A Kedvenceink közelebbről rovatban hazánkban népszerű, vagy kevésbé ismert alkotókat szeretnénk bemutatni és az 5 legszebb borítójú könyvét is megosztjuk veletek. :)
Első, Természetfölötti, sorozata jelent meg magyarul is először. Viszont láthatóan a magyar közönség kíváncsi más regényekre is, ezért várhatóan újabb sorozata érkezik a KMK jóvoltából.
Kiersten White (1983, Utah)
Kiersten
White New York Times bestseller és Bram Stroker díjnyertes író. A napos San
Diego-ban él családjával, ahol örökké az árnyékok között lakozik. Elmondása
szerint ő adja a világon a legkínosabb öleléseket.
Pár infó még az Írónőről:
Ha lenne egy fontos titkod, ki lenne az első ember, akihez fordulsz?
Természetesen a férjem. Ő egyben a legjobb barátom is. Sokoldalú!
Van olyan pillanatod az életben, amit legszívesebben újra átélnél? Megváltoztatnád vagy élveznéd?
Nem mondhatom, hogy bármit megváltoztatnék, mert nagyon elégedett vagyok azzal, ahol vagy. Bár szívesen visszamennék pár évvel, hogy tudjam a) be fog jönni ez a könyves dolog (hogy ne aggódjak miatta) és b) lesz-e kettőnél több gyerek, hogy felkészülhessek rájuk.
Ha te választhatnád ki a könyveid ideális olvasóját, milyen lenne?
Olyan, mint te. (Bárki lehetsz, aki ezt elolvassa.) Nincs annál ideálisabb olvasó, mint aki kézbe veszi és élvezi a könyveimet! Ők a legjobbak.
Van olyan könyv, a sajátjaidon kívül, amit szerinted mindenkinek olvasnia kellene?
Ki volt
az első ember, aki azt mondta neked, legyél író? Hittél neki? És ha nem lennél
író, mi lenne a nagy álmod?
Az apukám az első, akire kifejezetten emlékszem, bár tudom, hogy a tanáraim is mindig ösztönöztek. Hittem nekik, szerencsére, mert máshogy nem vágtam volna bele. A két fő célom a főállású anyaság és az írás volt. Mindkettő pipa!
Amikor befejezed a napi írást és az „én” idődet töltöt, milyen hobbid van?
Tiniként
az emberek viccesként, kockaként, gótként vagy milyen jelzővel jellemeztek?
A nagyon alacsony lány, aki minden kérdést megválaszol.
A legjobb dolog, ami főiskolán történt veled?
A diplomaszerzés. Sokan szomorúak voltak, hogy vége van, de én a jövőben láttam a lehetőséget. Örülök, hogy ilyen hozzáállásom volt. Bár jó lett volna, ha több oktatáson kívüli tevékenységekben is részt vettem volna. Érdekelt még sok dolog, amit figyelmen kívül hagytam, és lehet boldogabb lettem volna, ha legalább megnézem őket.
Kedvenc gyerekkori könyved? Kedvenc ételed? Kedvenc együttesed? Kedvenc TV műsorod?
Anne otthonra talál, pizza, Snow Patrol és Az ítélet: család.
Van olyan gyerekkori történeted, amit gyakran mesélnek el rólad vagy te mesélsz el?
A nővérem nagyon szereti emlegetni azt azt, amikor Desitin-nel mostam meg a fogam (igen, az egy tompa zsibbasztó krém) és kiszaladtam a fürdőszobából azt kiabálva, hogy a nyelvem megduzzadt és meg fog fojtani. Nem az a legbüszkébb pillanatom. Tizenhét éves voltam.

![]() |
Forrás |
Ha lenne egy fontos titkod, ki lenne az első ember, akihez fordulsz?
Természetesen a férjem. Ő egyben a legjobb barátom is. Sokoldalú!
Van olyan pillanatod az életben, amit legszívesebben újra átélnél? Megváltoztatnád vagy élveznéd?
Nem mondhatom, hogy bármit megváltoztatnék, mert nagyon elégedett vagyok azzal, ahol vagy. Bár szívesen visszamennék pár évvel, hogy tudjam a) be fog jönni ez a könyves dolog (hogy ne aggódjak miatta) és b) lesz-e kettőnél több gyerek, hogy felkészülhessek rájuk.
Ha te választhatnád ki a könyveid ideális olvasóját, milyen lenne?
Olyan, mint te. (Bárki lehetsz, aki ezt elolvassa.) Nincs annál ideálisabb olvasó, mint aki kézbe veszi és élvezi a könyveimet! Ők a legjobbak.
Van olyan könyv, a sajátjaidon kívül, amit szerinted mindenkinek olvasnia kellene?
Az általános ajánlásom Markus Zusak-tól a
Könyvtolvaj. Fenomenális könyv. Aktuálisabb Patrick Ness Szólít a szörnye. És
az is jó lenne, ha minden tini lány olvasná E. Lockhart Frankie Landau-Banks
dicstelen tetteinek krónikáját.
![]() |
Forrás |
Az apukám az első, akire kifejezetten emlékszem, bár tudom, hogy a tanáraim is mindig ösztönöztek. Hittem nekik, szerencsére, mert máshogy nem vágtam volna bele. A két fő célom a főállású anyaság és az írás volt. Mindkettő pipa!
Amikor befejezed a napi írást és az „én” idődet töltöt, milyen hobbid van?
A kanapén fetrengés, mint egy meztelen csiga. Azon
kívül a férjemmel szeretünk német társasjátékokat játszani.
Szerinted a többiek milyen három szóval jellemeznének?
Túl gyorsan beszél.
Leülhetsz vacsorázni öt emberrel, lehetnek élők és halottak is, akiket lenyűgözőnek találsz. Kiket választanál és mit ennétek?
Nos, ha mindannyian halottak, akkor vagy zombik vagy vámpírok, tehát valószínűleg én lennék a fogás és túlságosan lefoglalna a sikítozás, miközben észreveszem, hogy már az agyamat vagy a véremet szívják.
Coca-cola vagy Pepsi? Snickers vagy mandulás Hershey? Scrabble vagy Clue? Kutyák vagy macskák? Reggel vagy este? Költekezés vagy takarékoskodás? Kemping vagy Wellness Desszert vagy előétel? Dr. Pepper. Dove csoki. Mah Jong. Remete rák. Mindkettő, amíg alszom. A kempingek piszkosak a Wesllness szállók halálra rémisztenek, ezért mondjuk egy könyvesbolti nap? És csakis desszert!
Túl sok kedvencem van, de Laini Taylor-t mindig inspirálónak találtam. Súlyos, epikus fantasy-kat ír, aminek mindig mély emberi témája van. A rémálmok múzsájában írt egy csók jelenetet – egyetlen csókról – ami oldalakon át tartott és elképesztően gyönyörű volt. Ha ez nem egy képesség tudni akarom mi az!
Van három
kívánságod, mik azok? (Igen, kérhetsz még több kívánságot is, de te olyan ember
vagy?)
1) Azonnali utazás képessége, jó lenne, ha gyorsan elérném a szeretteimet, nem kellene az országot átszelni miattuk.
Szerinted a többiek milyen három szóval jellemeznének?
Túl gyorsan beszél.
Leülhetsz vacsorázni öt emberrel, lehetnek élők és halottak is, akiket lenyűgözőnek találsz. Kiket választanál és mit ennétek?
Nos, ha mindannyian halottak, akkor vagy zombik vagy vámpírok, tehát valószínűleg én lennék a fogás és túlságosan lefoglalna a sikítozás, miközben észreveszem, hogy már az agyamat vagy a véremet szívják.
Ki jelenleg a kedvenc ifjúsági szerződ, miért és hogyan inspirálja a saját
stílusodat?
Túl sok kedvencem van, de Laini Taylor-t mindig inspirálónak találtam. Súlyos, epikus
fantasy-kat ír, aminek mindig mély emberi témája van. A rémálmok múzsájában írt egy csók
jelenetet – egyetlen csókról – ami oldalakon át tartott és elképesztően gyönyörű volt. Ha ez
nem egy képesség tudni akarom mi az!
ForrásCoca-cola vagy Pepsi? Snickers vagy mandulás Hershey? Scrabble vagy Clue? Kutyák vagy macskák? Reggel vagy este? Költekezés vagy takarékoskodás? Kemping vagy Wellness Desszert vagy előétel? Dr. Pepper. Dove csoki. Mah Jong. Remete rák. Mindkettő, amíg alszom. A kempingek piszkosak a Wesllness szállók halálra rémisztenek, ezért mondjuk egy könyvesbolti nap? És csakis desszert!
Ki jelenleg a kedvenc ifjúsági szerződ, miért és hogyan inspirálja a saját stílusodat?
![]() |
forrás |
1) Azonnali utazás képessége, jó lenne, ha gyorsan elérném a szeretteimet, nem kellene az országot átszelni miattuk.
2) Ez után
bűntudatom lenne, hogy az első kívánságot önző célokra használtam, ezért a
világbéke a következő.
3) Miután a
világbéke varázslatosan elterjed a bolygón, minden politikus és háború párti
mérges lenne rám, ezért valószínűleg egy titkos telefonszámra lenne szükség.
Mi tesz boldoggá? Mi szomorít el? És mi ijeszt meg?
Boldoggá a családom, szomorú vagyok, ha a szeretteim nehéz dolgokon mennek keresztül, és
a penész ijeszt meg. No meg a korábban említett zombik és vámpírok.
Végül pedig a könyvei:
Pályafutása
a 2010-es Természetfölötti ifjúsági
paranormális/fantasy trilógiával kezdődött, ami hazánkban is elérhető.
Főszereplője Evie, aki akár hétköznapi is lehetne, ha nem ő lenne az egyetlen a
világon, aki bármilyen álca mögött felismeri a paranormális lényeket. Hasznos
képességét a Nemzetközi Paranormális Ellenőrző Hivatalnál sokra értékelik.
Megszokott életét pedig szokás szerint egy helyes, kedves és ezek mellett
alakváltó srác felbukkanása borítja fel. A 2013-ban kezdődött Mind Games
két részt ért meg és egy egészen mini hosszúságú előzményt. Ez is ifjúsági
paranormális. Fia és Annie olyan közel állnak egymáshoz, mint amennyire két
testvér tud. Vigyáznak egymásra és megőrzik egymás minden titkát. Annie vak, de
látomásai vannak a jövőről, Fia-nak pedig remek intuíciós érzéke van. Egy
különleges bentlakásos iskolába kerülnek, amivel valami nincs rendben. Fia-t
kihasználják és Annie életével fenyegetik, ha nem segít. Miután szerelmes lesz,
végre képes visszavágni.
Az
idei évre tervezte a KMK a Hódító legendája első
részének kiadását. 2016-ban indult ez a trilógia, ifjúsági történelmi fikció,
amiben Drakula történetét dolgozza teljesen át. Lada Drakulát és öccsét, Radut
elszakították szülőföldjüktől, Havasföldtől, és a török szultán udvarában
nevelkedve tanulja meg, hogy a túlélés záloga a kíméletlenség. Minden vágyuk
visszatérni és elfoglalni az őket megillető trónt. Amikor találkoznak a szultán
dacos fiával, Radu úgy érzi végre barátra lelt és Drakula is megnyithatja neki
a szívét. De mégiscsak ő az ellenség trónörököse. 2019-ben indult a Slayer
ifúsági fantasy sorozat, aminek eddig két része jeleng meg, nem tudom jön-e
folytatás. Minden nemzedékben egy vadász születik. Nina és ikertestvére, Artemis nem átlagos lányok. Az Őrzők
Akadémiáján tanulnak, és vadásszá képezik őket – olyan lányok, akik természetfeletti
erővel rendelkeznek a gonosz elleni harchoz. Nina-t viszont jobban érdekli a
gyógyítás a harc helyett. Miután Buffy meghal apjuk védelmében, Nina lesz az új
kiválasztott. Legutóbbi sorozata, a Camelot Rising szintén 2019-ben indult, idén
érkezik a második kötet, de haradik is biztosan fog. A változatosság kedvéért
szintén ifjúsági fantasy a műfaj. :) Itt Artúr király legendáját öltözteti új
köntösbe. Guinevere hercegnő azért érkezik Camelot-ba, hogy egy idegen felesége
legyen. Ám a nagy titok a lány igazi
neve és személyazonossága, mert ő egy alakváltó, de feladna bármit, hogy
megőrizze az új idilli várost. Vannak azonban, akik a régi értékekben hisznek.
Láthatóan
sorozatokban jobban szeret gondolkodni, de azért akad pár önálló regénye is.
Viszonylag korai, 2013-as a Chaos of Stars ifjúsági
fantasy. Isadora családa elég elcseszett – ami együtt ját azzal, ha az
egyiptomi istenek, Ízisz és Ozirisz, lánya van. Unja már, hogy olyan rokonokkal
él, akik nem becsülik semmire, ezért örül a lehetőségnek, hogy a bátyjával
Kaliforniába költözzön. Ez persze szintén sok bonyodalmat tartogat. Az Illusions of
Fate 2014-ben jelent meg. Jessamin
magányos azóta, hogy Albion unalmas országába költözött. Akkor változik meg
mindig, amikor találkozik Finn-nel, a gyönyörű, rejtélyes fiatal lorddal, aki
bevezeti Albion nemeseinek titkos világába, ahol csupa olyan dologgal
találkozik, amilye neki nincs – hatalom, pénz, rang… és varázslat. Az Into the
Shadows különlegessége, hogy
illusztrált ifjúsági fantasy. Ebben a testvérpár, Cora és Minnie egy kis,
elszigetelt városkában él, ahol furcsa, rejtélyes dolgok történnek. Apjuk
eltűnt és a most érkező nő akár boszorkány is lehet. Thomas-t és Charles-t a
panzióba száműzték, amit Thomas vezethet, Charles pedig közdhet az őt támadó
betegség ellen. Próbálják feldolgozni családjuk bánatát és bűntudatát. A
2018-as The
Dark Descent of Elizabeth Frankenstein is kilóg kicsit a sorból,
mert a történelmi fikcióba horror elemek is vegyülnek. Elizabeth hetekig nem
kap megfelelő élelmet, testét gondozója által okozott zúzodások borítják, és
azzal fenyegetik, hogy utcára kerül… míg egy nap Victor Frankensein otthonában
nem kerül, akinek mindene megvan, kivéve a barátokat. Mindent megtesz, hogy
befogadják, és ezért meleg ággyal, ellátással jutalmazzák, Victor-ral is
összebarátkozik. De az évek múlásával egyre nehezebb kezelni a férfi
temepramentumát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése