Szinte még csak most kezdődött az Október, és már vége is van. Hihetetlen számunkra milyen gyorsan megy az idő :) Mozgalmas hónapot tudhatunk magunkénak a Blog életében. Megszerveztük első nyereményjátékunkat. Köszönjük azoknak akik játszottak velünk, és Gratulálunk nyerteseinknek! Érdekes ötleteket vetetettek fel, amit tudunk meg is valósítunk belőle.
Indie: Ebben a hónapban, is sok új megjelenéssel találkozhatunk. Én is elcsábultam, és szereztem be párat a kis "könyvtáramba" :) Nagyon örülök, mert sikerült lejjebb venni a saját beszerzések számát. A november húzósabb lesz úgy érzem mert sok KMK könyv fog végre megjelenni.
Vettem:
- Samantha Shannon: Csontszüret pont vásárolni voltam a Coop-os boltban, amikor a könyves állványhoz értem körbe néztem rajta. A molyon sokan szoktak olcsón jó könyveket találni ezen a helyen. Azon a napon nekem is szerencsém volt, mert ott csücsült, 500 Ft-ért nem hagyhattam ott :)
- Eve Ainsworth: 7 nap egyre több ilyen témájú könyvet olvasok mostanában. Ezt is szeretem volna magaménak tudni, mert nagyon érdekes volt a fülszövege, és a borítója is.
- Meredith Wild: Hardwired Perpetua hívta fel rá a figyelmemet, ezek után nem volt kérdéses a beszerzése :D
- Kelly Oram: Cinder és Ella már nyár óta vártam ezt a könyvet. Nagyon szeretem Kelly stílusát, ezért mindenképpen, szeretem volna megvenni az új könyvét is :)
- A. O. Esther: Frigg rokkája I. a sors is nekem szánta ezt a könyvet. Mindig összefutottam vele, és már egy jelnek tekintettem, a beszerzését.
- Victoria Aveyard: Vörös királynő Perpetua-val néztük ki ezt a könyvet, mind a kettőnknek nagyon tetszett a fülszövege, és a borítója :)
Ajándékba kaptam:
- Ann Aguirre: Horda egy molyos ajándékozás keretein belül kaptam Pannától :) Nagyon szeretem ezt a trilógiát, már olvastam az összes részt. Ez még hiányzót könyv formájában a polcomról, így nagyon örültem amikor megkaptam.
- Borsa Brown: Az Arab szüleimtől kaptam ajándékba még névnapomra. 4 könyvet választhattam magamnak, így több különböző megjelenést választottam, és most lett teljes a rendelésem. Egy kicsit megcsúszva, de végre az enyémek lettek. Nem olvastam, még az Írónőtől, de nagyon ígéretesnek tűnt egy kis részlet elolvasása után.
- S. K. Tremayne: Fagyos ikrek a Gabo kiadó előrendelhető könyvei között néztem ki magamnak, így ő is ment az "ajándékkosaramba"
- Daniela Sacerdoti: Vigyázz rám a Gabo kiadó előrendelhető könyvei között néztem ki magamnak, így ő is ment az "ajándékkosaramba"
- Jandy Nelson: Neked adom a napot nagyon megtetszett a fülszövege, így őt is megkaptam ajándékba :)
Olvastam: Ebben a hónapban összesen 11 db könyvet sikerült elolvasnom. Nagyon büszke vagyok a teljesítményemre, meghaladtam az átlag 8-9 olvasásomat :) A blogunkra 9 db-ból bejegyzés is készült, és 2 db-ból készülőben van.
Perpetua: Még ez a hónap is átlagosnak mondható. Sajnos nem érkeztek meg a várva várt (főleg KMK-s) megjelenések így most is csak pár könyvet szereztem be. :)
Vettem:
- Robin LaFevers: Halandó
szív féltem elkezdeni a sorozatot, de végül rendkívül megszerettem, nem volt kérdés, hogy azonnal beszerzem a záró kötetet is :)
- Elizabeth Richards: Szárnyak nem kedvencem az első két rész, de azért nagyon érdekel, hogy miként zárul len hőseink kalandja
- Meredith Wild: Hardwired még az Ulpius tervei között néztem ki, hiszen szeretem az ehhez hasonló erotikus könyveket, örültem, hogy át is vette másik kiadó
- Jennifer Ashley: Mackenzie férfias játékai sajnos még mindig nem kezdtem el a sorozatot, de ha már elkezdtem gyűjteni, nem szerettem volna, ha ez a rész hiányzik
- Victoria Aveyard: Vörös királynő ahogy Indie is írta, beleszerettünk első ránézésre :)
Ajándékba kaptam:
- Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten egy molyos kihíváson nyertem :)
- Elizabeth Richards: Szárnyak nem kedvencem az első két rész, de azért nagyon érdekel, hogy miként zárul len hőseink kalandja
- Meredith Wild: Hardwired még az Ulpius tervei között néztem ki, hiszen szeretem az ehhez hasonló erotikus könyveket, örültem, hogy át is vette másik kiadó
- Jennifer Ashley: Mackenzie férfias játékai sajnos még mindig nem kezdtem el a sorozatot, de ha már elkezdtem gyűjteni, nem szerettem volna, ha ez a rész hiányzik
- Victoria Aveyard: Vörös királynő ahogy Indie is írta, beleszerettünk első ránézésre :)
Ajándékba kaptam:
- Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten egy molyos kihíváson nyertem :)
Összesítve: 5 db vettem + 1 db ajándékba kaptam = 6 db könyvel gazdagodtam ebben a hónapban :)
Olvastam: Ebben a hónapban összesen 9 db könyvet sikerült elolvasnom, teljesítve saját elvárásomat. :) A blogunkra 4 db-ból bejegyzés is készült, és 2 db-ból még biztosan készül is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése