A Kedvenceink közelebbről rovatban hazánkban népszerű, vagy kevésbé ismert alkotókat szeretnénk bemutatni és az 5 legszebb borítójú könyvét is megosztjuk veletek. :)
Alexandra Bracken legismertebb sorozata, már a megfilmesítés előtt elérkezett hazánkba is, viszont most már még nagyobb figyelmet kap. Nem csoda, hogy a legújabb Sötét örökség kötet is hamar megjelent nálunk.
Alexandra Bracken (1987, USA)
Alexandra Bracken Phoenix-ben született, Arizona-ban. Egy Star
Wars gyűjtő lánya, úgy nőtt fel, hogy vég nélkül járták a Csillagok háborúja
eseményeket, ettől színesebb lett a fantáziája és még inkább megszeretette az
olvasást. A gimnázium elvégzése után, a College of William & Mary egyetemre
ment, Virginia-ba, ahol Angol és Történelem diplomát szerzett. Első könyvét, a
Brightly Woven, főiskolás évei alatt jelentette meg, később New York-ba
költözött, ahol gyerekkönyv kiadásban kezdett dolgozni. Kezdetben szerkesztő
asszisztensként, később marketingesként. Hat évvel később határozta el, hogy
főállású író lesz. Most Arizona-ban él, kiskutáyával Tennyson-nal, egy olyan
házban, ami tele van könyvekkel. New York Times és USA Today bestseller író,
munkáit tizenöt nyelvre fordították már le.
Pár infó még az Írónőről:
Melyik szereplőd hasonlít
rád legjobban?
Ó, ez
kemény kérdés, mert mindannyian egy kicsit én vagyok… vagy legalábbis azt hiszem,
mindegyikőjükbe rakok egy kis darabot magamból. Etta-ban az elszántságom és a
lényegre koncentrálási készségem. Az introvertált személyiségem Ruby-ban
látszik. Liam-nek a zenei ízlésemet adtam és a furcsa humoromat, és Dagival
mindketten túl feszültek tudunk lenni. Összességében talán Ruby-hoz kapcsolódok
leginkább, főleg a Sötét elmékben – magányos gyerekként nőttem fel, nehezen barátkoztam,
mert félénk voltam.
Mikor jöttél rá, hogy író
akarsz lenni?
Forrás |
Fiatal
korom óta tudtam, valójában. Egy könyvmoly mellett nőttem fel (ezt talán minden
GR ismerősöm nagyra értékeli: általánosban nyertem egy díjat, amiért én
olvastam el a legtöbb könyvet az évben!) és különösen szerettem Avi és Roald
Dahl könyveit, és persze a Csillagok háborúja univerzumot.
Úgy
gondoltam, hogy ha az olvasás ennyire jó élmény BIZTOSAN az lesz az írás is. És
tulajdonképpen az is. Talán a legszokatlanabb, hogy már gyerekként tudtam, hogy
írni akarok, és nem csak felnőttként.
Középiskolában
sok fanfiction-t írtam, ezzel gyakoroltam a későbbi munkára.
Ha képes lennél utazni az időben, hova mennél? És
meddig maradnál?
Valószínűleg a 18. századba egy pár évre, mert mindig is
érdekelt az amerikai történelem azon időszaka. A legérdekesebb rész a
legerőszakosabb is, de mindig is azon töprengtem, milyen volt a kolóniákban
feszülő energia, amikor ki kellett vívniuk a függetlenséget.
De a Passenger és a Wayfarer megírása után, rájöttem, hogy
az időutazás nyomorúságos is lehet, ha nem vagy egy fehér fickó vagy. Az is
fontos, hogy a mai gyógyítás lenyűgöző. Tehát inkább azt gondolom, hogy a
jövőbe utaznék. Mit mondhatnék? Imádom a spoiler-eket, még ha valóságból jönnek
is.
Ha bármelyik
szereplőddel ebédelhetnék, ki lenne az és miért?
Elsőre
Rose-t mondanám, de belegondolva az egy igazán lehangoló találkozó lenne.
Valószínűleg csak ülne és bámulna.
Utálom
ezt mondani, de Julian lenne az, mert jó történeteket tudna mesélni, amiket
eddig nem tehetett meg. Sok tapasztalatot gyűjtött, és szórakoztató lehetne,
főleg, ha iszik is kicsit. Ő a parti lelkének tűnik.
De
Etta-val is nagyon szívesen ebédelnék. Bizonyos értelemben ő hasonlít rám
leginkább és nagyon célorientált. New York-ban él ő is, és abban az időben én
is ott éltem, de valójában nem szerettem.
Az
ottaniak rugalmasak, és neki is annak kell lennie, hogy elérje céljait. Ha
látnak valami furcsát az utcán, csak vállat vonnak és mennek tovább. Tehát
egyikőjüket választanám.
Forrás |
Milyen típusú könyvek kötöttek le gyerekként?
A lovas könyvek megszállottja voltam. Az igazi YA korszakról majdnem
lemaradtam, vagy inkább később estem bele. Apukám Star Wars rajongó volt és rám
is ragadt ebből valami, amikor nem lovas könyvet olvastam, azokkal töltöttem az
időmet. Féltékeny voltam azokra, akik bármit olvashattak. Imádom a történelmet
is, a Passenger sorozat innen jön. És azokat a történeteket, ahol a lányok a
saját sorsuk kovácsai akarnak lenni, ahol okosak, erős akaratúak és hibáznak
is. A saját műveimbe is próbálom ezt belecsempészni.
Mi a kedvenc részed az írásban?
Az az érzés, amikor kész a könyv. Úgy szoktam érezni magam, hogy egy
intuitív író vagyok és nem tudatos. Nem akarok leülni és felvázolni egy
regényt, mert attól félek, megzavarná a folyamatot – inkább a múzsára várok.
Nagyon élvezem, mert így jobban megértem. Szeretek leülni egy új
jegyzetfüzettel és tollal, és agyalni a szereplőkön, eseményeken.
Általánosságban a rajongókkal is imádok találkozni. Általános és
középiskolásokkal. Annyira okosak, nyitott szívvel fogadják a dolgokat és
izgatottak, ha olyan történetre bukkannak, amit szeretnek. Szeretek nekik írni,
mert szenvedélyesek és folyamatosan arra törekszem, hogy még jobb legyek.
Végül pedig a könyvei:
A Brightly Woven a
legelső még 2010-ben megjelent ifjúsági fantasy regénye. Tíz hosszú aszályos év
után megérkezett az eső, megjelent egy fiatal varázsló is, Wayland, hogy
Sydelle-t elvigye sivatagi falujából. Egy asszisztensre van szüksége és a lány
szívesen segít neki megállítani a közeledő háborút. De a férfinak titkai
vannak, amik megváltoztathatnak mindent.
Legismertebb sorozata a Sötét elmék 2012-ben
indult, három részes disztópiához három kiegészítő történet is megjelent,
illetve hosszabb kihagyás után egy negyedik részt is kaptunk idén. A világban titokzatos
betegség üti fel a fejét, a kevés fiatal túlélőről kiderül, hogy különleges
képességekre tettek szert. Őket táborokba gyűjtik, ahova főszereplőnk Ruby is
kerül, de mindig arról álmodik, hogy egyszer kitörhet innen.
A két részes ifjúsági fantasy sorozat, a Passenger 2016-ban
jelent meg. Ette élete a zene, a hegedű. Ám rá kell arra jönnie, hogy az
emberei kapcsolatok is ugyanolyan fontosak. Szeretné helyrehoznia a dolgokat
szerelmével, de egy fellépés előtt minden megváltozik. Egyik pillanatban még a
Metropolitan Múzeumban készül a közönség elé állni, a másikban már 1776-ban van
az Atlanti-óceán kellős közepén, az Arden hajón. Miért került oda, és mi lehet
a küldetése?
Legfrissebb sorozatában a fiatalabb korosztály a
célközönsége, a Dreadful
Tale of Prosper Redding első
része 2017-ben jelent meg, és a másodikra várunk. Prosper családja igazán
különös tagja, felfedezi, hogy egy démon lakozik benne. Ük-ük-ük nagyapja
szerződést kötött egy rosszindulatú démonnal, amit meg is tört, így a démon
bosszút esküdött a család ellen. És Prosper-nek igen kevés ideje maradt
megszabadulni a nem kívánt lakótól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése