A Mutasd a polcod lényege, hogy a könyvespolcunk egy véletlenszerű
darabját megkeressük és röviden mesélünk róla, miért is van a többiek
között. Hogy éppen hanyadik könyv a soros, azt pedig a random generátor
fogja eldönteni. :)
A 82. választás a 241-es polclakóra esett, aki pedig:
A fejembe vettem, hogy beszerzem az összes eddig megjelent Julia Quinn köteteket. Szépen haladtam, a beszerezhető részek gyülekezni kezdtek a polcomon, miután elfogyott ez a kategória elérkeztem a nagyon nehezen beszerezhetőkhöz. Hihetetlen boldog voltam amikor rá találtam erre a példányra. Julia történetei igazi gyöngyszemek a történelmi romantikusok világában. Teljesen elvarázsolt amikor elolvastam tőle a Bridgerton családról szóló sorozatát. Ez ösztönzött arra, hogy minél több könyvet olvashassak tőle. Már csak 4 db hiányzik ahhoz, hogy teljesnek mondhassam a gyűjteményemet. Remélem sikerül egyszer rájuk lelnem.
P: Cassia Leo: Fekete doboz
A WOW kiadó nagyon ráérzett arra, hogy nekem való könyveket hozzon el hazánkba, mindegyik regényük emlékezetes olvasmány volt. Azóta is nagyon sajnálom, hogy eltűntek a süllyesztőben, mert én láttam bennük fantáziát. Egyetlen könyvet leszámítva mindegyik a polcom ékessége. A Fekete dobozban szerettem, hogy rendhagyó módon csupán öt nap eseményeit öleli fel és tényleg kemény volt a történet, nem egy könnyed regény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése