Ahogy
ígértük, minél több érdekes rovattal szeretnénk a blogot színesíteni.
:) A Mutasd a polcod lényege, hogy a könyvespolcunk egy véletlenszerű
darabját megkeressük és röviden mesélünk róla, miért is van a többiek
között. Hogy éppen hanyadik könyv a soros, azt pedig a random generátor
fogja eldönteni. :)
I: Sandra Regnier: Az elfek öröksége (Sárkányok gyermeke 1.)
Még olvasatlan állapotban csücsül a polcomon. A fülszövege miatt vettem meg, igazán érdekesnek hangzott. Szeretem a YA történeteket, főleg ha még egy kis fantasy is társul mellé. Azóta már a második része is megjelent. Egyszer biztos sorra kerül majd, a kérdés mikor. :)

P: Brittainy C. Cherry: Tűzeső
Ez a sorozat igazán képes megérinteni az embert. A Lebegés volt az első szerelem, a Tűzeső hozzá képest nem hozta pontosan ugyanazt a hatást, de azt a párost is imádtam. A Csendfolyó pedig ismét igazán kiemelkedő olvasmány lett. Igazi ékessége a polcomnak mindegy egyes kötet, kiemelt helyen vannak. ^-^ Alig várom, hogy a negyedik regény is melléjük kerüljön. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése