
Cím: Love, Chloe
Megjelenés: 2016.03.14.
Fülszöveg:
Chloe Madison. Ez vagyok én. Egy korábbi NYU hercegnő, aki kiesett a kegyből, az elkényeztetett Manhattan-e trónból, egyenesen a könyörtele, fő társasági szuka, Nicole Brantley elé. A kityáját sétáltatom és én keverem a turmixát. Próbálom megoldani a saját gondjaimat, miközben az övéit is rendezgetem.
Azt akarom, amit minden New York-i lány. Karriert, lakást és igaz szerelmet, lehetőleg egy irtó dögös külsőbe csomagolva.
Kiderült, hogy harcolni is fogok mindezért.

A mai nap jelenik meg Alessandra Torre új regénye a Love, Chloe. A Sötét hazugságokban nagyon megszerettem az Írónő stílusát, ezért kíváncsian várom, hogy mit tud még nekünk mutatni. Vajon hogy tudja feldolgozni egy gazdag lány, aki eddig mindent megkapott, miként tudja feldolgozni, hogy most már mindenhez csak kemény munka árán juthat? Engem a borító nagyon megfogott, a kicsit szomorkás fülszöveg ellenére mégis a vidámság, a jókedv érezhető rajta. Szerintem nagyon jól eltalálták. :)
ღ ღ ღ ღ ღ
Az alábbi oldalakon már megvásárolható a könyv.
ღ ღ ღ ღ ღ
Külön honlap is elérhető a könyvhöz, amin elolvashatjuk az első két fejezetet. A képre kattintva odajuthattok. Valamint Facebook oldalt is létrehozott az Írónő.
![]() |
"Nem az élet az a ribi, akitől félnünk kellene. A szerelem az." |
![]() |
"Nő vagyok. Nem mindig cselekszem racionálisan, főleg, amikor egy nappal a határidőm előtt az agyam még mindig orgazmusokat követel és másik nő rúzsát nézem a pasimon." |
ღ ღ ღ ღ ღ
═══ A megjelenéshez kapcsolódó események ═══
Március 14-21: Goodreads Buddy Read Event
• • •
Március 15: Goodreads Party
Time of Party #1: 1 - 2 PM EST
Time of Party #2: 10 - 11 PM EST
Link to join Parties: https://goo.gl/Btqbc3
• • •
Március 22: Megjelenési Party:
Event is from 9-10:30 PM EST
• • •
Március 23:
Minden nap nyereményjáték az Instagrammon
https://www.instagram.com/alessandratorre4/ | @AlessandraTorre4
• • •
Március 24:
Twitter Party 10:30 - Midnight EST @ ReadAlessandra
Use #ReadChloe to participate
ღ ღ ღ ღ ღ

Alessandra Torre egy díjnyertes New York Times bestseller író, 12 regénnyel. A könyvei a romantikára és a feszültségre összpontosítanak, erős rejtett szexualitással. Torre már szerepelt az angol Elle magazinban, Jenny McCarthy Dirty Sexy Funny műsorában, valamint vendég blogger a Huffington Post-ban és az RT Book Reviews-ban. Még a Cosmopolitan online magazin Hálószoba blogját is ő vezette.
Ennél többet az Írónő honlapján tudhattok meg. :)
Egyéb csatornák a képekre kattintva elérhetők.

ღ ღ ღ ღ ღ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése