbányász városban, ahol a testvérével és elmebeteg anyjával él. Az álma, hogy megnyerje a főiskolai ösztöndíjat, amit a helyi szénbányás cég ad, így menekülhetne el az élete durvaságából.
Kyland Barrett a hegyekben él, fáradhatatlanul dolgozik – éhezés közelében, mély magányban, minden változás nélkül – hogy megnyerje a Tyton Coal Scholarship-et és elhagyja a várost, ami olya sok fájdalommal van tele.
Mindketten megállapították, hogy nem felelnek meg az elvárásoknak, de egy pillanat megváltoztat mindent. Mi történik, ha csak egy ember nyerhet? Ha csak egy személy mehet el? És mi történik a másikkal, aki ott marad?
A Kyland a kétségbeesés és a remény, a veszteség és az áldozat, a fájdalom és megbocsátás, de végül is csak a mély és végtelen szeretet története.
Cím: Grayson's Vow
Kiadás: 2015.09.10.
Csillagjegy: mérleg
Fülszöveg: Kira Dallaire kétségbeesett.
Néhány kihívást az életben túl nehéz leküzdeni. Kevés pénzzel és még kevesebb lehetőséggel, a gyors észjárású és élénk huszonkét évesnek újra fel kell találnia magát. Nagylelkűségéről és impulzív személyiségéről ismert, felállít egy túlélési tervet, még ha elég felháborító is az ötlet.
Grayson Hawthorn elvesztette a reményt.
Néhány akadályt az életben túl nehéz leküzdeni. Az árulás határozottan egy ilyen. Korlátozott tőkével és egyre csökkenő forrásokkal, fel akarja támasztani az elbukott családi szőlészetet, önként vállalt fogadalma kudarcra van ítélve. Addig, amíg egy fiatal nő be nem lép az irodájába, egy furcsa és váratlan, visszautasíthatatlan ajánlattal.
Egy ideiglenes üzleti megállapodás hamarosan kezd továbbfejlődni, ahogy az életvidám és temperamentumos Kira kicselezi az akadályokat, és Grayson többet akar az élettől. Többet akar magának. De ahogy az akaratuk összeütközik és fellobban a tüzes szenvedély, rájönnek, hogy néha a múlt támasztotta falakat túl nehéz megmászni és a hazugság és a megtévesztés ritkán előzi meg a boldog befejezést.
Ahogy Kira és Grayson versenyt futnak a sorsukkal, rájönnek, hogy bizonyos fogadalmakat meg kell szegni, és másokért érdemes mindent kockára tenni… még ha az a saját szíved is.
Cím: Midnight Lily
Kiadás: 2016.03.
Csillagjegy: szűz
Fülszöveg: még nincs :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése