Író:Nalini Singh
Cím: Archangel’s Sun
Sorozat: Angyali vadász 13.
Megjelenés: 2020.11.24
Fülszöveg: Elborzasztó titok emelkedik fel az arkanygal következtében…
A Halál és a Kórság Arkangyala talán eltűnt, de gonosz örökségük tovább él – különösen Afrikában, ahol az újjászületettnek nevezett rothadó lények briliáns intelligenciát kaptak.
Tituson, ennek a hatalmas kontinensnek az Arkangyalán múlik, hogy megakadályozza tovább terjedésüket az egész világon. Erre egyedül nem képes, de sok Arkangyal megsebesült a háborúban, mások pedig gyilkos vámpírokkal vannak elfoglalva.
Senki más nem maradt… csak Kolibri. Idős, erős, hatalmas megtört elméje egy kaleidoszkóphoz hasonlít. Most, Titus oldalán kell állnia a halál dagályával szemben, egy elborzasztó felfedezés után. A Kórság Arkangyala szörnyű ajándékot hagyott számukra…
„A fiára
gondolt és ismét lepillantott a levélre. Büszke lenne rá, ha ezt megtenné,
büszke arra, hogy megvan hozzá benne a kellő erő és bátorság. És magára is
büszke lenne. Túl sokáig hagyta cserben. Itt volt az ideje, hogy Illium büszkén
szólítsa anyjának.
A nap utolsó
sugarai a szárnyát simogatták, és a tető felől lépett az épületbe. A jól
felszerelt szoba felé vette az irányt, ami olyan technológiától ragyogott, amit
nem teljesen értett.
Igaz
megtanulta az ilyen dolgok hasznosságát, mióta teljesen elhagyta a
kaleidoszkópot. Most az egyik hűséges emberét arra kérte, hogy hívja fel neki
Raphael-t.
A hívást a
saját irodai lakosztályában fogadta. A szobában egy koros fehér íróasztal,
ívelt lábakkal, puha szövet borított bútorok, friss virágok és a falon festmények
is találhatóak voltak. Ez sokkal szelídebb látvány, mint ami a fali képernyőn
megjelent előtte.
Raphael
irodáját inkább üveg és acél uralta, ami a városára is jellemző. Manhatten
csillogása nem szűrődött be a szobába, de helyette egyedülálló kincseket látott
a polcokon – közöttük egy a legtisztább kék tollak közül, ami szíven ütötte.
-
Lady Sharine.
-
Fáradtnak tűnsz, Raphael, - merev háttal, feszült vállizmokkal
és halvány árnyékok ragyogó kék szemei alatt nézett rá. Annyiszor festette már
meg ezt a kéket – először azért, hogy megragadja egy arkangyal tekintetét, aki
a legközelebbi barátja volt, majd Caliane fiának a szemét – mindig egy
örökkévalóság volt megtalálni a megfelelő árnyalatot.
Porrá zúzott
zafír, olvadt kobalt, a déli hegyi égbolt, ezek és még sok más élt Raphael és
Caliane szemeiben.
Művészként a
megfelelő szín megragadása volt a legnagyobb kihívás és egyben a legnagyobb
öröm is.
A férfi a
hajába túrt.
-
Hosszú út lesz még mindannyiunk számára, mielőtt pihenhetünk.
Sharine
érezte a késztetést, hogy az anyja legyen; nem tudta, hogy valaha elmúlik-e ez
a késztetés. Még fiatal volt, amikor Caliane az őrület útjára lépett, és bár
Sharine is törékeny lény volt akkor, a háló évről évre növekedett és ő ott
volt. Miután megtalálta törött testét egy civilizációtól távoli mezőn,
betakarta szárnyaival, összekuszálódott haját félresöpörte arcából és
megtartotta.
Olyan
elszánt ifjú volt, de belül nagyon sérült.
Most erősnek
és életerősnek látni, egy nő heves szerelmével körülvéve őt, minden, amire
Sharine vágyott. Nem is gondolta volna, hogy Raphael társához hasonló ember
létezhet, ettől kivirágzott a szíve és hinni kezdett a boldogságban és abban,
hogy lehet változtatni a sorson.
Caliane
sosem mondta el a fiának, de Raphael születésekor az öregek egyike azt súgta,
hogy ez egy őrületre és bomlásra ítélt gyermek, az anyja már túl régóta volt az
Ősiek egyike. Furcsa, hogy a halhatatlanok között megjelenik ilyen előítélet,
de mindig voltak olyanok, akik mindenben a sötétséget keresték.
Ugyanezek
voltak azok, akik azt suttogták, hogy Sharine a halál hírnöke.
Caliane fia
mindegyiküket elcsendesítette. A legjobbak fényes megtestesítője volt ő, az ok,
amiért a világ még nem fürdött vérben és halálban. Bár nem az egyetlen ok.
-
Hol van Elena?
Ujjai
tenyerébe görbültek a tőr emlékére, amit Elena gondjaira bízott.
-
A parkban legjobb barátjával, Sara-val, és a kislányával. -
mondta Raphael, az arca felragyogott. – Egy óra alatt elérhető a város, így
innen is dolgozhatunk. Megtöri a lelket romokban látni az otthonunkat.
Sharine el
sem tudta képzelni milyen látni a szeretett város pusztulását, de egy dolgot
tudott – Raphael városának bátor szíve volt. Újra fel fog emelkedni, csillogó
fém és üveg tornyokkal, amik az égig érnek, a folyók megtisztítják a
törmelékektől és a csatában hullatott vértől, a megperzselt föld pedig megújul.
-
Mit fogsz tenni az óráddal, fiam? – kérdezte és egy elszabadult
hajszálat el kellett húznia szeme elől.
Káprázatos
mosoly jelent meg Raphael arcán.
-
Illium-mal fogok repülni. Úgy tervezzük, hogy találkozunk
Jason-nel, hogy hazarepül.
-
Meglep, hogy tudod, a közelben van. A kémmestered valódi
füstként szokott ki és belépni a városból. - Nagyon jól tudta, hogy Jason Lumia
közelében volt a háború előtti hónapokban, bár erre ő is csak utólag jött rá.
A Tízek
megbíztak benne, de ez nem jelentett azt, hogy nem figyelték. Nem volt
ellenérve a döntéshez. Az elődjét senki nem figyelte és virágzott a gonoszság.
Egyszerűen attól, hogy nem állt szándékában ugyanazt tenni, még nem jelentette
azt, hogy a következő személy, akinek ez a felelőssége, megbízható.
Raphael
nevetése mosolyra fakasztotta, annyira emlékeztette a vidám gyerekkori
nevetésére, amikor festékben fürdött.
-
Azt gondolom, hogy Jason hagyta magát meglátni. Tudja, hogy
aggódtunk érte, amikor segített nekünk – és most csontot dob nekünk.
Megrázta a
fejét a fiatalok játékain.
-
Megkaptam a leveledet.
A
döbbenetesen kék szemek megragadták a tekintetét, a nevetés bennük maradt, de
amikor megszólalt, szavai egy arkangyalé voltak.
-
Mit mondasz a kérésünkre, Lady Sharine?”
Copyright ©
2020 by Nalini Singh
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése