A Kedvenceink közelebbről rovatban hazánkban népszerű, vagy kevésbé ismert alkotókat szeretnénk bemutatni és az 5
legszebb borítójú könyvét is megosztjuk veletek. :)
Most kivételesen olyan szerzőt választottam, akit még nem igazán ismerhetünk hazánkban, hiszen júniusban fog megjelenni első regénye magyarul. Mégis annyira megörültem az Ezer csók megjelenésének és ahogy láttam sokan mások, hogy úgy döntöttem, már előre bemutatom nektek.
Tillie Cole (Anglia)
Tillie Cole egy Északkelet angliai
kisvárosból származik. Angol anyukájával egy farmon nőtt fel. Skót apja és
nővérei előszeretettel fogadtak be sérült állatokat. Amint lehetősége nyílt rá,
hátra hagyta vidéki gyökereit és a nagyváros csillogása felé vette az irányt.
Miután lediplomázott a Newcastle-i
Egyetemen vallás szakon is szerzett képesítést. Tillie követte profi rugby
játékos férjét a világ körül egy évtizedig. Tanár lett és középiskolában
tanított társadalomtudományt és élvezte is ezt. Később tollat ragadott és
megírta első regényét.
Tillie most Austin-ban, Texas-ban
él, ahol végre képes leülni és az írással foglalkozni. A fejéből különböző
fantázia világok és változatos szereplők pattannak ki.
Tillie független és tradicionálisan
is publikáló szerződ, és sok műfajban alkot: kortárs romantika, sötét romantika,
ifjúsági és new adult.
Amikor nem ír, nem élvez semmi
jobban a kanapén elheverésnél és a TV nézésnél, közben kávét iszogatva,
miközben megbizonyosodik arról, hogy nincs szüksége még egy kocka csokira.
TOP5-es lista:
Pár infó még az Íróról:
Szeretnénk kicsit jobban megismerni. Mondj öt dolgot magadról, amit mások valószínűleg nem tudnak.
1) Tudok énekelni. Jártam zene és táncórákra. Mindig úgy éreztem, hogy a
karrierem lecsúszott erről az ösvényről – vicces, hogy mennyire megváltoztak a
dolgok.
2) Tudok kéz nélkül mechanikus bikán lovagolni és nem esek le! Ne kérdezd
hogyan jöttem erre rá! ;)
3) Sminkesnek is tanultam az egyetem alatt. Szeretek kreatívkodni.
4) Már öt országban éltem: Anglia, Skócia, Olaszország, Kanada és
Amerika. Olaszország volt a kedvencem (félig angol, félig skót vagyok, ezért ez
a kettő az otthonom – de ezek
kevésbé exotikusak).
5) A férjem 11 évig profi rugby játékos volt. Méghozzá sokáig nagyon
keresett is volt.
Hogy szereted megünnepelni a megjelenés napját?
Hogy szereted megünnepelni a megjelenés napját?
Lehetőség szerint még inkább felveszem a kapcsolatot az olvasóimmal a
közösségi média felületeken. Imádom őket, a legjobb barátaim és szeretem látni
mit gondolnak a legújabb munkámról és a reakcióikat is szeretem nézni a cselekményre
és a szereplőkre. Őrülten ideges vagyok, amikor megjelenik egy könyv, ezért
mindig jó, ha van mellettem egy üveg Prosecco, csak hogy kicsit megnyugtassam
az idegeimet. ;)
Mi az az öt dolog, ami nélkül nem indulsz el otthonról?
Mi az az öt dolog, ami nélkül nem indulsz el otthonról?
Az iPhone-om, a Kindle olvasóm, egy jó szájfény, korrektor és
szempillaspirál – mit mondhatnék? Extrém olvasó sminkfüggő vagyok!
Legelső regénye/sorozata az Eternally North címet kapta, 2013-ban jelent meg és kortárs
romantikus. Elvileg készül a folytatás, de az biztos, hogy jelenleg egy kötete
van. Natasha egy átlagos huszonnyolc éves lány, átlagos tervekkel – jó állás,
nagyszerű barátok, szerető pasi és a család közelsége – míg egy váratlan
esemény mindent a feje tetejére állít. Legjobb barátjával Tink-kel úgy döntenek
Kanadába költöznek, hogy hátuk mögött hagyják a múltat. Ott ismerkedik meg
Tudor North-szal, a hírhedt rosszfiúval, aki hatalmas, gyönyörű és sötét
titkokat rejt.
A Sweet Home szintén
2013-ban jelent meg, az már négy részes egy kiegészítő kötettel és az utolsó
három rész egyben a Carillo Boys trilógiát
is takarják, ennek a műfaja new adult. Húszéves korára Molly Shakespeare már
sok mindent tud. Ismeri Descartes-i és Kant-ot. Az akadémiát és az Oxford-ot.
Tudja milyen, ha a szerelmed elhagy és milyen egyedül lenni. Ám amikor maga
mögött hagyja Anglia szürke egét és az Alabama Egyetemre megy, rájön még sok
mindent meg kell tanulnia – nem tudta, hogy a nyár ilyen meleg is lehet, vagy
hogy mennyire szeretik ott a focit. Amikor találkozik a hírhedt hátvéddel Romeo
Prince-szel, nem tud másra gondolni csak csokibarna szemére és koszos szőke
hajára, így hamar rá kell jönnie, hogy nyugodt élete már a múlté.
A Hades Hangmen egy
hosszabb sorozat, ami 2014-ben indult. Jelenleg 6 kötete és 2 kiegészítő
története elérhető, de még tervben van 2 további rész. Ez már kicsit sötétebb
műfajú, dark románc címkét kapott. A bűnbánat még sose tűnt ennyire jónak… egy
szerencsés találkozás, aminek nem is kellett volna megtörténnie. Sok évvel
ezelőtt, két gyerek egészen más világból találkozott és szoros kapcsolat
alakult ki közöttük, ami megváltoztatta az életüket… Salome úgy tudja, csak egyféleképpen lehet élni, Dávid Próféta szabályai szerint. A kommunában, amit
otthonnak hív, csak a hitet ismeri és nem tudja mi van a kerítés másik oldalán,
míg egy szörnyű eseménye megszabadítja. Minden új és ijesztő számára, majd
érkezik egy biztonságos kar, aki megvédi és akiről azt hitte, sose látja
viszont. River ’Styx’ Nash is csak egy féle életet ismert. A szex, motorok és
drogok világában él a Hades Hangmen bandában. Legfőbb szabálya, hogy senkit se
engedj túl közel magadhoz. Ez akkor dől meg, amikor találkozik egy rémült
lánnyal, aki túl ismerős számára.
Még egy sorozatát ismerjük, Scarred Souls címmel, ez is 2014-ben indult, szintén dark
románc, négy részes és még egy várható. Hogy visszatérjen az életbe előbb
szembe kell néznie a halállal… Valaki elvette a szabadságát, az erkölcseit… és
az életét. A börtönben a 818-as rab páratlan és megállíthatatlan harcossá válik
a küzdőtéren. Csak az erőszakot ismeri. De csak egy dolog jár az eszében az ott
töltött évek alatt: a véres bosszú. Revansot akar venni a férfin, aki hazudott
neki, aki megtámadta és aki miatt gyilkológép lett belőle. És senki se
állíthatja meg.
Kisa Volkova Kirill Volkov, a hírhedt New York-i orosz maffia
vezetőjének egyetlen lánya. Virtuális börtönben él, mert féltik az életét a
riválisoktól. Arról álmodik, hogy szabad legyen. Csak a veszteséget ismerte
életében apja menedzsereként és a vőlegénye Alik Durov se jobb, hidegvérű gyilkos,
és apja legjobb barátjának a fia. Miközben a templomban önkénteskedik – az egyetlen
helyen, ahol egyedül lehet – találkozik egy agyontetovált, sebhelyes, gyönyörű
hajléktalan férfival. Rejtett vágyakat ébreszt benne, és meg akarja menteni. És
egy idő után már semmi másra nem vágyik, csak annak a férfinak az érintésére, a
csókjára… akit Raze-nek hívnak.
Első önálló regénye a nálunk most érkező Ezer csók, 2016-ban jelent meg
ez az ifjúségi romantikus történet. Két fiatal között egy pillanat alatt
szerelem szövődik, de egy évtized kell ahhoz, hogy kibontakozzon. Együtt
akarták leélni életüket, de amikor Runa visszaköltözik Blossom Grove-ba, arra
eszmél, hogy Poppy nem várta meg, és az okát se érti. De nem ez a legnagyobb
fájdalom, amit át kell élnie… 2016-ban egy másik romantikus regénye is
megjelent Veil
of Vines címmel. A legtöbb ember
számára, hercegek és hercegnők, csak a tündérmesék lapjain léteznek. A fényűzés
csak gyerekkori álom. De vannak, akik számára ez a való élet. Az Upper East
Side-on az emberek mindig különleges bánásmódban részesítették neve és öröksége
miatt. Caresa Acardi, di Parma hercegnője egy kékvérű olasz. Azért született,
hogy jó házasságot kössön. A Savona hátba kell beházasodnia, akik már a
monarchia idején is nemesek voltak. De számára ez nem jelent semmit. Mégis neki
kell Zeno Savona feleségének lennie… vagy legalábbis így volt, amíg nem
találkozott Achille-lel, ami mindent megváltoztatott. Következő önálló regénye
már sötétebb vizekre evez, a 2017-es Sick Fux. Amikor Ellis Earnshaw és Heathan
James gyerekkorukban találkoznak, nem is lehetnének különbözőbbek. Ellis
csacsogós és gyönyörű, szőke haj, széles mosoly. Heathan sötét és szűkszavú és
hobbija, hogy nézze ahogy a dolgok meghalnak. Mégis egyedi és furcsa barátságot
kötnek, míg szét nem választják őket. Tizenegy évvel később Heathan visszatér a
lányért, és hogy bosszút álljon. Közben még sötétebb lett a lelke, gyűlölet és
vérszomj övezi. Ellis páncélja mögé bújt, ahonnan Heathan húzza ki. Együtt
fognak bosszút állni, és az idő ketyeg. A legújabb regény hamarosan érkezik Wish for Us címmel, new adult műfajjal. A tizenkilenc éves
Cromwell Dean az elektronikus dace műfaj feltörekvő csillaga. Sokan imádják, de
senki se ismeri, senki se látja szíve színeit. Egészen a lila ruhás lányig. Ő
átlát a falakon, ami az üres sötétséget veszi körbe. Amikor Dél-Carolina-ba
költözik, hogy zenét tanuljon, nem számít arra, hogy újra látja. Bonnie
Farraday is a zenének él. Próbál távol maradni Cromwell-től, de valami mindig
visszahúzza. Bonnie jelenti a színt, Cromwell sötétségében. Ő az ütem, ami
miatt a szíve kihagy egyet. Segítenie kell megtalálnia az elveszett dalt a szívében.
És még két regénye van tervben jelenleg, dátum nincs hozzájuk. Az egyik a Boy Named
Risked címet kapta és annyit
tudunk, hogy new adult, a másik a Thoroughly Whipped-et.
Én már a Wish For Us-t várom remegő kezekkel, nyitott szemmel, hogy végre mikor teszik ki, és és istenem, alig várom már hogy olvashassam * - * Be vagyok már csavarodva, mit a nem tudom mi. :D
VálaszTörlésNagyon szépen összeszedtétek a tudnivalókat - bár ezekből szinte már az összeset tudtam korábban is, ettől függetlenül ügyesek vagytok, én meg is osztottam a facebook oldalamon az írásotokat. ^^
Üdv: Everglow (Chronicles of a Bookshelf)