Cím: A fiúknak, akiket valaha szerettem
Sorozat: A fiúknak, akiket valaha szerettem 1.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 358 oldal
Fülszöveg:
Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.
Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.
Egy ideje már a polcomon csücsült a könyv. A megjelenésekor felhívta magára a figyelmemet, így nem volt kérdés a beszerzése, de valami folytán feledésbe merült a létezése. Láttam a hírt, hogy a Netflix elnyerte a filmes jogokat. Nagyon örültem, mert nálam ez elég nagy mozgató rugó az olvasásra csábításnál. Az első előzetes után pedig nem is vártam tovább, szépen levettem a polcról a könyvet, nemsokára pedig már bele is merültem Lara
Jean történetébe. Szerintem Jenny Han sokat fejlődött, nekem ez sokkal jobban tetszett mint az általam olvasott Nyár trilógia. Ott sem a karakterek, sem pedig a történet nem került hozzám közel.
Ebben a történetben Lara Jean a mesélőnk. Három lánytestvér közül ő a középső, aki igazán érdekes személyiség. Kedves, visszahúzódó, kreatív és nagyon szeret sütni. Nem egy nagy társasági ember, sokkal jobban el van a maga kis világában. Ám Lara Jean-nek felelősség teljesebbé kell válnia, Margot a nővére ugyan is egyetemre megy, ez miatt külföldre költözik. Édesanyjuk pár éve életét vesztette, így a három lány még összetartóbb csapatott alkot. Édesapjuk pedig mindent megtesz, hogy életben tartsa felesége koreai szokásainak szellemét. Jó volt betekintést nyerni ebbe a világba, mindenképpen pluszt vitt a történetükbe. Sok aranyos jelenetet köszönhetünk neki, igazán jó apa, aki imádja a lányait. Margot személyiségét nem igazán kedveltem meg. Megértem nagy nyomás nehezedett rá, egy háztartást vezetett, két kisebb testvérre is tekintettel kellett lennie, de szerintem ez a feladat kicsit koravéné tette őt. Kitty pedig néha az agyamra ment, mint ahogy általában a kistestvérek szoktak, de a beszólásait nagyon csíptem. Vagány tini válik majd belőle az biztos :)
Lara Jean már többször is sikeresen szerelembe esett, de sajnos egyikből sem alakult ki kapcsolat. Utolsó szerelme egyben a szomszédjuk, aki a legjobb barátja, nem mellesleg Margot pasija Josh. Ez a szerelem is plátói maradt, kap egy lezáró levelet, amelyben Lara Jean elmondja az érzéseit, hogy miért is szereti őt. Miután kiírta magából az érzéseit, lezártnak tekinti őket, majd elrakja a pávakék kalapdobozába. Igen ám de Josh-t nem is olyan könnyű elfelejteni. Elindul egy újabb év az iskolában, de ez nem lesz olyan átlagos mint az eddigiek. Margot elutazása előtt szakít Josh-al, ami felborít mindent az eddig
összeszokott kis csapat életében. A legnagyobb bonyodalmat pedig a szerelmes levelek okozzák Lara Jean-nek. Valami folytán postára kerültek, mindegyik fiúhoz eljutott a vallomása. Nem csak Josh, de a suli szépfiúja Peter is kézhez kapja a sajátját. Ezek után bonyolódik igazán a történet. Lara menekül Josh elől, Peter pedig szakít a barátnőjével. Ez pedig alkalmat nyújt egy egyesség megszületésére. A két fiatal megbeszéli, hogy látszatból egy párt fognak alkotni. A kamu szerelmük egyre inkább kezd valós alakot ölteni. De vajon van esélyük együtt?
Olyan kis aranyos volt ez az egész, mindig szeretek kicsit visszatérni az ehhez hasonló történetekhez. Amelyben a cukiságot nem erőltetik túl, az ember arcára mosoly ül ki, ahogy olvassa a papírra vetett sorokat. Jó volt betekintés nyerni ebbe a kis családba. Megmutatta milyenek is a szürke hétköznapok egy család életében, milyen erős is lehet a testvéri szeretett, az összezörrenések sem maradtak el, amelyektől még hitelesebb volt az egész. Teljesen megértettem Lara Jean érzéseit, nekem is inkább plátói szerelmeim voltak a középiskolában. Nagyon tetszett ez a levél dolog. Sosem könnyű túl lépni egy ilyen szerelmen, de neki sikerült kiírni magából az érzéseit. Lara Jean karakter fejlődése érezhető, leginkább Peter megjelenése után. Végre nem csak másokkal foglalkozik, kezdi saját magát is előtérbe helyezni. Valós személyisége kezd felszínre törni, a naivsága pedig kezd átalakulni.
Itt vannak nekünk Peter és Josh is. Én az elejétől kezdve Peter pártján álltam, Josh nekem sótlan volt kissé. Peter egy igazi energiabomba, akibe nem csoda ha szerelembe esnek a
lányok. Róla is kialakult egy kép, de Lara Jean mellett ismerjük meg őt is igazán. Ám nem mindig tudtam érte szurkolni, sokszor igazán bunkó volt. Kettőjük kamukapcsolatáért nagyon szurkoltam. Olyan aranyosak voltak együtt, a vonzalom érezhető köztük, de először tisztába kell tenniük az érzéseiket, ahhoz, hogy felfedezzék kire is vágynak igazából. Nem unatkoztam mellettük, mert az édes részek mellett akadtak bonyodalmak is rendesen. A hazugság álarcát nem volt könnyű fent tartani, főleg azután mikor már valós érzelmek is tarkították őket.
A végén történt eseményeket nagyon szerettem, öntudatra ébredt a mi kis hősnőnk, kezébe vette újra a tollat, hogy végre egy valós szerelmi levet is megírhasson :)
Összességében nézve egy nagyon aranyos történetet kaptam, amelynek vannak hibái, de mégis az atmoszférája magába szippantott, így inkább a pozitív dolgokat helyezte számomra előtérbe. Talán az is bizonyítja, hogy amint befejeztem az első részt egyből vettem elő a folytatást. Ajánlom mindenkinek aki szeretne egy kamasz szerelem részese lenni, amelyben fontos szerepet kap a család.
Kedvenc jelenetem: Lara Jean és Peter a pókember.
Kedvenc szereplőm: Lara Jean, Peter
Kinek ajánlom: Azoknak akik szeretik az aranyos romantikus történeteket.
Értékelésem: Nem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogom Lara Jean történetét, nem is tudok kevesebbet adni 5 muffin-nál.
Érdekesség: Végre láthatjuk a belőle készült adaptációt, ennek örömére meg is néztem. Most pedig leírom nektek róla a véleményem.
Nagyon vártam már, hogy végre láthassam a filmet, lelkesedésem az egekbe szökött, amikor le ültem a gépem elé. Egy kicsit több mint 1,5 órát kalandozhattam Jenny Han által megálmodott világban.
Sok részben követe a film könyv eseményeit, de azért persze voltak itt is eltérések. A szereplő válogatásnak örültem, talán Josh-t kicsit másképpen képzeltem el, de a többiekkel teljes mértékben elégedett vagyok. Jól hozták a rájuk szabott karaktert. Margot szerintem nem kapott akkora szerepet most, érezhető volt, hogy itt is ő volt aki irányította a dolgokat, de az utazása után már nem kaptunk belőle annyit, aminek én örültem. A Josh-al való szakítása nem hagyott a filmben akkora nyomot rajta mint a könyvben. Ott sokkal jobban átérezhető volt a későbbi hezitálása a dolgok alakulásával kapcsolatban. Kitty itt sokkal visszafogottabb testvér volt, nem tört annyi borsot Lara Jean orra alá, de a beszólásait nagyon szerettem. Nagy hangsúlyt fektettek a család közös pillanataira, sok kedves jelent volt, amit nem csak a lapokon szeretem, de a filmvásznon is.
Lara Jean karakterét is jól hozták, ilyennek képzeltem őt. Aranyos volt, kicsit naiv, vicces, pont olyan mint a könyvben. A levelekről szóló rész is tetszett, ahogy megismertük az egyik fő mozgatórugóját a történetnek. Picit másképpen alakult a levelek felbukanása, de az első csók elcsattanása zseniális volt. Peter karaktere is telitalálat, hozta a várt szintet. :) Kémia itt is érezhető volt Peter és Lara Jean között.
Ám a sok jó mellett azért volt hiányérzetem is. Sok kedvenc jelenetem kimaradt a filmből, ezekért fájt a szívem. Tudom nem lehet mindent beleszűkíteni ennyire rövid időbe, de olyan jó lett volna viszont látni őket.
Összességben nézve elég jó kis adaptációt készítettek. A vége pedig esélyt sejtett a folytatásra.
Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.
"A szerelem félelmetes – állandóan változik, és bármikor vége lehet. Ez a kockázat vele jár. És mégsem akarok félni többé. Bátor akarok lenni."
Egy ideje már a polcomon csücsült a könyv. A megjelenésekor felhívta magára a figyelmemet, így nem volt kérdés a beszerzése, de valami folytán feledésbe merült a létezése. Láttam a hírt, hogy a Netflix elnyerte a filmes jogokat. Nagyon örültem, mert nálam ez elég nagy mozgató rugó az olvasásra csábításnál. Az első előzetes után pedig nem is vártam tovább, szépen levettem a polcról a könyvet, nemsokára pedig már bele is merültem Lara
![]() |
Lara Jean (forrás) |
Ebben a történetben Lara Jean a mesélőnk. Három lánytestvér közül ő a középső, aki igazán érdekes személyiség. Kedves, visszahúzódó, kreatív és nagyon szeret sütni. Nem egy nagy társasági ember, sokkal jobban el van a maga kis világában. Ám Lara Jean-nek felelősség teljesebbé kell válnia, Margot a nővére ugyan is egyetemre megy, ez miatt külföldre költözik. Édesanyjuk pár éve életét vesztette, így a három lány még összetartóbb csapatott alkot. Édesapjuk pedig mindent megtesz, hogy életben tartsa felesége koreai szokásainak szellemét. Jó volt betekintést nyerni ebbe a világba, mindenképpen pluszt vitt a történetükbe. Sok aranyos jelenetet köszönhetünk neki, igazán jó apa, aki imádja a lányait. Margot személyiségét nem igazán kedveltem meg. Megértem nagy nyomás nehezedett rá, egy háztartást vezetett, két kisebb testvérre is tekintettel kellett lennie, de szerintem ez a feladat kicsit koravéné tette őt. Kitty pedig néha az agyamra ment, mint ahogy általában a kistestvérek szoktak, de a beszólásait nagyon csíptem. Vagány tini válik majd belőle az biztos :)
"A veszekedés nem jó jel, Lara Jean. Azt jelenti, hogy az embernek még mindig fontos a másik."
Lara Jean már többször is sikeresen szerelembe esett, de sajnos egyikből sem alakult ki kapcsolat. Utolsó szerelme egyben a szomszédjuk, aki a legjobb barátja, nem mellesleg Margot pasija Josh. Ez a szerelem is plátói maradt, kap egy lezáró levelet, amelyben Lara Jean elmondja az érzéseit, hogy miért is szereti őt. Miután kiírta magából az érzéseit, lezártnak tekinti őket, majd elrakja a pávakék kalapdobozába. Igen ám de Josh-t nem is olyan könnyű elfelejteni. Elindul egy újabb év az iskolában, de ez nem lesz olyan átlagos mint az eddigiek. Margot elutazása előtt szakít Josh-al, ami felborít mindent az eddig
![]() |
forrás |
Olyan kis aranyos volt ez az egész, mindig szeretek kicsit visszatérni az ehhez hasonló történetekhez. Amelyben a cukiságot nem erőltetik túl, az ember arcára mosoly ül ki, ahogy olvassa a papírra vetett sorokat. Jó volt betekintés nyerni ebbe a kis családba. Megmutatta milyenek is a szürke hétköznapok egy család életében, milyen erős is lehet a testvéri szeretett, az összezörrenések sem maradtak el, amelyektől még hitelesebb volt az egész. Teljesen megértettem Lara Jean érzéseit, nekem is inkább plátói szerelmeim voltak a középiskolában. Nagyon tetszett ez a levél dolog. Sosem könnyű túl lépni egy ilyen szerelmen, de neki sikerült kiírni magából az érzéseit. Lara Jean karakter fejlődése érezhető, leginkább Peter megjelenése után. Végre nem csak másokkal foglalkozik, kezdi saját magát is előtérbe helyezni. Valós személyisége kezd felszínre törni, a naivsága pedig kezd átalakulni.
"Akkor jó! Ne zúgj újra belém, rendben? Nem szeretném, ha még valaki szerelmes lenne belém. Az olyan kimerítő."
Itt vannak nekünk Peter és Josh is. Én az elejétől kezdve Peter pártján álltam, Josh nekem sótlan volt kissé. Peter egy igazi energiabomba, akibe nem csoda ha szerelembe esnek a
![]() |
Peter (forrás) |
A végén történt eseményeket nagyon szerettem, öntudatra ébredt a mi kis hősnőnk, kezébe vette újra a tollat, hogy végre egy valós szerelmi levet is megírhasson :)
Összességében nézve egy nagyon aranyos történetet kaptam, amelynek vannak hibái, de mégis az atmoszférája magába szippantott, így inkább a pozitív dolgokat helyezte számomra előtérbe. Talán az is bizonyítja, hogy amint befejeztem az első részt egyből vettem elő a folytatást. Ajánlom mindenkinek aki szeretne egy kamasz szerelem részese lenni, amelyben fontos szerepet kap a család.
"Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis az lenne a dolguk."
Kedvenc jelenetem: Lara Jean és Peter a pókember.
Kedvenc szereplőm: Lara Jean, Peter
Kinek ajánlom: Azoknak akik szeretik az aranyos romantikus történeteket.
Értékelésem: Nem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogom Lara Jean történetét, nem is tudok kevesebbet adni 5 muffin-nál.
Érdekesség: Végre láthatjuk a belőle készült adaptációt, ennek örömére meg is néztem. Most pedig leírom nektek róla a véleményem.
Nagyon vártam már, hogy végre láthassam a filmet, lelkesedésem az egekbe szökött, amikor le ültem a gépem elé. Egy kicsit több mint 1,5 órát kalandozhattam Jenny Han által megálmodott világban.
Sok részben követe a film könyv eseményeit, de azért persze voltak itt is eltérések. A szereplő válogatásnak örültem, talán Josh-t kicsit másképpen képzeltem el, de a többiekkel teljes mértékben elégedett vagyok. Jól hozták a rájuk szabott karaktert. Margot szerintem nem kapott akkora szerepet most, érezhető volt, hogy itt is ő volt aki irányította a dolgokat, de az utazása után már nem kaptunk belőle annyit, aminek én örültem. A Josh-al való szakítása nem hagyott a filmben akkora nyomot rajta mint a könyvben. Ott sokkal jobban átérezhető volt a későbbi hezitálása a dolgok alakulásával kapcsolatban. Kitty itt sokkal visszafogottabb testvér volt, nem tört annyi borsot Lara Jean orra alá, de a beszólásait nagyon szerettem. Nagy hangsúlyt fektettek a család közös pillanataira, sok kedves jelent volt, amit nem csak a lapokon szeretem, de a filmvásznon is.
Lara Jean karakterét is jól hozták, ilyennek képzeltem őt. Aranyos volt, kicsit naiv, vicces, pont olyan mint a könyvben. A levelekről szóló rész is tetszett, ahogy megismertük az egyik fő mozgatórugóját a történetnek. Picit másképpen alakult a levelek felbukanása, de az első csók elcsattanása zseniális volt. Peter karaktere is telitalálat, hozta a várt szintet. :) Kémia itt is érezhető volt Peter és Lara Jean között.
Ám a sok jó mellett azért volt hiányérzetem is. Sok kedvenc jelenetem kimaradt a filmből, ezekért fájt a szívem. Tudom nem lehet mindent beleszűkíteni ennyire rövid időbe, de olyan jó lett volna viszont látni őket.
Összességben nézve elég jó kis adaptációt készítettek. A vége pedig esélyt sejtett a folytatásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése