A Mutasd a polcod lényege, hogy a könyvespolcunk egy véletlenszerű darabját megkeressük és röviden mesélünk róla, miért is van a többiek között. Hogy éppen hanyadik könyv a soros, azt pedig a random generátor fogja eldönteni. :)
A 89. választás a 132-es polclakóra esett, aki pedig:
Mindig szoktam megérzéseim lenne egyes könyvekkel kapcsolatban, ez itt sem volt másként. Valami szál szövődőt, amely nem eresztett, arra sarkalt, hogy mindenképpen szerezem majd be. Megint jó, hogy hallgattam erre a belső hangra, mert a gyönyörű borítója mellett egy igazán érzelmekben gazdag történetet rejt magában. Két sérült fél talál egymásra, ami nem éppen a szokásos módon indul. Az érzelmek leírását szeretem a legjobban benne, az Írónő szinte álomszerű szavakat adott a szereplőinek, mégis én hittem bennül. Afrika pedig egy csodálatos misztikus táj, ami magával ragad, nem ereszt. Az értékelésünkben még többet megtudhattok róla.
P: Kresley Cole: Végtelen lovag
Ez az írónő mindig képes levenni a lábamról, legyen szó paranormális, "sima" fantasy vagy akár történelmi romantikus regényről. Az Arkánum krónikák is a kedvenceim közé került, alig várom, hogy végre a harmadik részt is olvassam és még inkább a polcomra kerüljön. Értékelés is került fel a blogra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése