A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. 10. 05.

Bauer Barbara: Kétszáz ​éves szerelem

Író: Bauer Barbara
Cím:  Kétszáz éves szerelem
Kiadó: Jaffa 
Kiadás éve: 2019.    
Terjedelem: 320 oldal  
Fülszöveg:
Szentirmai ​Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli. Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik.
Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését. Bauer Barbara új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!

2019. 05. 04.

Borbás Edina: Kék macska

Író: Borbás Edina 
Cím: Kék macska
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2018.  
Terjedelem: 264 oldal
Fülszöveg:
Pezsgő ​lokálélet és szenvedélyes szerelem a századforduló romantikus Budapestjén.
1901 tavaszán a Nyugati pályaudvar füstös peronjára érkezik egy ártatlan, vidéki lány, Eliza, akit magával ragad a nagyvárosi élet forgataga. Egy véletlen találkozás gróf Madarassy Andrással örökre megváltoztatja a hajadon addigi életét, míg végül az elveszett, tiszta lelkű szakácslány a Kék Macska nevű kétes hírű lokál konyháján talál menedéket.
A buja mulató kalandor életű tulajdonosa, Somossy Károly mindent az irányítása alatt tart, a konyhától a kéjbarlangon át a lokál exkluzív fogadóteréig. Alkalmazottai marionettbábuként ugrálnak előtte, kivéve Carola Cecíliát, a Kék Macska díváját, akinek szenvedélyes természetével még az Európa-szerte elismert üzletember sem bír. Eliza élete összeforr a Kék Macska lokál buja mindennapjaival. Vajon sikerül megőriznie tisztaságát ebben a fényűző, mégis romlott világban?
A romantikus kalandregény szövevényes szálai a Monarchia elfeledett botrányait és botrányhőseit vonultatja fel, igazi hamisítatlan Hamupipőke-sztoriba ágyazva.
Borbás Edina, MTA SZAB-médiadíjas és Los Angeles Cinefest-díjas forgatókönyv-írónő története, melyet valós események ihlettek, ezúttal a boldog békeidőkbe repíti vissza az olvasót.

2018. 12. 11.

Mira Sabo: Amíg kijutunk a fényre


Író: Mira Sabo 
Cím: Amíg kijutunk a fényre
Sorozat:
Birtoklás trilógia 2.
Kiadó: Művelt nép
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 464 oldal
Fülszöveg: 
A férfi mindent megpróbál kézben tartani – a politikai életet, az üzleteit –, de legfőképp gyönyörű feleségét, Szófiát, akik ő és a bátyja, a talán még nála is veszélyesebb Zsolt, valamint a Tamássy család sötét titkai megmásíthatatlanul átformálnak.
Pusztító szenvedélyek örvénylenek hármuk között. A fiatal nő olyan tapasztalatokat szerez a két férfi fizikai és érzelmi fogságában, melyek a szexualitás, a fájdalom és megalázottság legmélyebb bugyraiba vetik alá.
Szófia azonban nem adja meg magát, és veleszületett küzdőképességével megpróbálja a Tamássy testvérektől tanultakat a visszájára fordítani.
Vajon képes lesz felvenni a harcot a testvérekkel?
Egyáltalán túléli?

2018. 03. 23.

R. Kelényi Angelika: Bűnös ​örömök városa (Az ártatlan 2.)

Író: R. Kelényi Angelika  
Cím: Bűnös ​örömök városa  
Sorozat: Az ártatlan 2.  
Kiadó: Álomgyár  
Kiadás éve: 2017.  
Terjedelem: 408 oldal  
Fülszöveg:
1610-ben, ​egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja.
Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni.
Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte.
A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.
Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?

R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.

2017. 12. 19.

Renáta W. Müller: TestVÉR 1.

Író: Renáta W. Müller
Cím: TestVÉR 1.
Kiadó:
Tizz Szolgáltató
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 544 oldal
Fülszöveg:  
Egyszer olvastam egy idézetet: A sors gondoskodik róla, hogy ki lépjen az életedbe, te pedig eldöntheted, hogy ki maradjon… Baromság! Én határozottan úgy érzem, hogy velem a végzet gonosz játékot űz, gyerekkorom óta. Amikor a Hailey ikrek berobbantak az életembe, fenekestül felforgatták azt, az egekbe emeltek, hogy aztán a szakadék legmélyére taszítsanak. River imádni való, szexi antropológus, született sármőr, míg Jamie, aspergeres komputerzseni, közösségbe beilleszkedni képtelen különc. Nincs még két annyira különböző ember, mint ez a két férfi, mégis ők a végzetem. A mámor és a reményvesztettség, a boldogság és bánat forrásai egyben.
Hannah Logan vagyok. A lány, aki kétszer szeretett életében, és aki egy feloldhatatlannak látszó dilemma előtt áll.”
A ’TestVÉR’ modern, szenvedélyes, erotikával fűtött regény, Renáta W. Müller harmadik könyve.

2017. 09. 28.

R. Kelényi Angelika: A ​grófnő árnyékában (Az ártatlan 1.)

Író: R. Kelényi Angelika
Cím: A grófnő árnyékában
Sorozat:
Az ártatlan 1.
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 448 oldal
Fülszöveg:
1609 októberében Fabricius Flóra, a pozsonyi orvos lánya Báthory Erzsébet udvarába érkezik, hogy megkeresse eltűnt nővérét. Ha tudta volna, mi vár rá, talán útnak sem indul.
Ám hamarosan megtanulja, semmi sem az, aminek látszik, és semmi sem biztos, csak a halál. Ki mozgatja vajon a szálakat? Ki az, aki befolyásolja az eseményeket, és a gyilkolástól sem riad vissza?
Minden erejére szüksége van, hogy legyőzze az akadályokat és kibogozza a sötét titkot, melyet a csejtei vár falai rejtenek.
Egyetlen emberre számíthat csupán, az Itáliából érkezett, kétes jellemű, mégis rendkívül vonzó férfira, akiről azt sem tudja pontosan, hogy kicsoda, és azt sem, miért segít neki.

R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas írónő 17. század elején játszódó regénye kalandos, izgalmas, és vérfagyasztó történetet mesél el. Ahogy azt már megszokhattuk, írása nem nélkülözi a romantikát, a politikai cselszövést és a korhű történelmi háttér megjelenítését sem.

2017. 09. 15.

J. K. Smith: Szerelem hirdetésre

Író: J. K. Smith
Cím: Szerelem hirdetésre
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 320 oldal
Fülszöveg:Kori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban, és csak legjobb barátnőjére számíthat. Életét eddig családja szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik körülötte.
Vajon hogy éli meg a hirtelen jött függetlenséget?
Megtakarított pénzéből utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a földgömbre bökve, de halott férje ezt a tervét is meghiúsítja.
A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük.
Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet?

J. K. Smith humoros jelenetekben és érzelmekben gazdag könyve ezekre a kérdésekre keresi a választ, és elvezeti az olvasót egy olyan világba, ahol a család és az összefogás a legfontosabb érték.

2017. 09. 11.

Szurovecz Kitti: A sokszívű

Író: Szurovecz Kitti
Cím: A sokszívű
Kiadó:  Athenaeum
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 352 oldal
Fülszöveg:

Annabellának ​két élete van: két lakhelye, két állása, két baráti köre és nem utolsósorban: két szerelme. Az évek során mesterien megtanulta különválasztani a világait és elrejteni kínzó lelkifurdalását, ám egy nap megtudja, hogy gyermeket vár, és onnantól minden megváltozik…
Szeretne őszintén élni, de képtelen megtenni az első lépést. Amikor az interneten rátalál a Sokszívűek Társaságára – akik épp úgy élnek, ahogy ő, csak mindezt etikusan, az összes szerelmi partnerüket beavatva teszik –, úgy érzi, új családra lelt… Vajon képes lesz ebben a kívülről szürreálisnak tűnő világban boldogságra találni?

A poliamoria, azaz az etikus többszerelműség ma már Magyarországon is egyre nagyobb teret hódító párkapcsolati forma.

Lehetünk-e boldogok egy párkapcsolatban, ahol többen vagyunk kettőnél? Milyen egy ilyen élet a társadalom tükrében, és miként győzik le a poliamorok a gyilkos féltékenységet?

Szurovecz Kitti hónapokon át nyomon követte több hazai poliamor pár és család életét, hogy ezekről a nem mindennapi kapcsolatokról fiktív történetbe ágyazott, ámde hiteles képet festhessen.

2015. 08. 23.

On Sai - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Író: On Sai
Cím: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve:
2013
Terjedelem: 508 oldal
Fülszöveg: 
Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.
Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…
Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma.
Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát?
Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.
A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?
A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása.