Író: Colleen Hoover
Cím: Layla
Megjelenés: 2020.12.08.
Fülszöveg:
Amikor
Leeds találkozik Layla-val, meg van győződve arról, hogy élete hátralévő részét
vele tölti – míg egy váratlan támadás okán Layla-nak harcolnia kell az életéért.
A kórházban töltött hetek után Layla testileg felépül, de érzelmileg és mentálisan
nem az a nő, akibe Leeds beleszeretett. Annak érdekében, hogy helyrehozza kapcsolatukat,
Leeds elcsalogatja Layla-t arra a reggeliző helyre, ahol először találkoztak.
Érkezésük után azonban Layla viselkedése bizarr fordulatot vesz. És ez csak egy
a sok megmagyarázhatatlan esemény közül.
Leeds távol
érzi magáról Layla-t, de hamarosan vigaszt talál Willow-ban – a reggeliző hely
egy másik vendégében, akivel közös aggodalmuk teremt kapcsolatot. Willow iránti
növekvő kíváncsisága, és a döntés, hogy segít neki megtalálni a válaszokat,
szemben áll Layla jólétének biztosításával. Leeds hamar rájön, hogy döntenie
kell, mert nem tud mindkettőjüknek segíteni. De ha rosszul dönt, az mindhármuk
számára káros lehet.
„Layla lehajol és azt várom,
hogy megcsókol, de helyette azt suttogja.
-
Játssz
nekem valamit. - Majd a kanapéhoz sétál
és ledől rá. – Játssz valamit, ami méltó ehhez a zongorához. – mondja.
A bokájánál keresztbe
teszi a lábát és az egyik karját lelógatja a kanapéról. Ujjai megérintik a
keményfa padlót, míg arra vár, hogy játszani kezdjek, de továbbra is csak
bámulom. Nem hiszem, hogy létezik még egy olyan nő ezen a bolygón, aki arra
késztet, hogy pislogás nélkül akarjam bámulni, míg ki nem szárad a szemem, de ő
várakozóan néz rám.
-
És
ha nem tetszik a zeném? – kérdezem. – Továbbra is hagyod, hogy megcsókoljalak?
Gyengéden elmosolyodik.
-
Jelent
valamit számodra az a dal?
-
Beleírtam
a lelkem egy darabját.
-
Akkor
nincs miért aggódnod, - mondja csendesen.
Megfordulok a padon és a
billentyűkre helyezem ujjaimat. Egy pillanatig habozok, mielőtt elkezdem
játszani a dalt. Eddig senkinek nem játszottam el ezt. Egyedül az apámnak
akartam elénekelni, és ő már nincs közöttünk. Elsősorban a halála miatt írtam
meg.
Sose izgulok, ha a
színpadon Garrett dalait játszom, de ez most más érzés. Személyes, és annak
ellenére, hogy egyetlen emberből áll a közönség, ez az eddigi legintenzívebb
közönség.
Nagy levegőt veszek, amit
lassan kiengedek ahogy játszani kezdek.
Azóta az éjszaka óta nem hiszek már a mennyországban
Nem hiszek egy ilyen kegyetlen Istenben
Te tudsz?
Aznap éjjel már nem imádkoztam térden állva
De állva sem imádkozom
Te igen?
Aznap éjjel becsuktam az ajtót és becsuktam az
ablakot
A sötétben ültem
És te?
Azon az éjjelen megtanultam, hogy a boldogság egy tündérmese
Ezernyi felolvasott oldal
Általad
Azóta nem hiszek Istenben
A miénk voltál, nem érdekelte, Ő
Elvett téged
Ezért aznap éjjel befejeztem…
Befejeztem…
Csak
Befejeztem.
Aznap éjjel befejeztem,
Befejeztem,
Csak befejeztem,
Aznap éjjel befejeztem,
Én…
Amikor befejezem a dalt,
az ölembe hajtom a kezeimet. Kicsit habozom, hogy megforduljak-e és ránézzek.
Az egész szoba csendes azóta, hogy eljátszottam az utolsó hangot. Annyira csendes
– olyan érzés, mintha minden zajt kiszívtak volna a házból. Még a légzését sem
hallom.
Lecsukom a zongorát, majd
lassan megfordulok a padon. A szemeit törölgeti és a plafont bámulja.
-
Wow,
- suttogja. – Nem erre számítottam. Olyan, mintha a mellkasomra tapostál volna.
Éppen így érzek én is azóta,
hogy először megpillantottam ma éjjel.
-
Tetszik
a vége, - mondja. Felül a kanapén és maga alá húzza a lábait. – A mondat
közepén hagyod abba, annyira tökéltes. Erőteljes.
Nem voltam biztos abban,
hogy észreveszi-e a lezárás szándékosságát, de a ténnyel, hogy észlelte, még
jobban magába bolondít.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése