2020. 01. 04.

A hónap kedvenc párja - December


Minden hónapban választunk egy-egy kedvenc könyves párt, akik az aktuális havi olvasmányok között kiemelkedtek. :)

Indie:
Lisa Kleypas: Apja lánya - Weston Ravenel és Phoebe Challon
Nagyon vártam már ennek a résznek a megjelenését. Hogy miért? Mert végre West is párra talál, méghozzá nem más mint Sebastian és Evie lánya Phoebe személyében kapja meg az Igazit. Örültem ennek a csavarnak, kíváncsi voltam miként teremti meg közöttük a kémiát Lisa. West-ben nem kellett csalódnom, hozta azt a kedves bohókás énjét, ami miatt én is beleszerettem, ez mellett most jobban betekintést kaphattam a valódi érzéseibe is. A múltja nem makulátlan, ezt már az első rész során megtudtam róla, itt még több aprósággal találtam szembe magamat abból az időből. Megérdemelte ő nagyon is a boldogságot, mert ő igen is egy jó ember, csak ezt még magával is meg kell értetnie. Phoebe pedig egy kedves nő, aki a múlt sérelmei ellenére sem tudta nem kedvelni West-et. Nagyon jó anya akinek gyermekei az elsők. A szívét egyszer már oda adta egy férfinak, de ebben a esetben az érzékei is felvillanyozódnak. Kettőjük tánca először tétova, de utána már egyre gyorsabb üteművé válik.

Perpetua: 
Vi Keeland: Csak szex - Hunter Delucia és Natalia Rossi
Nem minden Vi Keeland páros lesz igazi kedvencem, de tagadhatatlan, hogy az írónő ért ahhoz, hogy emlékezetes szereplőket és történetet alkosson. Hunter és Natalia is a szívemhez nőtt. Az instant vibrálás, az instant kémia rájuk is tökéletesen jellemző volt, nem is értem, hogy bírták ennyi ideig, hogy ne essenek egymásnak. Hunter fáradhatatlanul ostromolta a lányt, és egy ilyen pasinak nem lehet a végtelenségig ellen állni. Persze náluk se volt minden perc felhőtlenül boldog, megküzdöttek saját nehézségeikkel, de remek úton haladtak a boldogan éltek, amíg meg nem haltak befejezés felé. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése