A mezőnyt már ismeritek, úgyhogy következhet a szavazás. Akik korábban is velünk tartottak, ismerik a rendszert. A 32 könyv párbajok során küzd meg egymással, és így jutunk el végül a győzteshez. :)
Író: Julie Kagawa
Cím: Vaslovag
Sorozat: Vastündérek 4.
Kiadó: Könyvmolyképző
Fülszöveg:
A Vastündérek sorozat legújabb kötete
Ash, a tündér jégherceg a szerelmet a halandók és a bolondok gyengeségének tartotta. Az ő szíve szörnyű halált halt, és vele halt a jégherceg minden érzelme is. Legalábbis azt hitte…
Ekkor azonban Meghan Chase, a félig ember, félig tündér lány áttörte a védelmi vonalait, és visszavonhatatlan esküvel, lovagjaként kötötte magához a herceget. Amikor pedig a tündérek világa kis híján a vastündérek áldozatául esett, Meghan megtörte a köteléket, hogy megmentse Ash életét. Meghan immár Vaskirálynő, egy olyan birodalom uralkodója, ahol sem a Nyár-, sem a Téltündéreknek nincs esélyük a túlélésre.
Ash – kéretlen riválisa, Puck, és a bosszantó cáit sith, Grimalkin kíséretében – küldetésre indul, hogy beteljesítse a Meghannak tett lovagi esküjét. Hogy életben maradhasson a Vasbirodalomban, lélekre és halandó testre van szüksége. A próbák azonban, amelyeket ki kell állnia, jóformán teljesíthetetlenek. Ash az út során megtud valamit, ami mindent megváltoztat – valamit, ami megingatja a legsötétebb hitét, és bebizonyítja, hogy néha az áldozathozatalhoz nem elég pusztán a bátorság.
Az emberi élet ára
Moly.hu várólista: 104 Cím: Vaslovag

Moly.hu kívánságlista: 136
Vélemények:
"Nagyon szerettem az első három részt, ha minden jól megy, hamarosan sikerül beszereznem az első kötetet angolul is. Nekem nagyon tetszett a Shakespeare szál benne, de mégis egy egész történetet írt meg az Írónő. Nagyon szeretem a műveit."
~ a könyvet nevező
"Éveket vártam erre a könyvre.
Együtt nőttem fel a szereplőkkel, legfőkébb Meghannel. Ahogy jöttek a részek, teltek az évek és belőlem is felnőtt lett.
Vége a tündérmeséknek? Ó, dehogy!"

~@anikho (moly.hu)
Összegzés: "Csupán" négy évet kellett várni, de megérkezett a várva várt folytatás. :) Sokan szerették ezt a tündérvilágot, és ők biztos várták a fa legújabb kalandot.
Író: Lucinda Riley
Cím: Gyöngynővér
Sorozat: A hét nővér 4.
Kiadó: General Press
Fülszöveg:
Celaeno D'Apliese, azaz CeCe az egyik testvérétől értesül a nevelőapja haláláról. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukban gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat meg egy levelet hagyott örökül, és ennek segítségével, ha a lányok úgy döntenek, közelebb kerülhetnek a valódi gyökereikhez.
Az örökké nyugtalan CeCe számára az útkeresés fájdalmas tapasztalással indul. Azzal, hogy a nővére, Csillag követte az apjuk által hátrahagyott nyomot, és megtalálta az új családját, a kettejük közti szoros kötelék mintha semmivé foszlana – és ezzel együtt olybá tűnik, hogy az ő lényének egy része is odaveszik. Csak egy fekete-fehér fényképbe és egy névbe tud kapaszkodni, amikor hosszú útra indul, hogy előbb Thaiföldre érve egy titokzatos idegennel ismerkedjen meg, majd Ausztrália festői, mégis nemegyszer kietlen vidékein megtapasztalja mindazt, amire ez idáig olyannyira vágyott: a valakihez, a valamihez tartozás érzését. Meglehet, hogy az örök utazó végül otthonra lel a vörös föld országában?
Lucinda Riley sorozatának negyedik kötetében egy évtizedeken és megannyi helyszínen átívelő nyomozás történetét meséli el. A letehetetlen családregény e kötetbeli főszereplője nemcsak a származásával kapcsolatos kérdésekre találja meg a választ, hanem kénytelen lesz azt is belátni: ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessen, és rájöhessen, ki is ő valójában, szembe kell néznie a félelmeivel. Az önmagára találás útja pedig nem egy meglepő fordulatot tartogat számára.

Moly.hu kívánságlista: 34
Vélemények:
"A szemünk előtt nyílik ki CeCe, akiről az eddigi részekben az jött le, zsarnoki keménységét dönt nővére sorsáról, holott csak mankó volt neki az élethez.
Nagyon tetszett Ausztrália életébe való betekintés, az őslakosok bemutatása."

~@hugi78 (moly.hu)
"Cece az eddigiekben nem lett a kedvencem, de a saját könyvében meglepett. Úgy gondoltam, hogy egy határozott, harsány, öntörvényű teremtés. Nos, tévedtem vele kapcsolatban."
~@Csoszi
Összegzés: És az utolsó jelölt is egy sokadik rész, azokat várják legjobban. CeCe könyve, már a negyedik a testvérek között és akadnak sokan, akik kitartóan várják, mi is történik velük és elhunyt apjuk múltjában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése