2020. 02. 14.

Stephanie Garber: Legendary

Író: Stephanie Garber
Cím: Legendary
Sorozat: Caraval 2
.
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2019.
Terjedelem: 480 oldal
Fülszöveg: 
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy összetört szív.
Egy megfizetendő adósság.
Egy vérre menő játék.

Donatella Dragna a Caraval varázslatos világában végleg megszabadult zsarnok apjától, és a nővérét, Scarlettet is megmentette egy baljós házasságtól. Lenne mit ünnepelnie a Dragna-lányoknak – de Tella még nem szabad.
Még a játék előtt, végső kétségbeesésében egyezséget kötött egy bűnözővel, és most olyasmivel tartozik neki, amit eddig soha senki nem tudott megszerezni. Ki kell derítenie a Caraval mester, Legend valódi nevét! Erre csak egyetlenegy esélye van: ha megnyeri a Caravalt.
Tella tehát második alkalommal is beleveti magát a legendás versengésbe, és ezzel keresztezi egy gyilkos trónörökös útját, belebonyolódik egy elátkozott szerelembe, valamint a titkok kusza hálójába… amivel bajba sodorja Scarlettet is.
A Caraval mindig is bátorságot, ravaszságot és áldozatokat követelt. Ám ezúttal még többet kér a játék: ha Tella nem tudja teljesíteni, amit az alkuban ígért, és nem szolgáltatja ki Legend igazi nevét, mindent elveszít – talán még az életét is. De ha nyer, Legend meghal, és a Caraval örökre megsemmisül.

Isten hozott újra a Caravalban… a játék még csak most kezdődik igazán!


„Tella olyan testvér volt, aki elpusztítaná a világot, ha történne valami Scarlett-tel, Scarlett pedig olyan, akinek a világa pusztulna el, ha történne valami Tellával.” 

Az első résznél már meséltem, hogy magamtól nem biztos, hogy felfedeztem volna ezt a
Forrás
sorozatot. Többször is hangsúlyoztam, mennyire elvarázsolt és ugyanezt vártam a Legendary-tól is. A borító grafikája is olyan szépséges, egyedi és illik a történethez. Nagyon szeretem a párokat ábrázoló verziókat is, de azoknál mégis azt érzem gyakran, hogy csak egy a tucat között. Itt pedig lehet érezni, hogy ez csakis az adott regényhez tartozik. A Caraval epilógusa már felvezette, hogy Tella lesz a következő mesélőnk és felcsigázott, hogy mi vár még ránk. Annyira szerettem Scarlet és Julian párosát, így nagyon szurkoltam, hogy azért ne hanyagoljuk őket teljesen. Végül ez a vágyam nem teljesült, de nem mondhatom, hogy csalódott lennék. Az izgalmas történet kárpótolt a hiányukért és mivel még várható egy utolsó kötet, így bizakodhatok, hogy majd ott újra többet szerepelnek. 

„A fiú feje fölött megváltozott az ég, megtelt szakadozott felhők szalagjaival, úgy festett, mintha újra alá akarna szállni az éjszaka, az égbolt nem időben előre mozdult, hanem napnyugta felé, visszahozva azt az órát, amikor egyetlen csillag sem kémkedik utánuk odaföntről, zavartalanul magára hagyva a két fiatalt az elátkozott kertben.”

Forrás
Egy játék lezárult Scarlet győzelmével, de nincs idő pihenni. A társulat új helyszínre utazik, Valendára, ahol Elantine császárnő születésnapjának tiszteletére újabb verseny indul. Hihettem volna, hogy most már újra együtt vannak a nővérek, együtt folytatják kalandjaikat, de egyelőre külön utakon folytatják. Tella is reflektorfénybe kellett kerüljön, na meg már az első pillanatban bajba kerül, úgy látszik ehhez nagyon ért. :D A történetet nagyon élveztem, a sejtelmes légkör visszatért, sose tudtam, ki mond igazat, ki hazudik, kiben lehet bízni és kiben nem. A fiatalabb testvér, szinte a regény elején találkozik a titokzatos Jacks-szel és ördögi alkut kötnek. A stílus változatlan és az is egyezik, hogy Tella-nak meg kell nyernie az aktuális versenyt, ha el akarja céljait érni. A fő mozgatórugó, régóta elvesztett anyjuk megtalálása. Teljesen új megvilágításban láthatjuk a család történetét, hiszen kiderül, hogy a lányok egymással szemben is titkolóznak. 

„– Minden jó történetbe kell egy gonosztevő.
– De a legjobb gonoszok azok, akik titokban tetszenek, nem?”

Jacks (Forrás)
A fő bonyodalmat a jós kártya pakli és a Fátumok körül egyenesen imádtam. Kresley Cole Arkánum Krónikáit is főleg a kártya lapok miatt szeretem, és annyira örültem, hogy egy hasonló elem jelenik itt is meg. Annyira élveztem, ahogy egyszerű lapok, sőt egy egész pakli kap egy háttértörténetet, megszemélyesítjük őket, és megkeverik az eseményeket. Mind ezek mellett persze legnagyobbat most is a lezárás szólt, a fő kérdés Legend kiléte volt az egész történetben Tella-t fantáziáját is ez izgatta leginkább és hagyta az írónő, hogy vele együtt kövessük a nyomokat, sokszor elbizonytalanodva, így még a saját megérzéseimnek se mertem hinni. Ezek után megint fogalmam sincs mire számítsak az utolsó részben. Csak mellékes gondolat, hogy agyalás közben rengetegszer eszembe jutott Welshly Arms Legendary című száma. :D A cím elég egyértelműen passzol ide, de valahogy a könyv hangulatát is hozta nekem. Igaz a szöveget nem húznám rá egyértelműen a regényre, azt most kizártam. Eddig is nagyon szerettem, és emiatt még többször hallgattam az utóbbi időben. :D

„A legendáknak mindig jobbnak kell lenniük az igazságnál. A legendák tökéletes, eszményített álmok, és kristálytiszta remények, túl tökéletesek ahhoz, hogy a valóságban is létezzenek.”

Tella (Forrás)
A később látható fél csillag levonás nem a cselekménynek szól, csupán nem tudtam ugyanannyira azonosulni Tella-val, mint Scarlet-tel. A családban én vagyok a legidősebb testvér, és szőke leányzóban a saját húgomat láttam. Scarlet is tud kockáztatni, amikor szükséges, de mégis csak ő a megfontoltabb kettőjük közül. Tella-t inkább az ösztönök vezérlik, sokszor ugrik meggondolatlanul az új kalandba. Persze sokszor nagyon jó tulajdonság tud ez lenni, sőt láthattuk is, hogy szüksége volt erre a sikerhez. Annak viszont örültem, hogy új nézőpontot kaptunk, mert bőven volt mesélni valója ennek a Dragna lánynak is. Ellenszenvesnek nem tartom, csupán mindenkiben kialakul egy sorrend és nálam ő maradt alul. A bekezdés alatti idézet viszont annyira szuperül jellemzi, és tényleg nagyon fontos nem lebecsülni őt sem! Azt nagyon szerettem, hogy mennyire összetartóak Scarlet-tel és volt egy kifejezetten kedvenc jelenetem, ahol megküzd a „gonoszokkal”, ott még én is megemeltem előtte a kalapom. 

„Tella sajnos nem olyan lány volt, akit meg szoktak menteni – hanem az a fajta, akit otthagynak a bajban. De emellett az a fajta is, akit alábecsülnek.”

Dante (Forrás)
Dante is igen szimpatikus főszereplő volt, csak túl sok meglepetést tartogatott. :D Szinte bosszantó, hogy mindig mindenhol felbukkan, ha számít rá az ember, ha nem. A Tella és közötte sziporkázó érzelmeket élveztem, jó kis tiltott románc, ahol tudod, nem szabad a másikkal lenned, és az eszed kell vezéreljen, de a szíved mégis a másikért dobog, ha egyre lassabban is… Összehasonlítva a két férfit, itt is Julian kerül ki győztesen, de Tella-hoz tökéletes Dante. Arrogáns, túl magabiztos csábító, de benne is valós érzelmek lapulnak az álarc mögött. Meghozta a saját áldozatait, amivel bizonyíthatja szándékait, és amikor már azt hiszem minden rendben lesz, jön az újabb csavar.

„De Dante sokkal inkább olyan volt, mint a tűz – és ki nevezné jónak a tüzet? A tűz forró, a tűztől megégnek a dolgok, a tűz az, amivel a gyerekeknek nem szabad játszani.”

Annyi, de annyi kérdés maradt megválaszolatlan, sőt szinte egyre több lett. Paloma titkát
Forrás
megfejtettük, Julian és Dante családi viszonyairól is részben lehullott a lepel, de a lezárás mégis inkább csak fokozta a bennem feszülő bizonytalanságot. Annyi biztos, hogy sok-sok izgalmat tartogat még a harmadik kötet és nagyon kíváncsi vagyok, hogy most új nézőpontot kapunk, vagy esetleg most összefogva folytatják az útjukat a lányok. De leginkább Legend játszmáinak szeretnék pontot tenni a végére, és szurkolok, hogy mindkét Dragna nővér eljusson a megérdemelt „boldogan éltek amíg meg nem haltak” befejezéséhez.
 

„Dante magához húzta, hátrasimított egy Tella arcába hullott hajtincset. Aztán az ujjai gyöngéden körbesimogatták szájának vonalát.
– Én addig a pillanatig soha nem akartam valaki más lenni, amíg meg nem láttam, hogy megcsókolod a táncparketten.
– Neked kellett volna először fölkérned táncolni.
– Legközelebb meg is teszem – Dante ajkai csókot leheltek Tella homlokára. – Higgy nekem Donatella. Ha most ébren maradsz, míg biztonságos, meleg helyre viszlek, ígérem, soha többé nem engedlek el úgy magam mellől, mint aznap éjjel. Együtt rendbe hozzuk ezt az egészet.”

Kedvenc jelenetem: Talán pont az, amit említettem is, ahol Tella gonoszokkal harcol, ott bizonyította számomra rátermettségét.
Kedvenc szereplőm: Dante, Scarlet
Hasonló könyv: A kártya vonal miatt az Arkánum krónikák sorozatot mondanám.
Értékelésem: 4,5 Fátum lett végül az "ítélet", de nem kellett volna sok ahhoz, hogy ismét ötöt kapjon ez a rész is.

Érdekesség: Ahogy képeket kerestem a montázshoz, annyi gyönyörű fan art-ra bukkantam, hogy kénytelen vagyok nektek is azokból szemezgetni, mert érdemes látni őket. Ezen kívül meghallgathatjátok az értékelésben is emlegetett Legendary számot. :)




A középső kép a legnagyobb kedvencem, annyira tökéletesen eltalálta Tella karakterét. A másik két szélső kép ugyanannak a művésznek az alkotása, sajnos Scarlet-tet nem rajzolta meg, pedig megnéztem volna. A megmaradt két kép is jól megragadja a lányokat, a párost.

„És épp ez az, amiért a szerelem annyira veszélyes. A szerelem kertté varázsolja a világot, igéző kertté, ahol könnyű elfelejteni, hogy a rózsaszirmok is tiszavirág életűek, éppoly múlandók, mint az érzések, és végül ugyanúgy elhervadnak és meghalnak, semmi mást nem hagyva maguk után, csak a töviseket.”

A sokat emlegetett kártyalapokon jelennek meg szereplőim, itt is örültem volna, ha az első négy típusából találok többet is, de nem sikerült. Viszont nézzétek meg milyen szépek.

„Azt hiszem, akkor is tetszenél nekem, ha te lennél a történetben a főgonosz…”

Az alábbiak is egyazon alkotó művei, a két lány itt nem az igazi, de a beállítás szuper, és a férfi karakterek annál jobbak, ezért mutatom őket is. 

„Tinta- és titok- és boszorkányság illata volt – épp, mint Legendnek.”

Végül még pár vegyesen. Az elsőhöz hasonló Scarlet sajnos nincs, annak hiányában a második kép a kedvencem, csak sajnálom, hogy az arcának csupán egy részelte látszik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése