Cím: One Small Thing
Megjelenés: 2018.06.26.
Műfaj: ifjúsági romantikus
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Beth élete nem
ugyanolyan, mióta meghalt a nővére. A szülei próbálják elzárni, azt hiszik,
megóvhatják, ha minden lépését figyelik. Amikor egy éjszaka kiszökik egy buliba
és találkozik a város újoncával, Chase-szel, új titkos barátra talál.
Apróságnak tűnik, számára.
Csak Beth nem
tudja milyen nagy titok ez valójában…
A javítóból
kiszabadulva és elhatározva, hogy új életet kezd, Chase-nek démonokkal kell
szembenéznie és azzal is, milyen szerepe volt Beth nővérének halálában. Beth,
akinek a legtöbb oka lenne megvetni őt, hajlandó második esélyt adni neki. Egy
tiltott románc az utolsó, amit végzős éveikre terveztek, de minél több időt
töltenek egymással, annál mélyebbek az érzéseik.
Most Beth
választhat – követi a szabályokat, vagy kockára tesz mindent… újra.
Van
valamilyen rituálé, amivel átállítod az agyad az ifjúsági műfajra, hogy ne adj
hozzá olyan forró jeleneteket, amihez hozzá vagy szokva a new adult történetek
miatt?
Nem, főleg azért mert szerintünk
az Erin Watt féle jelenetek éppen annyira forróak, mint Elle Kennedy és Jen
Frederick jelenetek. ;) Talán kevésbé grafikusak, de még így is elég szexiek!
Szerintetek
az ifjúsági műfaj Erin Watt védjegye vagy más műfajban is lehetne
írni? Mindig
kortárs történetek születnek, fantasy-ben nem gondolkodtatok még?
Forrás |
Szeretünk most a jelenben írni,
ezért egyelőre nincs tervben, hogy váltunk.
Milyen
érzés látni, hogy a regényeitek más fordításban is ilyen gyorsan megjelennek?
És ti választjátok a külföldi borítókat vagy ez főleg a szerkesztő dolga?
Mennyire más? Függ a kultúrától?
Izgatottan figyeljük, hogy milyen
sok országban megjelentek már a könyveink! Sokat jelent nekünk, hogy ezzel új
olvasókat is kapunk és szélesebb közönségnek jut el az alkotásunk.
Hallgattam
már a hangoskönyveiteket is, és imádtam őket. Ti választjátok ki a
narrátorokat? Milyen az egész folyamata?
Van némi beleszólásunk a
narrátorok személyébe, kapunk egy listát a javasolt személyekről, de a kiadó
hozza a végső döntést.
És
akkor a One Small Thing-ről. Honnan jött az ötlet?
Akartunk írni egy történetet a
szorongásról és egy tiltott románc mindig nehezebb, ha a szorongás is kíséri.
Imádtuk az ötletét annak, hogy a hősnő belezúg az egyetlen srácba, akibe nem
kellene.
Mi a
kedvenc jelenetek a történetben? És melyik jelenetet volt a legnehezebb
megírni?
Sok kedvencünk van, főleg a
titkos találkozások Beth és Chase között, ahol olyan dolgokat osztanak meg
egymással, amit senki mással korábban. A legnehezebb a Beth és a családja
közötti részek voltak, azok igazán nyersek.
Add el
nekünk a könyvet! Mitől más ez a könyv másoktól és miért költsenek rá pénzt az
olvasók?
Ez egy kemény világ. A könyvünk
segít egy kicsit elmenekülni ebből és ki ne akarná ezt?
Forrás |
Kemény
témákat feszeget a One Small Thing, halál, bántalmazás, zaklatás… használtatok
esetleg személyes tapasztalatot, amitől valóságosabb lett? Más emberek
élményeit? Vagy csak ennyire jók vagytok egy teljesen elképzelt helyzet
felépítésében?
Nem használtunk különös személyes
élményeket, de azért a halál, a bántalmazás és a zaklatás is olyan dolgok,
amiket valamennyire megtapasztaltunk. De végül is csak leírjuk azokat a
reakciókat, amiket elképzelünk a szereplőinknek.
Van
álomszereposztásotok Beth és Chase megszemélyesítésére?
Nem szoktunk ilyenen gondolkodni,
mert a fejünkben élnek.
És még
pár egyéb apróság. Melyik könyvetekből örülnétek leginkább, ha film készülne?
A Papírhercegnőnek, az Erin Watt
kapcsolat elindítójának örülnénk legjobban.
Mi lesz
a következő a Royal család után? Vannak jövőbeli projektjeitek, amik úgy hatnak
ránk, ahogy ők hatottak?
Gondolkodtunk már néhány ötleten,
bár előbb saját projektjeinken dolgozunk. Hiányzik a fősulis foci és a hoki.
Ki a
kedvenc játékosotok és csapatotok?
Jen kedvence a Green Bay Packers
és Aaron Rodgers. Elle a New England Patriots-nak szurkol, de más csapatok
játékosait is nagyon szereti. JJ Watt az egyik favorit.
Ha
bármit változtathatnátok a duótokon, mi lenne az?
Semmi! Imádunk együtt írni. Talán
élhetnénk közelebb egymáshoz, hogy még többet tudjunk írni.
Forrás |
Ha még
tinik lennétek és választhatnátok, melyik Royal fiúval járnátok, ki lenne az?
Easton.
Imádom
a borítóitokat, annyira mások és színesek. Hogy döntötök a dizájnt illetően?
Valami totál mást akartunk és
nagyon tetszett az egy fő szimbólumnak az ötlete. Meljean Brook egy barátunk és
ő találta ki ezt a remek koncepciót.
És még
a vége előtt, ha mágikus képességetek lenne – ez lehet varázsló, szuperhős vagy
bármi, mi lenne:
- nemzeti ünneppel?
Kedvenc könyv megjelenés napja,
egy szabad nap, ahol otthon maradhatsz olvasni és még fizetést is kapsz.
- amire minden gyereknek szüksége van?
Legyen esélyük az oktatásra.
- egy új bor íz?
Csokis.
- ha ti választanátok ki a super bowl győztesét?
Nem tudnánk kiválasztani.
- amit egyik férjnek se szabad csinálni?
Ne hagyják a szennyest a padlón.
- ha ti választanátok ki a következő new adult
regényetek modelljét?
Imádjuk a mostani ifjúsági
verziókat, így nem választanánk modellt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése