Egy
könyvmoly legnagyobb problémája, hogy akármennyit olvas, az olvasatlan
könyvek mindig csak gyűlnek, végeláthatatlan halmokat képeznek. Nem
tagadjuk, ez nálunk is így van. :D Viszont a kihívások mindig
ösztönzőleg hatnak az emberre, ezért úgy döntöttünk, idén az olvasatlan
könyveinket szintén egy kihívás keretein belül szeretnénk csökkenteni.
Kiválasztottunk 12 regényt, amit közösen és még 12-12 kötetet, amit idén
mindenképp kivégzünk, de a szerencsére bízzuk, hogy melyik hónapban
melyik következzen. Egy üvegből fogjuk kihúzni az adott címeket és
olvasás után értékelni is fogjuk őket. Ha kedvet kaptok hozzá, akár
csatlakozhattok is hozzánk. ;)
Közös lista: Most
egy olyan könyvet sikerült kihúznunk aminek az első két részét már
olvastuk. Újabb álompasival bővült a listánk az Üzletben Garrett Graham vett minket le a lábunkról. A Baklövésben pedig John Logan mutatta meg ő mire is képes a női szívek meghódítása érdekében. Nem hiába lett kedvenc az eddigiek alapján a sorozat. Értékelést is írtunk mind a két részből a blogunkra.
I: Eddig mint a két résznek sikerült levennie a lábamról :) Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz Dean története.
P: Nem tudom, miért sikerül mindig halogatni az újabb részeket, hiszen már a legelső is meggyőzött, hogy ez egy remek sorozat, sok humorral, szenvedéllyel és szerethető szereplőkkel. Dean feltűnő személyiség volt az első két részben, kíváncsi vagyok, mit rejteget a magabiztos felszín alatt.

Cím: A pont
Sorozat: Off-Campus 3.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 416.o
Fülszöveg:
A srác a pályán és a lányoknál is sikert sikerre halmoz…
Allie Hayes nehéz időszakot él át. Diploma előtt áll, de fogalma sincs róla, mihez kezdjen az egyetem után, ráadásul a közelmúltban a régóta tartó kapcsolata is véget ért. Bár a vad, érzelemmentes szex nyilvánvalóan nem megoldás a problémájára, a jóképű hokisztárnak, Dean Di Laurentisnek képtelen ellenállni. Legalábbis egyszer, mert még a bizonytalan jövő sem elegendő ok arra, hogy Allie zűrös viszonyba bonyolódjon az egyéjszakás kalandok koronázatlan királyával.
De ezt a lányt nem lesz olyan egyszerű meghódítani.
Dean mindig megszerzi, amit akar. Csajokat, jó jegyeket, népszerűséget, csajokat… Igazi szívtipró, akinek egy lány sem mond nemet. Kivéve Allie-t. A belevaló csaj egyetlen éjszaka alatt fenekestül felforgatja a srác életét, majd kijelenti, hogy legyenek csak barátok. Na, azt már nem! Ennek csak akkor lehet vége, ha Dean úgy akarja. A srác minden csáberejét beveti, de amikor történik pár hatalmas változás az életében, fokozatosan rájön, hogy nemcsak a gólok számítanak… hanem a szerelem is.

Indie listája: Ebben a hónapban egy vörös pöttyös könyvet sikerült kihúznom, ami nem más mint Anne Percin: A Remény kalózai.
I: Egyre több rákos megbetegedést tapasztalok a környezetemben is. Mindig elborzaszt milyen sok áldozata van. Amikor megláttam a megjelenések között tudtam, hogy szeretném megismerni Tania és édesanyja történetét.
Író: Anne Percin
Cím: A remény kalózai
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 120. o
Fülszöveg:
A lányom szeretete nélkül már nem élnék!
Tania az átlagtinik meglehetősen egyhangú életét éli. Suliba jár a többi szerencsétlennel, rajong a csokiért meg mindenféle képzeletbeli lényért, a tesit ellenben ki nem állhatja, futni különösen utál. Az anyukája is gyakran az agyára megy: amióta a férje (Tania apja) lelépett egy felbotoxozott szájú olasz spinével, egy rózsaszínűre festett virtuális életet talált ki magának, azzal kábítja a blogja (Olvasmányok & lekvárok) olvasóit. Egy napon furcsán kezd viselkedni, és Taniának rá kell döbbennie, hogy az anyja nem azért guglizik rá lázasan és hosszasan a „mell” szóra, mert nagyobb lökhárítókat szeretne. Nem: az édesanyjának mellrákja van.
Ettől fogva Tania élete teljesen megváltozik, és fokozatosan ő maga is: lázongó kamaszból a halál ellen lázadó fiatal lánnyá válik, aki olyan dolgokra is vállalkozik, amikre álmában sem gondolt.
Mert az életben minden megeshet.
Ha a legrosszabb megtörténhet, akkor a legjobb is.
Megindító és reményt adó történet egy kemény témáról.

Perpetua listája: Eddig inkább a romantikus vonalat erősítették a húzások, és bár ebben a könyvben is várható némi romantika, azért itt a fantasy elemeken van a hangsúly. Ilona Andrews: Perzselő mágiája a negyedik húzás.
P: Ilona Andrews-nak is nagyon megörültem. Mielőtt hazánkba érkezett is sok jót hallottam regényeiről, az általa megálmodott világokról. Nem mellesleg egy újabb kemény hősnőt ismertem meg Kate-ben, akit könnyen megszerettem. És leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy Curran is sokszor felbukkan-e ebben a részben is.
Író: Ilona AndrewsCím: Perzselő mágia
Sorozat: Kate Daniels 2.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 358.o
Fülszöveg:
Atlantában elszabadulnak az indulatok és felforrósodik a hangulat…
Kate Daniels zsoldosként a balul elsült mágiahasználat romjait
takarítja el, ezért ha valaki, ő aztán pontosan tudja, hogy Atlantában
úgy változik a paranormális energiahullám, mint az apály és a dagály.
Azonban a hétévente egyszer jelentkező hatalmas mágiakitöréskor a
mágiának semmi sem szabhat határt. Amikor Kate-et felkérik, hogy
szerezze vissza a Falka – az atlantai paranormális katonai alakváltó
egység – ellopott térképeit, hamar rá kell jönnie, hogy sokkal több
forog kockán, mivel az ellopott térképek csak az első lépést jelentik
két, az újjászületésben reménykedő istenség ádáz küzdelmében.
Ha Kate-nek nem sikerül elejét vennie a véres összecsapásnak, az a város pusztulásához vezethet…

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése