2017. 07. 10.

K. A. Tucker: In Her Wake - Sodrás

Író: K. A. Tucker
Cím: In Her Wake - Sodrás
Sorozat: Tíz apró lélegzet 0,5.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 184 oldal
Fülszöveg:
Cole ​Reynoldsnak mindene megvolt. Mígnem egy este borzalmas, végzetes hibát követett el… és mindent elveszített.
Mikor egy alkoholmámoros egyetemi buli hat ember halálával végződik, Cole-nak fel kell dolgoznia a tragédiában játszott szerepét. Ilyen esetben általában támaszkodhatna a legjobb barátaira – azokra, akik gyakorlatilag azóta vele vannak, hogy megtanult járni. Csakhogy ők meghaltak. És ami még ennél is rosszabb: valahol egy kórházi ágyban egy tizenhat éves lány fekszik összetört testtel, akitől az egész életét elragadták, hála egy rekesz sörnek és egy kocsikulcsnak.

Mindenki azt mondogatja Cole-nak, tudják, hogy amit tett, nem volt szándékos, ő mégis folyton magán érzi tekintetük súlyát, és hallja a suttogásukat a háta mögött. A srác mindezek mellett a borzalmas bűntudattól sem képes megszabadulni, ami mindig rátör, valahányszor csak a lányra gondol, aki még csak a kórterme közelébe sem engedi őt, hogy Cole bocsánatot kérhessen. Ahogy telnek a hónapok, és Cole-on egyre jobban elhatalmasodik a bűntudat és a magány, a fiú markából kezd minden kicsúszni, ami valaha is fontos volt a számára: az egyetem, a barátnője, a jövője. Az élete. Ám Cole-nak előbb le kell érnie a gödör legaljára, hogy rájöjjön, van még kiút személyes poklából: a megbocsátás.

És csakis egyetlen személy van, aki megadhatja ezt neki…

„Tönkretettem az életét, aztán magával rántott a mélybe. És mostanra rádöbbentem, hogy pontosan ezt szánta nekem a sors.”

„Vajon ez a mosoly túlélte a balesetet?”

Miért szerettük a történet első részét?
I: Nekem vegyes érzelmeim voltak a történettel kapcsolatban. Amikor elolvastam a fülszöveget, nagyon megfogott! Már el is kezdett bennem kialakulni egy kép, hogy vajon milyen is lehet ez a könyv. Hát jó nagyot tévedtem!!! Kacey-t nem így képzeltem el, én valahogy máshogy értelmeztem a „megtört” lány szerepét. Jó tényleg mindenki máshogy dolgozza fel, ha ilyen szörnyűség történik az életében. Meg is értettem őt, de valahogy mégse  tudtam teljesen megemészteni amiket tett. Néha azért fel tudtam volna képelni, de rájöttem nem lehetek ennyire gonosz, Ő így dolgozza fel. ezért nem hibáztathatom. Néha nagyon nem értettem Trent viselkedését. Már az elején furának tartottam a pasit. Az egymásra találásukat se tudtam hova tenni először olyan gyorsnak és megmagyarázhatatlanak tűnt az egész , igaz  itt még nem tudtam milyen csavart fog beleszőni a történetbe az Írónő. Engem már néha idegesítetek, az érzelmi hullámvölgyek, de a végén ezeket is megértettem. Aztán
ahogy haladtam a történetben, hol a hideg futkosott a hátamon az izgulástól, valamikor csak a fejemet fogtam, hol pedig szomorúan együtt éreztem velük, és mindent megtettem volna a gyógyulásukért. A többi szereplő szerethető karakter volt, Livie volt a kedvencem. Ha összességébe nézzem az egészet, tetszett. A vége nagyon elgondolkodtatott, és nem hagyott nyugodni. Nagyon örültem, hogy feljutottak a "felszínre" 
P:
Jujj, nekem az első rész, hatalmas szerelem volt. Már a legelső mondatba teljesen beleszerettem. Minden szereplő, a mellékszereplőkkel együtt szerethető volt. Kacey a múltbeli tragédia után teljesen bezárkózik, magába fordul, és eltűnik régi felszabadult vidám énje. Nagyon tetszett a stílusa, még az az álarc is, amit a külvilágnak mutatott. Húga is igazi kedvenc lett, nagyon várom az ő könyvét is. Fiatal kora ellenére igazi erős, harcos egyéniség, és hatalmas támasza nővérének. Na és persze, Trent, az igazi álompasi. *-* Imádtam a folyamatot, ahogy a srác lerombolja a Kacey körüli falakat. És az én szívem is majd megszakadt a lánnyal együtt, amikor rossz fordulatot vettek az események. A stílus fiatalos és egyáltalán nem vontatott, minden szava lebilincsel. Nem akadt egy fölösleges mondat se a könyvben és persze tejesen kiszámíthatatlan. Ha csak rágondolok, újra feléled bennem a rajongó. :)

 „A hangja, a szavai ott időznek az elmémben, mint egy régi, karcosra hallgatott lemez, jóval azután is, hogy az izzadságban fürödve, levegő után kapkodva magamhoz térek. Csak egy álom volt, mondogatom magamnak.
Az életem legrosszabb éjszakája véget ért, emlékeztettem magam.
Csakhogy továbbra is az általa keltett örvényben élek.”

Bár nagyon vártuk már a második részt, de megörültünk, hogy az előzményeket is olvashatjuk?
I: Livie történetére nagyon kíváncsi vagyok, mert az első részben igazán megkedvelt őt.
Kacey (Forrás)
Megörültem amikor megláttam a várható megjelenések között az Írónő nevét, úgy gondolom, talán még jobb döntés is volt ez az előzmény kötet kiadása mint a folytatás. Nagyon kíváncsi voltam, Trent miként élte meg az eseményeket, és milyen hatással volt rá a baleset. A rövidsége ellenére úgy gondolom mindent megmutatott azokból. amiket vártam. Nagyon jó volt megismerni a gondolatait, és a félelmeit is. Ez által lett kerekebb a történetük.
P: Kicsit mindenképp szomorú voltam, hogy még nem Livie következik, nagyon a szívemhez nőtt a lány, és szeretném őt is megismerni. De azért egy pillanatig se bánom, hogy megismerhettem az előzményeket is. Ha már sorozatról van szó, sokszor úgy lesz igazi az élmény, ha több szemszögből, több idősíkon megközelítve is láthatjuk az eseményeket. Most is érdekes volt megismerni a baleset előtti Trent-et vagy Cole-t, kinek hogy tetszik.

„Elkezdek azon tűnődni, vajon milyen érzés lenne, ha Kacey megbocsátana nekem. Vajon az könnyítene csak kicsit a rám nehezedő súlyon?
Vagy túl nagy önzőség lenne ilyet kérni?”

Változott a véleményünk Cole-ról a könyv elolvasása után?
I: Úgy gondolom igen, az első részben nem mindig tudtam őt megérteni. Ezek után már jobban megértem. mit miért tett. Megismerhetem milyen volt a baleset előtt, és milyen
Trent (Forrás)
hatással lett rá, ez a szörnyű esemény. A bűntudat, és a barátai elvesztése teljesen felemésztette őt. Neki is meg kell találni az utat, ami által túl tud lépni a múlton. Talán Kacey az az út, aki teljes gyógyulást nyújthatja neki.

P: Sokáig nem is gondolhattunk arra, hogy neki is sötét titka van, majd végül lelepleződött és azért próbáltuk megérteni az ő oldalát is, de az első részben ez nem volt teljeskörű ismeretség. Már eddig is imádtam, azt szerintem már nem lehet fokozni, de nagyon jó volt látni a törékeny oldalát. Kacey elvesztett majdnem mindenkit, aki fontos volt számára, és ez összetörte. Cole nem mindenkit vesztett el, de benne mély nyomot hagyott a bűntudat is, amitől képtelen szabadulni. És innen megközelítve az ő helyzete se könnyebb.

„Miután két éve keresztül minden egyes nap a fotóját bámultam, őszintén mondhatom, hogy ismerem őt. Ismerem kecses orrának ívét. A kaleidoszkópszerű mintát sápadtkék íriszében. Tudom, hogy a mosolya kicsit féloldalas, amitől az arca bal oldalán kicsit mélyebb a gödröcske. Tudom, hogy van egy aprócska heg a jobb halántékán.”

Mennyi esemény fért bele egy ilyen rövidke novellába?
I: Úgy gondolom annyit kaptunk belőle, ami által Cole-t (Trent) közelebbről megismerhetjük egy kicsit, és ezáltal a kusza gondolatok, amik az első rész után bennünk maradtak, kicsit kitisztulnak az előzmény elolvasása után. Örültem volna, ha kicsit több oldalon keresztül olvashattam volna Cole szemszögét, mégis az az érzésem ennyitől is jobban megértem az előzményeket. A baleset éjszakájától követjük végig Cole "átalakulását" A
bűntudat, és a gyász megtöri őt, és magába fordul. Ellöki maga mellől a szeretteit, és rögeszméjévé válik a másik túlélő hogy léte. Sok fájdalmas pillanatot éltük át vele együtt, az önpusztítás sem áll messze tőle. Lassan kezd ő is a felszínre evickélni, de a végső gyógyulás csak Kacey által kaphatja meg.
P:
Ezt a részt, mindenképp az első rész után érdemes olvasni, mert ha ezzel kezdjük, akkor nem lenne ugyanolyan hatása a titok leleplezésének a Tíz apró lélegzetben. De így utána nagyon jó kiegészítés megismerni a másik fél élményeit is. Rövidsége miatt nem volt a végtelenségig részletes, de szépen követte a hosszú folyamatot, ahogy Cole próbál tovább lépni a baleset után. Kisebb ugrásokkal jutunk el a balesettől addig a napig, amikor Kacey-ék közelébe költözik. Az események ismeretében hatalmas meglepetésekre senki se számítson, ennek a történetnek nem is ez a lényege, hanem csak az, hogy jobban megismerjük a baleset másik túlélőjét. 

„Fel kellene kelnem, utána kellene sietnem, újra és újra bocsánatot kellene kérnem.
Ehelyett azonban kinyitom a laptopomat, és tovább bámulom a tizenhat éves Kacey Cleary mélykék szemét.”

Volt olyan, amit nem szerettünk ebben a könyvben?
I: Talán a rövidségét mondanám, túl gyorsan haladtunk az időben. Jobb lett volna részletesebben megismerni egyes fejezeteit.
P: Bár nem bántam volna pár olyan jelenetet, ami az első rész idejében játszódik, összességében azt hiszem mégis jobban örülök, hogy ott záródik a történet, ahol a következő kezdődik. Úgyhogy erre se igazán mondhatom, hogy nem szerettem, de ha nagyon kell valamit mondani, ez lenne az. :)

„Hatalmas súly nehezedik a mellkasomra, amit soha sem leszek képes leemelni onnan.
Minden akaraterőmet szétzúzza.
És végre elfogadom, hogy ennyi volt. Többé már nem akarok így érezni.”

Kedvenc jelenetem:
I: Amikor figyeli Kacey-t.
P: Amikor Cole egyre többet kutat Kacey után.
Kedvenc szereplőm: 
I: Cole
P: Cole.
Kinek ajánlom: 
I: Az első rész olvasóinak ajánlom, úgy gondolom tisztább lesz a kép ezek után.
P: Az első rész után nagyon is érdemes megismerni az előzményeket, jól esik kicsit visszatérni a történetükhöz.
Értékelésem:
I:Jó volt megismerni az előzményeket, így Cole-t is jobban megismerhetem, ezért tőlem 4,5 email-t kap.
P: Érdekes volt látni, hogy Cole hogyan dolgozza fel az eseményeket, szerettem is a történetét, ezért 4,5 hívást kap.


Érdekesség: Érdekességnek most egy a szereplőkkel készült interjút hoztunk. :)

Nos… a nap, amire vártunk, végre elérkezett – a nap, amikor találkozunk a csodálatos K. A. Tucker-rel és a lélegzetelállító Trent Emerson-nal. Ahogy Jennifer, Brooke és én vártuk a napot, nagyon izgultunk
Brooke: Istenem, Istenem, Istenem!!! Mikor jönnek? Mennyi az idő? Nem hallottatok zajt? Már itt vannak?
Lisa:
 
Itt vannak? Még nem vagyok kész. 
Jen: Wow… le kell nyugodnotok, teljesen zavarba hoztok.
Brooke: Igazán? Így akarsz megnyugtatni minket?
Lisa: Komolyan – ez csak sokkal rosszabb lesz.
Ahogy a szavak elhagyják a számat, kattan az ajtó mögöttünk és a hang irányába fordítjuk a fejünk… és ott áll KA, kedvesen mint mindig és az ínycsiklandó Trent. Brook és én összecsapjuk a kezünket és ugrálni kezdünk – igen, ugrálni – fel és le, örömünkben, mint a tizenhárom éves tinik… és hadd mondjam el, Trent egy olyan pasi, akit bármikor szívesen fogadok.
Felnézek a 190 centi szexistenre előttem. Kék kockás pólót és sötétkék farmert visel, amiről azonnal beugrik egy nagyon emlékezetes jelenet az alagsori mosókonyhából. Teljesen egyetértek Kacey értékelésével erről a testről, ellenőrizni kellene, hogy nem álmodom-e. Biztosan idiótának tűnhetek bárgyú vigyorommal az arcomon.
Jen a szemét forgatja és kezét nyújtva előrelép. „Helló Kathleen, örvendek a találkozásnak. Bocsi a lányokért, ahogy látod, kicsit izgatottak voltak a találkozás miatt.” KA mosolyog és megrázza Jen kezét. „Nincs semmi gond, tudom, hogy Brooke és Lisa nagy rajongók, de biztos vagyok benne, hogy Trent nagyra értékeli a… lelkes fogadtatást.”

Trent elpirul és megvonja a vállát, ahogy Brooke és én próbáljuk lenyugtatni magunkat.
„H-helló Kathleen,” – köszönök, miközben én is kezet rázok, ahogy Jen tette. Oké, most már értem, hogy miért zavartuk Jen-t, most már lángol az arcom. „Sajnálom az előbbit, de olyan meglepetésféle vagy nekünk.” Ránézek Brooke-re, hogy ő is mondjon valamit.
„I-igen,” Brooke ugyanúgy viselkedik, mint én. Helyes, nem nézek ki egyedül idiótának. „Nem tudtunk felkészülni kettőtök látványára.” Ő is kezet ráz. „Semmi gond srácok, örülök, hogy ilyen kedves fogadtatásban részesültünk.” válaszol KA. Lehet ennél is kedvesebb? Kétlem.
„Miért nem megyünk és ülünk le, hogy elkezdhessük? Nem akarjuk sokáig rabolni az időtöket – nagyra értékeljük a lehetőséget, hogy beszélhetünk veletek.” mondja Jen, ahogy beljebb vezet mindenkit. „Hozhatok valamit inni?”
Hála Istennek, hogy Jen itt van. Ha csak Brooke-kal lennénk ketten, félek hamarabb elájulnánk és nem is a válaszokra figyelnénk, hanem arra, hogy két lábon maradjunk.
Szerencsére volt annyi eszünk, hogy kényelmes székeket hozzunk, így most olyan, mintha beleolvadnék a székbe. Ahogy mindenki elhelyezkedik Jen belevág.
„Még egyszer, KA és Trent, mindkettőtöknek köszönjük, hogy találkoztok velünk, izgatottak voltunk, hogy a Tíz apró lélegzet turné miatt. Azt hiszem kezdjük Trent-tel – mik voltak az első gondolataid, amikor besétáltál a mosókonyhába és megláttad Kacey?

Trent: Nos, tudtam, hogy ott lesz, láttam az ablakon szennyessel a kezében. Az első gondolataim? Halálra rémültem. Komolyan, szörnyű volt. És aztán bedobta a cuccokat… *derűs vigyor* a rövid nadrágokat
Brooke hamarabb rátalál a hangjára, mielőtt én újra felélesztem motoros funkcióimat és megszólal. „Tehát Trent… milyen érzés leselkedőnek lenni?” 
Trent: Már rosszabbnak is neveztek *kuncog* Komolyan, nem ez volt a legjobb döntésem, de az már a múlt. És ugyan már, működött, nem? Mi mást mondhatnék…
„Ó, szerintem is működött.” krákogtam. Gyerünk Lisa, menni fog. „Az egyik legérzelmesebb jelenet a könyvben számomra, a tükrös jelenet… ezért ez a legnehezebb kérdés – hogy tudtál elsétálni a tükörtől? Főleg tudva, hogy Kacey van a túloldalon?
 
Trent: Mert nagyon szerettem. Ez könnyítette meg. Plusz őszintén úgy gondoltam, hogy készen áll arra, hogy székkel törje be az üveget, nem tudtam, hogy sírt a másik oldalon. Ha tudtam volna, milliószor nehezebb lett volna elmenni.
Wow… azt hiszem újra belezúgtam. Az emberrablás illegális, ugye? Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy Kacey észrevenné-e, ha eltűnne, de eszeveszett gondolataimat megszakadnak, amikor Jen komorrá változtatja a hangulatot, egy komoly kérdésével:

Jen: Rendben, váltsunk… mit szólnál pár villámkérdéshez?
Trent:
 Persze, jól hangzik.
Felvillan a gödröcske – említettem már mennyire szeretem? Uhh, már megint elszáll az agyam – és olyan jó érzés. Megrázom a fejem, próbálom kitisztítani gondolataimat. Összpontosítás!
Lisa:
 Sós vagy édes?
Trent:
 Édes.

Jen:
 Filmek vagy könyvek?
Trent:
 Könyvek.
Brooke:
 Gyors vagy lassú?

Trent:
 *hangosan felnevet* Gyors.
Jen:
 Csoki vagy vanília?
Trent: Csoki.

Brooke: *gonosz mosollyal az arcán* És most jöjjön a legjobb kérdés, ugye Lisa?
„Ó, igen, ez a legjobb.” Drámai szünetet tartok és hallom Jen mormogását.
„Ó, nem.” sóhajtok. Figyelmen kívül hagyom és a legnagyobb mosolyommal kérdezem. „Szőkék?” „Vagy barnák?” fejezi be Brooke a kérdésemet.
*Azok számára, akik nem tudják… én szőke vagyok, Brooke pedig barna*
Nem lehettünk volna nyilvánvalóbbak ennél, de ha ez az utolsó kérdés, akkor legyen jó!
Trent szemei a helyet pásztázzák, mintha nem tudná merre nézzen most, hogy a rivaldafényben van… alsóajkába harap, mintha félne a szavai keltette reakciótól.

Trent: Ha nem mondok vöröset, Kacey szétrúgja a seggem.
Brooke és én leeresztünk, míg Jen megrázza a fejét.
Jen: És… ezzel együtt azt hiszem az lesz a legjobb, ha Trent kint vár.
Brooke és én összenézünk és egyszerre szólalunk meg. „De… Mi… Miért… Ne!!!”
Jen felemeli a kezét és mi durcásan összefűzzük karjainkat magunk előtt.
Jen újra megrázza a fejét, ahogy Trent feláll a székből és egy mosollyal megköszöni nekünk. Elég valószínű, hogy inkább nekünk kéne megköszönnünk. Brooke felé fordulok és sokat mondó vigyort váltunk egymásra, majd Jen-re nézünk. Ő eltakarja kezével az arcát, tudja mi következik. Brooke és én azonnal lecsúszunk a székről, Trent mellett termünk és megöleljük. Ő kuncog az erőfeszítésünkön, hogy kimutassuk, mennyire kedveljük. Majd visszaülünk székeikbe… még mindig a boldogság mámorában úszunk, hiszen HOZZÁÉRTÜNK Trent Emerson-hoz. Nem is lehetne ennél jobb az élet.
„Kmmm” – Jen hamis köhögése ránt minket vissza a valóságba. Ha nem lenne KA sokatmondó mosolya, mi kicsit zavarban éreznénk magunkat. De ilyenek vagyunk… igazi fan-ok!
Brooke és én kihúzzuk magunkat, készen állunk, hogy folytassuk az interjút – kicsit józanabbul, mint eddig. KA-hoz fordulok, „Bocsi az előbbiért. Ígérem, tudunk emberi módon is viselkedni.”

KA: Nem nagy ügy, átérzem Trent varázsát.

Lisa: Ó, igen… jól ismerjük a varázsát. Tehát… meg kell kérdeznem, Tíz apró lélegzet – annyira egyszerű, annyira tökéletes, annyira BRILIÁNS – honnan jött?

KA: Bárcsak lenne valami okos válaszom, de nincs. Tényleg csak úgy jött és azonnal tudtam, hogy ez lesz a címe.
Brooke, akinek több idő kellett, hogy összeszedje magát Trent távozása után, magabiztosabb hangon beszél. „Volt konkrét inspirációd Kacey-hez? A kinézetére, a személyiségére – egy a millióból, honnan jött?
KA: Előbb a borító volt meg, utána kezdtem írni a könyvet. Ez egy előterv volt egy vörös hajú lánnyal, és pontosan illett hozzám. Van egy kis megszállottságom a vörös hajjal és az írekkel (az ifjúsági sorozataimban, mindig van vagy egy vörös hajú vagy egy ír. Ne lepődj ha a jövőben is találkozol ilyenekkel.) Kacey személyiségét nézve, egy erős, de megtört személyt akartam. Kemény külső páncélja van, de érzelmes belsővel. Ezen felül, még a történet során is alakítottam.
Jen: Annyi érzelem kavargott bennünk olvasás közben – mint egy vad hajsza.
KA: Ez volt a célom, tehát örülök, hogy elértem ezt. A legjobb könyvek azok, a amik érzelmeket váltanak ki az olvasókból.
Lisa: Rendben… az utolsó kérdés, de meg kell kérdeznünk… mennyit szerepel Trent és Kacey az Egy apró hazugságban?
Brooke: Istenem igen… bármennyit? Kérlek! Könyörgünk!
KA: LOL. Még most tartok a végső simításoknál. Kacey elég sokat szerepel – főleg az elején és a végén, és telefonbeszélgetésekben közben is. Valójában nagyobb szerepet játszik ebben a könyven, mint eredetileg gondolnánk és láthatjuk a testvéri kötődést. Van pár jelenet Trent-tel is, de nincs középpontban. Nincs egyszerűen hely számára és két másik igazi alfahímnek egyszerre (akiket szerintem szintén szeretni fogtok :) )
Jen: Wow, ezt örömmel hallom, hogy lehetnénk mérgesek?
Lisa: Sehogy… csak a könyörgés miatt kell megtámadnunk!
KA nevet, ahogy feláll.
Brooke: Szeretnénk megköszönni ezt a találkozást. Rendkívüli élmény volt és reméljük tudod, milyen nagyra értékeljük.
KA: Mi is köszönjük, jó móka volt.
Ahogy az ajtóhoz sétálunk KA-val, búcsút intve hitetlenül nézünk egymásra. Visszamegyünk a székekhez, és leülünk – érzelmileg kimerültünk.
Brooke: Istenem, ez tényleg megtörtént?
Lisa: Nem tudom. Az agyam cserben hagyott, még nem tudok gondolkodni.
Jen: Sose mutatkozok veletek többet, hacsak nem kezeltetitek magatokat.
Brooke és én Jen felé fordulunk és hangosan felnevetünk. Még a könnyünk is kicsordul és alig kapok levegőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése