2019. 02. 12.

Vi Keeland: A ​beosztott

Író: Vi Keeland
Cím: A beosztott
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 400 oldal
Fülszöveg: 
Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást.
Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról.
Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez.
Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott.
Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott.
Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak.
Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról.
A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától.
Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra.
Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban?
A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…

„Ez a pasi a hernyókat egy csapásra pillangókká változtatta, amelyek most gyönyörű szárnyacskáikkal ott verdestek a gyomromban.”

Végre mi is megismerkedtünk Vi Keeland stílusával, megnyert minket magának?
P: De még mennyire! Egészen hétköznapi témákról ír, feltölti őket élettel, élvezetes párbeszédekkel és szimpatikus szereplőkkel. Ja és persze a humor se hiányzik a történetből. Egyszer romantikus, mégis nagyszerű, nem akarod letenni, együtt élsz a szereplőkkel. Engem teljesen meggyőzött ez a könyv arról, hogy bátran olvassak még az írónőtől. :)
Forrás
I: Nagyon örülök, hogy az Álomgyár kiadó elhozta nekünk a Beosztottat, mert így végre megismerhetem az Írónő stílusát. Nem gondoltam volna, hogy ennyire levesz majd a lábamról, de sikerült neki. Reese és Chase története hétköznapinak mondható, de mégis valahogy tudott belecsempészni valami pluszt, amitől nem éreztem azt, hogy én most egy újabb lerágott csontot vetettem volna a kezembe. Humoros volt, aranyos, kellő pikánssággal megfűszerezve. A benne lévő akadályok is tetszettek amelyeket párosunk elé gördített az Írónő. Biztos, hogy fogok még tőle olvasni, szerettek kikapcsolódni, mosolyogni az olvasásaim során, ezt Vi meg is adta nekem.

„Ne azon morfondírozz, mi lenne, ha! Inkább azzal törődj, ami van.”

Megkaptuk a szinte kötelező eszméletlenül szexi főszereplő pasit, de volt ennél több Chase-ben?
P: Ebben a könyvben egy főnök-beosztott viszonynak lehetünk tanúi. Chase igazán lehengerlő személyiség, és bámulatos, milyen könnyedén ömlik belőle a hülyeség és a sok
Chase (Forrás)
kitalált sztori. Mégis azt szerettem leginkább benne, hogy az ilyen könyvekben lévő hiper-szuper fantasztikus alfa hímekhez képest, ő kicsit emberibb, talán még a hétköznapibb szót is használnám rá. Persze ő is jóképű, figyelmes, kedves, jó az ágyban és minden más, ami szükséges, de összhatásilag mégis ezt éreztem és emiatt vált maradandóvá számomra.
I: Chase aztán nem semmi pasi, az egyszer biztos. Első ránézésre tényleg el lehet könyvelni róla, hogy egy újabb alfahím, aki a nők álma, irtó jóképű, humoros, extra nagy szerszámmal rendelkezik. Ahogy haladtunk a történetben megismerjük a gyengeségeit is, ez által vált sokkal szerethetőbb karakterré számomra. Biztos nekem is tudna mosolyt csalni az arcomra, mert hihetetlen amilyen sztorikat kitudott találni. Tetszett benne a kitartása is, ahogy becserkészte Reese-t, de közben nem volt könnyű helyzetben, mégis tudott egyszerre mocskos, de tartózkodó is lenni, megvárta még a lány teljes mértékben beadja a derekát. Örülök, hogy azért az ő fejébe is bele láttam, hogy a múltába is kaptunk betekintést.

„Kaján vigyor ült ki az arcára: abban a „tudom-hogy-szemérmetlenül-szexi-vagyok-pedig-a-kisujjamat-sem-mozdítom-érte” stílusban. Istenem, hagyd ezt abba!”

Reese mindig próbálta a helyes mederben tartani az eseményeket, de kudarcra volt ítélve az ellenállása. Azért értékeljük az erőfeszítéseit?
P: Van tartása, amiért nem alél egyből Chase karjába. Ő maga is ellenzi a munkahelyi
Reese (Forrás)
kapcsolatokat, de mindig van kivétel a szabály alól. Ha egyszer ott találsz rá az igazira, nem szabad elszalasztanod a hülye szabályok miatt. A két főszereplő közül ő volt számomra a „szürkébb”. Kedveltem őt is, de ő nem hagyott mély nyomot bennem, nem akadtak kiemelkedő jellemvonásai. 
I: Reese-nek voltak elvei, amiket új munkahelyén szeretett volna be is tartani. Igen ám, de ha egy ilyen szexi főnököt fog ki az emberlánya mint Chase, akkor azért nehezen bír a hormonjaival. De emelem kalapomat előtte, mert tényleg próbált a végsőkig kitartani, jól kezelte a csábítós helyzeteket is. Egy idő után már azért szurkoltam, hogy vesse végre magát Chase karjai közé. Egy kedves lányt ismerhetem meg a személyében, a múltban történt események miatt ő is hurcolja még a sebeit, de úgy néz ki megtalálta azt a férfit aki enyhíthet ezeknek a súlyán. Örülök, hogy megalkotta az Írónő a párosukat, mert közös részeik voltak a legjobbak.

„Ha tudni akarod, kié a szíved, nézd meg, merre visz a lábad, amikor hagyod szabadon csatangolni.”

Műfajilag chic-lit-nek mondható ez a regény, ennek megfelelően kellő kikapcsolódást nyújtott?
P: Az értékelés előtt elgondolkodtam… Lehetetlenség egy fantasy-t egy és egy egyszerűbb romantikus regényt összehasonlítani. Előbbinél nagyon fontos a lebilincselő cselekmény, a sok fordulat és a kitalált elemek még érdekesebbé teszik. Egy inkább chic-lit kategóriába sorolható könyv ezt nem tudja nyújtani, kiszámíthatóbb a történet, de attól lehet ezt is szeretni, sőt…! Tetszett Reese és Chase kapcsolatának alakulása, és a férfi nagy titka is, amit nem az utolsó fejezetben lepleztek le, hanem annál hamarabb, ezt nagyon díjaztam. 
Forrás
I: Adott két ember, akik a múltjuk során már szereztek pár sérülést, ezért Resse kerüli a munkahelyi viszonyokat, Chase pedig inkább a könnyed kalandokat keresi. Ám mint tudjuk a sors szereti összezavarni a dolgokat, így egymás útjába sodorja párosunkat, hogy megmutassa nekik vonzódhatnak pont olyan emberhez akihez nem lenne szabad, és a nemes szerszámunk helyet a szív is diktálhatja az érzelmeket. Minden műfajt másért lehet szeretni, a chic-lit-tel is így vagyok. Néha csak egy könnyed kis történetre vágyom, ami kikapcsol, és kirángat a szürke hétköznapokból. Lehet mondani, hogy megvannak a kötelező elemek amelyeket tartalmaz egy ilyen történet, nem először találkozom a főnök beosztott felállással sem, de szerintem sok múlik ennek a tálalásán. Például, hogy az Író ezt mivel dobja fel, hogyan csavarja a szálakat. Vi nem volt unalmas és kiszámítható, a szereplői annyira szépen vitték a hátukon az eseményeket, hogy tényleg nem kellett semmilyen másik ehhez hasonló könyvvel összehasonlítanom. Tetszett, hogy tényleg esendővé tette a karaktereit, ezt megfűszerezte humorral, pikáns részeket is kellő mennyiségben tette bele. A bonyodalmat is jó helyre tette, izgalmas volt végig követni, hogyan is oldják meg végül az eléjük állított helyzetet.

(…) ha előszörre nem sikerül, próbáld újra meg újra!”

Az írónő mely regényével szemezünk még leginkább?
P: Szerencsére már az Álomgyár kiadó is elhozott nekünk jó párat, amiket alig várok, hogy
Forrás
olvashassak. De azon kívül nagyon érdekel az All Grown Up, ahol főhősnő egy hozzá képest túl fiatal sráccal gabalyodik össze és a Sex, Not Love, ahol pedig főszereplőink egy esküvőn találkoznak, és egyéjszakás kalandba bonyolódnak. 
I: Szerencsére nem szenvedünk hiányt, mert már két kiadó is a kedvünkre tett, az által, hogy pártfogásukba vették a hazai megjelenéseket. A legjobban a Sex, Not Love -ra lennék kíváncsi, persze remélem elolvashatom majd az összes eddig megjelent történeteit.

„– Néha az ember nem is tudja, mi hiányzik neki, míg rá nem talál hirtelen.”

Kedvenc jelenetem:
P: Már a találkozásuk emlékezetessé vált számomra. 
I: Az első találkozásuk mindent vitt.
Kedvenc szereplőm: 
P: Chase
I: Chase
Hasonló könyv: 
P: Christina Lauren Gyönyörű rohadék könyvét mondanám.
Kinek ajánlom: 
I: Azoknak akik szeretik a romantikus, humoros, pikáns történeteket. Ami többet rejt magában mint gondolnánk.
Értékelésem: 
P: 4,5 mogyis kosárkát érdemelt ki tőlem a regény. :)
I: Kikapcsolt, elszórakoztatott így megérdemli tőlem a 4,5 orrvérzést.  
Érdekesség: A könyvben nagyon sokszor emlegetik a "mogyis kosárkákat". Olvasás közben meg is kívántuk, és receptet hoztunk hozzá nektek. :)


Hozzávalók 8 személyre:
Az alaphoz:
12 dkg Detki tere-fere édes keksz finomra törve vagy darálva
6 dkg puha vaj


A töltelékhez:
20 dkg natúr mogyoróvaj
9 dkg étcsoki
10 dkg törökmogyoró


Elkészítés:

1. A kekszet és a vajat dolgozzuk alaposan össze. Kis bonbon kapszlik aljába 1-1 teáskanállal kanalazunk. Egy fakanál nyelével óvatosan letömörítjük őket.
2. A kekszréteg tetejére kanalazunk mogyoróvajat és a mélyhűtőbe tesszük 15 percre dermedni. Közben 6 dkg étcsokoládét megolvasztunk, majd levesszük a tűzről és a maradék 3 dkg, apró darabokra vágva beleszórjuk és addig keverjük, amíg beleolvad. Minden kapszli tetejére csorgatunk belőle, hogy bevonja a mogyoróvajat, végül 1-1 szem mogyoróval díszítjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése