2018. 07. 02.

Könyvjelző TBR Jar Challenge - Július

Egy könyvmoly legnagyobb problémája, hogy akármennyit olvas, az olvasatlan könyvek mindig csak gyűlnek, végeláthatatlan halmokat képeznek. Nem tagadjuk, ez nálunk is így van. :D Viszont a kihívások mindig ösztönzőleg hatnak az emberre, ezért úgy döntöttünk, idén az olvasatlan könyveinket szintén egy kihívás keretein belül szeretnénk csökkenteni. Kiválasztottunk 12 regényt, amit közösen és még 12-12 kötetet, amit idén mindenképp kivégzünk, de a szerencsére bízzuk, hogy melyik hónapban melyik következzen. Egy üvegből fogjuk kihúzni az adott címeket és olvasás után értékelni is fogjuk őket. Ha kedvet kaptok hozzá, akár csatlakozhattok is hozzánk. ;)

Letudtuk a kihívás felét, eddig mindegyik regényt időben elolvastunk, a nehezén már túl vagyunk. :D

Közös lista: A mostani közös olvasásunk egy rubin pöttyös könyv lesz, amire már mind a ketten nagyon kíváncsiak vagyunk. Ez pedig nem más mint Rebecca Yarros: Tiéd vagyok.
I:
Egy újabb jégkorongos pasit ismerhetek majd meg, már alig várom.
P: Az utóbbi időben, több jéghokis főszereplővel volt dolgunk, vajon tud újat mutatni Rebecca Yarros?
Író: Rebecca Yarros   
Cím: Full ​Measures – Tiéd vagyok
Sorozat:  Tiéd vagyok 1.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 408.o 
Fülszöveg: 

„Tudta. Anya ezért nem akarta kinyitni az ajtót. Mert tudta, hogy meghalt.”
Ember Howard 20 éves, és apja mindig is katona volt. Ő is tudta az igazságot. Az ajtóban katonák álltak, ami azt jelentette, hogy az apja nem tér haza többé. Amit azonban nem tudott, hogy honnan talál majd magában annyi erőt, hogy a gyászba belerokkant édesanyja helyett összetartsa a családot.
Aztán belép az életébe Josh Walker. A hokicsapat sztárja, közvetlen szomszédjuk, nem is beszélve arról, hogy az érintése különösen gyengéd, és újra és újra megmenti Ember életét. Van benne valami, ami miatt egyetlen pillantása vagy egyetlen érintése elűz minden fájdalmat. Ember bármennyire is szeretné kikapcsolni az érzelmeit, és egymaga megbirkózni a gyásszal, nem tagadhatja a kettejük között kialakuló vibrálást.

Indie listája: Ebben a hónapban egy fantasy könyvet sikerült kihúznom, ami nem más mint Rachel Hartman: Árnypikkely.
I: Az első részben az Írónőnek sikerült egy nagyon egyedinek ható világot alkotnia. Tele érdekes karakterekkel, titkokkal, ármánnyal, és egy leheletnyi romantikával :) Nagyon kíváncsi vagyok most milyen kalandok várnak Seraphina-ra.
Író: Rachel Hartman
Cím:
Árnypikkely
Sorozat: Seraphina 2. 
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 528. o
Fülszöveg:

Goredd városában még a hétköznapok sem hétköznapiak. Minden úgy kezdődött, hogy egy sárkány landolt a háztetőn. A Seraphina fejében létező titkos kert pedig lassan átúszik a valóságba. Háború készülődik, és egyedül a félsárkányok közös ereje állíthatja meg a pusztítást. Ehhez viszont Seraphinának fel kell kutatnia a többieket. Hamar kiderül azonban, hogy nem könnyű szövetséget kovácsolni pusztán a származás azonosságára alapozva. És nem is mindenki jó szándékú. A szálakat a háttérből pedig egy titokzatos kéz mozgatja. A rengeteg árulás és vér után vajon jöhet-e feloldozás?  

Perpetua listája: A mostani húzott egy olyan könyv, ami egy ideje már a polcon csücsül. Ez pedig nem más mint Sherrilyn Kenyon: Bűnös éj.
P: Annyiszor akartam már folytatni ezt a sorozatot. Volt, hogy kézbe is vettem, aztán félreraktam, na de majd most. :D
Író: Sherrilyn Kenyon 
Cím: Bűnös éj
Sorozat: Sötét Vadászok / Sötét Vágyak Vadásza 8.
Kiadó:  Athenaeum
Kiadás éve:
2016.
Terjedelem:
336.o
Fülszöveg:

A ​Sötét Vadászok birodalmában még a halhatatlan rosszfiúknak is be kell tartaniuk a becsületkódexet: Nem árthatsz az embereknek. Nem szívhatsz vért. Nem lehetsz szerelmes.
Néha egy-egy Sötét Vadász mégis azt hiszi, hogy ő a Törvény fölött áll. Ekkor jövök én. Hogy ki vagyok? Az, akitől még a rettenthetetlenek is félnek. Ha megszeged a törvényt, az én haragom sújt le rád. Az én szívemet nem lehet meglágyítani. Könyörtelen vagyok, nincsenek érzéseim.
Legalábbis ezt hittem, amíg nem találkoztam egy Sötét Vadásznővel. A neve Danger. Veszély. Ez nem csupán a neve, hanem maga az élete. Nem bízik bennem, de nem hibáztathatom ezért. Egyedül ő tudja, miért jöttem: hogy bírája, esküdtszéke és valószínűleg hóhéra legyek a barátainak. Csak Danger segíthet, hogy néhányuk megmeneküljön. Nélküle mind meghalnak.
Dangereuse St. Richard halálos őrület a számomra. Van benne valami, ami feléleszti rég halottnak hitt szívem. De a gonosz elleni harcban az emberiség egyetlen reménye, ha teljesítem a kötelességemet. Ám hogyan tehetném, ha ezzel fel kell áldoznom az egyetlen nőt, akit valaha szerettem?
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése