2019. 10. 05.

Bauer Barbara: Kétszáz ​éves szerelem

Író: Bauer Barbara
Cím:  Kétszáz éves szerelem
Kiadó: Jaffa 
Kiadás éve: 2019.    
Terjedelem: 320 oldal  
Fülszöveg:
Szentirmai ​Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli. Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik.
Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését. Bauer Barbara új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!


"De volt idő – nézett mélyen a szemembe –, hogy a bábák munkájában több volt a babona, mint a tudás. A születéstől a halálig terjedt a szerepük. És tudnod kell, hogy a hiedelmek, a babona és a mágia nem ok nélkül volt jelen. De nem lehet mindenki boszorkány!"

Már sokszor hallottátok tőlem, hogy az olvasásaim előtt szoktak benyomások érni a könyvekkel kapcsolatban. Elfog valami különös érzés, nem hagy nyugodni. A kétszáz éves szerelemmel is pontosan így voltam. Amikor először megláttam a molyon a könyv adatlapját,
forrás
valami különös vonzalom alakult ki irányába, elcsábított a címe, a borítója, a fülszövege is. Olyan szépen volt megfogalmazva, a szavak szinte már ott mesélésbe kezdek, szerettem volna elmerülni Róza történetében. Egy igazi időutazáson éreztem magam, visszacsöppentem abba korba, amikor a bábák fontos szerepet töltöttek be az emberek életében. Gyermekeket segíttek a világra, elhozták a gyógyírt a fájdalomra, a rossz időkben is reményt nyújtottak.

Róza ennek a kornak a szülötte, követte az ősei hivatását, belőle is bába lett, tehetsége sokkal mélyebbről származik, mint csak a puszta tudás, ősi erő lakozik a vérében, mely végig kíséri őt az élete során. Felnőtt nőként ismerjük meg, akit egy szörnyű tragédia ér, ennek köszönhetően unalmasnak nem nevezhető élete megváltozik. Kap az élettől egy lehetőséget arra, hogy nem csak a saját életén, de a múltban történt eseményeken is változtathasson.
 

"A történetek nemzetségről nemzetségre öröklődnek, és csak rajtunk áll, hogy tanulunk belőlük, vagy változatlanul visszük tovább"

Történetünk két fontos helyszínnel, és idősíkkal rendelkezik, az egyik Istenháta, Róza szülőfaluja, ahol éppen 1928-at írunk. A másik pedig Szeged, ahol is a boszorkány üldözések
Róza (forrás)
korába csöppenünk. Kétszáz év választja el egymástól a két helyszínt, de a múlt és a jelen nagyon is összekapcsolódik, Rózának mind a két korban helyt kell állnia. Minden elismerésem az Írónőé, mert fantasztikus volt, ahogy összekapcsolta a múltat a jelennel, hogy mennyire elő tudta hozni a varázslatot a története során. Szinte éreztem én is bőrömön a tűz melegét, az orromban pedig a égő fa illatát.

Nagyon megkedveltem Róza karakterét, sok mindent megélt az események során, de végig meg tudta tartani a hitét, az erejét. Pontosan így tudnám elképzelni őt, ahogy az Írónő lefestette elém a leírásai során. Egy kedves, önzetlen nőként, aki mások segítségére siet, a saját érzéseit a háttérbe szorítja. Egyedül Miklós az, aki ki tudja hozni őt a béketűréséből egy pillanat alatt, amikor feltűnik a színen, hősnőknek felpezsdül a vérre. Suttognak róla ezt is azt is, de nekünk olvasóknak mutatkozik meg az igazi énje. Visszaemlékezéseiből megismerjük milyen volt gyerekként, miként tanulta meg édesanyjától a bábaság csínyját-bínját. Ezeket a részeket nagyon szerettem, jó volt őt elképzelni kislányként, akin már akkor is megmutatkoztak különös képességei. Mennyire igaz, hogy mi emberek milyen babonások tudunk lenni, ha valaki különbözik tőlünk azonnal jelzőkkel illetjük, az ismeretlentől pedig rettegünk. Ezt a szegedi események nagyon jól be is mutatják. Meglepett, hogy nálunk is voltak boszorkány égetések, örülök, hogy az Írónő elhozta nekünk a múltban történteket, mert egyszerre borzasztott el, de közben el is kápráztatott, ahogy megmutatta milyen is lehetett a máglya felgyulladó lángjait érezni az ember bőrén, milyen lehetett ezt átélni.

"A vágy addig kínzó, amíg be nem teljesül – mondta, én pedig éreztem, kiszárad a torkom."

A szerelem az ember életében egyszerre lehet áldás, de meg is keserítheti azt. Rózára akkor talál rá, amikor a legkevésbé számít rá, de a beteljesülés előtt sajnos akadályok állnak, így
forrás
nem mutathatja ki az érzelmeit. Megismerjük történetünk másik fontos szereplőjét is Miklóst. Aki egy igazi férfi, már az első megjelenésekor tudtam, hogy sokkal több lakozik benne, mint amit először mutat magából. Nagy fájdalom nyomja az ő vállát is, ez miatt nem mindig a kedves énje mutatkozik meg. Kettőjük kapcsolata úgy tudnám jellemezni, mint egy igazi forgószél, a feszültség tapintható köztük, de a vonzalmat sem tudják tagadni. A közös részeik annyira erősek, ahogy az érzelmek váltakoznak köztük, az egyik pillanatban még viharfelhők tombolnak köztük, a másikban pillanatban pedig legszívesebben csókban forrnának össze. Az egyik ilyen kedvencem jelenetem széna boglyás esett,
az évődés, csipkelődés ami itt történt köztük leírhatatlanul jól esett a lelkemnek. Itt látszik, hogy őket az ég is egymásnak teremtette, csak annyira konokok, hogy nem veszik észre ami az orruk előtt van. A másik meghatározó esemény a táncest volt, ismét gyönyörű gondolatokat kaptunk Írónőtől, ahogy leírta ennek a két embernek az érzéseit, ahogy táncba kezdtek olyan megható volt.  Sajnos a  múlt rányomta kettőjükre a bélyegét, de most
Miklós (forrás)
lehetőséget ad arra, hogy rendezzék a viszonyukat.

Tényleg nem szeretnék túl sok mindent elárulni, mert akkor elrontanám az olvasás varázsát. Csak azt tudom mondani, hogy az Írónő egy gyönyörű szerelmi történetet alkotott, amely időtlen, és örök. Ehhez még hozzáadta a boszorkányság legendáját, mágiát, időutazást, lélekvándorlást, ezekből alkotott egy csodás történetet, amely visszarepített az időben, amely egyszerre töltött el örömmel, majd szomorúsággal, de a végén újra boldog voltam, és hálás hogy részese lehettem Róza által ennek az utazásnak.


Nagyon ötletesnek találom az epilógust a végén, mert ott kapcsolódik össze a jelen, a múlt és a jövő. Én is szerettem kislányként hallgatni, amikor a dédimamám a régmúltról mesélt nekem, mert meséknek, és legendáknak összetartó ereje van. Ez a Kétszáz éves szerelem meg is mutatja, pont ezért biztatok arra mindenkit, hogy ismerkedjen meg Róza és az ő Miklósa történetével.

"Bárhogy és bármi történt is, itt vagyok, élek és rajtam áll, merre megyek tovább."

Kedvenc jelenetem: Nem is tudom melyiket emeljem ki hirtelen, de talán a széna boglyásesett csalt leginkább mosolyt az arcomra.
Kedvenc szereplőm: Rózát nagyon megszeretem a történet során.
Kinek ajánlom: Akik hisznek abban, hogy a múlt hatással van a jelenünkre. Azoknak is aki szeretne elmerülni egy gyönyörűen megírt történetben.
Értékelésem: Nem is tudok kevesebbet adni 5 táncnál. Beszippantott, és nem eresztett, boldog vagyok, hogy elolvashattam.


Érdekesség: A szegedi boszorkány szigetnek fontos szerepe van a történet során. Erről a helyről hoztam most egy kis érdekességet.

A Boszorkánysziget legendája 
A szegedi Boszorkánysziget a város központjában található ártér, amelyet az évek során dús
forrás
növényzet nőtt körbe. A legenda 1728-ból származik, amikor is a város lakóinak a hosszú időn át tartó szárazsággal kellett megküzdeniük. Egy csepp eső sem esett akkor a területen, ha mégis csapadék hullott az égből, az a termést tönkretevő jég volt. A szárazságot, és a jégeső pusztítását, az annak köszönhető éhínséget a városban élő boszorkányokhoz kötötték, akik az ördög híveiként sújtották Szeged lakosságát.
Az országban lezajlott boszorkányperek nagy része Szegedhez köthető, a Boszorkányszigeten pedig a legtöbb áldozatot kívánó kivégzés történt. 1728. július 23-án 12 boszorkánynak kikiáltott nőt és férfit égettek el elevenen 3 máglyán, melyeket a hóhér egyszerre gyújtott meg. Köztük szenvedett Rózsa Dániel, az akkori város leggazdagabb polgára és egykori bírája, Kökényné Nagy Anna, a rossz hírű bábaasszony és a 16 éves Oxy Ilona is. Az elevenen elégetett polgárok hosszú szenvedés után kerültek a máglyára, hiszen azt elnyújtott kínzás előzte meg.
A 12 fő égetését figyelemmel kísérő lakosok elégedettek voltak, biztosra vették, hogy valódi boszorkányok vesztették életüket a tűzben. Ők ugyanis némán tűrték a felcsapó lángok okozta gyötrelmes halált. A csönd azonban nem tartott sokáig. Az arra járók és a város lakói évről évre hallani vélik a boszorkányok kárörvendését és jajveszékelését a fák lombjai között. A szárazság véget ért, a területhez azonban a boszorkányok vére tapadt, az emberek pedig sokáig féltek a legendás helytől.

A Boszorkánysziget ma
Ma már nem sok minden emlékeztet az egykori szörnyű történésekre. A szegedi
forrás
Boszorkánysziget napjainkban egy nyugodt, növényekkel benőtt ártér, ahova olykor szívesen látogatnak el a közelben lévő kollégium diákjai és a város lakói. Központi fekvése miatt nappal inkább, éjszaka azonban kevésbé látogatott terület. A helyiek mégsem kerülik el messziről a közel 300 éves múlttal rendelkező Boszorkányszigetet. A Halászlé Fesztivál egyik helyszíne is a terület évről évre.
 
Boszorkányüldözés Magyarországon
Könyves Kálmán 12. század elejéről származó boszorkánytörvényének köszönhetően a feltevéseken alapuló boszorkányperek igen alacsony számban voltak jelen a magyar történelemben. A 16-18. századi idők változást hoztak, ekkor két nagyobb üldözési hullám zajlott az országban. A vallatás gyakran kínzással párosult, az országban zajló közel ezer boszorkányper vádlottjai férfiak és nők egyaránt voltak, nagyobb részük halálos ítélettel, esetenként enyhébb büntetéssel zárult. Szeged kiemelkedő a boszorkányperek tekintetében, hiszen ezeknek több mint a fele zajlott a városban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése