A Mutasd a polcod lényege, hogy a könyvespolcunk egy véletlenszerű darabját megkeressük és röviden mesélünk róla, miért is van a többiek között. Hogy éppen hanyadik könyv a soros, azt pedig a random generátor fogja eldönteni. :)
I: C. J. Roberts: Captive in the Dark – Fogoly a sötétben
Az első rázós könyvem, azóta is előkelő helyet foglal el ebben a kategóriában. Engem ez rész teljesen padlóra küldött, olvasás közben átéltem az átélhetetlent a szó szoros értelmében. Elborzadtam, elszomorodtam, kétségbe estem. Annyira életszerű volt, együtt féltem, rettegtem Livvie-vel. Végig az járt a fejemben, hogy lehet valami ennyire brutális? Igaz, hogy ez csak egy kitalált történet, de nem szabad elfelejteni, hogy ilyen a valóéletben igen is van! Minden rossz ellenére nem tudtam abba hagyni az olvasást, teljesen magába szippantott. Azóta már olvastam a folytatásokat is, amik szintén nagyon ütősre sikerültek. Értékelés készült a blogunkra a második, és a harmadik részből.

P: Cassandra Clare, Robin Wassermann: Sápadt királyok, hercegek
Nem vagyok maximálisan Cassandra Clare rajongó, de mindig érdekelnek az újabb árnyvadászok világában játszódó történetek. Az Árnyvadász Akadémiában nagyon megtetszett, hogy Simon a főszereplő, mert nagyon érdekes karakternek találtam korábban is. A polcomra meg azért kívánkoztak, mert nagyon tetszik a borítók koncepciója, azzal, hogy egy egész nagy képet alkotnak, és a betűkből is egy szó áll össze. Már csak egy helyen kéne tartanom őket, nem vidéken és Pesten, hogy nálam is meglegyen az összhatás. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése