Egy
könyvmoly legnagyobb problémája, hogy akármennyit olvas, az olvasatlan
könyvek mindig csak gyűlnek, végeláthatatlan halmokat képeznek. Nem
tagadjuk, ez nálunk is így van. :D Viszont a kihívások mindig
ösztönzőleg hatnak az emberre, ezért úgy döntöttünk, idén az olvasatlan
könyveinket szintén egy kihívás keretein belül szeretnénk csökkenteni.
Kiválasztottunk 12 regényt, amit közösen és még 12-12 kötetet, amit idén
mindenképp kivégzünk, de a szerencsére bízzuk, hogy melyik hónapban
melyik következzen. Egy üvegből fogjuk kihúzni az adott címeket és
olvasás után értékelni is fogjuk őket. Ha kedvet kaptok hozzá, akár
csatlakozhattok is hozzánk. ;)
2018. 05. 30.
2018. 05. 29.
2018. 05. 28.
2018. legjobban várt megjelenése - 11. kör
A mezőnyt már ismeritek, úgyhogy következhet a szavazás. Akik korábban is velünk tartottak, ismerik a rendszert. A 32 könyv párbajok során küzd meg egymással, és így jutunk el végül a győzteshez. :)
2018. 05. 27.
Mutasd a polcod! - 21. rész
Ahogy ígértük, minél több érdekes rovattal szeretnénk a blogot színesíteni. :) A Mutasd a polcod lényege, hogy a könyvespolcunk egy véletlenszerű darabját megkeressük és röviden mesélünk róla, miért is van a többiek között. Hogy éppen hanyadik könyv a soros, azt pedig a random generátor fogja eldönteni. :)
2018. 05. 26.
Alwyn Hamilton: A homok leánya
Író: Alwyn Hamilton
Cím: A homok leánya
Sorozat: A homok leánya 1.
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 296 oldal
Fülszöveg:
Cím: A homok leánya
Sorozat: A homok leánya 1.
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 296 oldal
Fülszöveg:
Egy mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó. Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva, vagy nő. Amani Al’Hizáról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, a kisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: vagy megházasodik, vagy meghal. De aztán találkozik Jinnel, a karakán idegennel, aki tökéletes menekülő útvonalat tár elé. És bár éveken át ábrándozott Porfészek elhagyásáról, azt legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egy mitikus lovon fog elvágtatni, vagy hogy egy idegen szökevény ismerteti majd meg vele az igazi sivatagot, aki eközben a szívét is ellopja.
2018. 05. 25.
2018. 05. 24.
Érzelmek színek szerint Book Tag
Mindketten imádjuk a színeket, a színes képeket, alkotásokat, ehhez kapcsolódóan választottuk a mai book tag-et.
2018. 05. 23.
Beth Reekles: Kissing Booth – Csókot vegyenek!
Bejegyezte:
Indie
dátum:
14:35
Író: Beth Reekles
Cím: Kissing Booth - Csókot vegyenek!
Kiadó: Manó könyvek
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 304 oldal
Cím: Kissing Booth - Csókot vegyenek!
Kiadó: Manó könyvek
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 304 oldal
Fülszöveg:
Egyetlen csók… mégis mindent fenekestől felforgat…
Amikor az iskola Tavaszi Karneválján Elle csóksátrat nyit, úgy hozza a sors, hogy az ajka összeforr Noah-éval, és ettől Elle élete fenekestől felfordul. Románcuk azonban korántsem mesébe illő, és Elle joggal tart attól, hogy előbb-utóbb összetörik a szívét… Vajon elnyeri végül Elle a boldogságát?
„Stephenie Meyer 17 éves utódja” – velvet.hu
A Kissing Booth a legnagyobb szenzáció a Wattpad-en: eddig 19 millióan olvasták, és 40 ezren szóltak hozzá. A könyv elnyerte a legnépszerűbb tiniregénynek járó Watty Award-díjat.
Amikor az iskola Tavaszi Karneválján Elle csóksátrat nyit, úgy hozza a sors, hogy az ajka összeforr Noah-éval, és ettől Elle élete fenekestől felfordul. Románcuk azonban korántsem mesébe illő, és Elle joggal tart attól, hogy előbb-utóbb összetörik a szívét… Vajon elnyeri végül Elle a boldogságát?
„Stephenie Meyer 17 éves utódja” – velvet.hu
A Kissing Booth a legnagyobb szenzáció a Wattpad-en: eddig 19 millióan olvasták, és 40 ezren szóltak hozzá. A könyv elnyerte a legnépszerűbb tiniregénynek járó Watty Award-díjat.
2018. 05. 22.
Kedvenceink közelebbről 20. rész - Tillie Cole
A Kedvenceink közelebbről rovatban hazánkban népszerű, vagy kevésbé ismert alkotókat szeretnénk bemutatni és az 5
legszebb borítójú könyvét is megosztjuk veletek. :)
2018. 05. 21.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









