2020. 01. 01.

December havi beszerzéseink, olvasásaink

Érdekes volt az idei év, mert a kiadók inkább novemberre koncentrálták az év végi megjelenéseik, kevesebb maradt decemberre. Ettől függetlenül volt most is miből válogatni. Most már szokásos módon ebben a záró bejegyzésünkben legnagyobb kedvenceinket is összeszedtük a 2019-es évből. Nektek mik voltak a kedvenceitek? :)

Indie: Egy újabb hónapnak lett vége, ami egyben egy év végéhez is vezetett. A decemberi hajrá kicsit kimerített, így kevésbé voltam aktív, mint ahogy szerettem volna. Azért pár könyvet sikerült elolvasnom. :) Könyv beszerzés is szép számmal történt. Remélem a következő év újabb jó kis történeteket tartogat a számomra.

Vettem: 
- Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok végre nekem is sikerült eljutnom egy dedikálásra, ahol ennek örömére meg is vettem Lotti könyvét. Nagyon szép képeket láttam a facebook-on róla, amik felkeltették az érdeklődésemet.


- Sarah J. Maas: Kingdom of Ash – Felperzselt királyság 1. kötelező darab :) Nagyon kíváncsi vagyok milyen véget ér kedvenc hősnőm kalandjai.

- Sarah J. Maas: Kingdom of Ash – Felperzselt királyság 2. tetszett az ötltet, hogy a kiadó különböző borítókkal adja ki a ketté szedett utolsó részt. Ezért én a második résznél a fehérre neveztem be.

- R. S. Grey: With This Heart – Ezzel a szívvel amikor böngésztem a várható megjelenések között megakadt rajta a szemem. Rövid gondolkodás után végül megrendeltem magamnak. 

- Holly Black: The Wicked King – A gonosz király nagyon tetszett Holly tündérek által uralt világa. Nagyon kíváncsi ez miatt a folytatására.

- Jessica Park: 180 seconds – 180 másodperc ennél a könyvnél is a megérzésem súgott, hogy próbát kellene tennem vele.

- Erin Watt: When It's Real – Igazán szerelem a borítója a bűnös :D

- Jessica Koch: Közel a szakadékhoz az első része nagyon a földbe döngölt. már előre félek, de közben meg nagyon is izgulók milyen borzalmakra fog ebben a részben kiderülni.

- Helena Hunting: Piszkosul akarlak kedvenc Írónőm így nem is tudnám nem megvenni az aktuális megjelenését. Cohora várni decemberben eddig még mindig megérte.

Kaptam:  
- Borbás Edina: A szeráj testvérem ajándéka, nagyon vártam ezt a megjelenést *-*

- Kékesi Dóra: A holnap érintése ezt is testvérem ajándéka, régóta szemezek vele. Nagyon örültem amikor megláttam a fa alatt.

- Eoin Dempsey: Fehér rózsa anyukámtól kaptam. Az utóbbi időben megtetszettek a háborús történetek, úgy gondoltam ő vele is szeretnék egy próbát tenni.



Összesítve: 9 db vettem + 3 db ajándékba kaptam = 12 db könyvel gazdagodtam ebben a hónapban :)

Olvastam: Ebben a hónapban összesen 6 db könyvet sikerült elolvasnom, többet szeretem volna, de most ennyi sikerült.  A blogunkra eddig 1 db-ból készült bejegyzés, és 3 db-ból készül.

Perpetua: Olyan nagy terveim voltak erre a hónapra, annyi mindent szerettem volna csinálni. Mégis hipp-hopp arra eszméltem, hogy vége a decembernek, és a sok tervemből alig tudtam párat véghez vinni. :D

Vettem: 
 - Sarah J. Maas: Felperzselt királyság - 1. kötet Lehet már írtam ilyet, de azt hiszem ez volt az év legjobban várt regénye. :)

- Sarah J. Maas: Felperzselt királyság - 2. kötet Nekem tetszett a limitált kiadás ötlete, és biztos voltam benne, hogy így kell beszereznem a második kötetet.

- Cassandra Clare: Éjsötét királynő Huh, ez is egy nagyon várt lezáró rész, vajon miket tartogat nekünk még Cassie?

- R. S. Grey: Ezzel a szívvel Bejött az írónő másik könyve, és bízom benne, hogy ez is hasonló kellemes olvasmány lesz.

- Christelle Dabos: Bábel emlékezete Igaz még a második részt nem olvastam, de az első nagyon meggyőzött.

- Kristy Moseley: Nincs veszítenivalóm Hatalmas csalódás volt az Álmaim őrzője, mégis megvettem ezt a könyvet. Jobb kritikákat olvastam róla, így csak remélni tudom, hogy most nem csalódok. 

- Holly Black: A gonosz király Ez a tavalyi év nagy meglepetése volt, hasonló élményre számítok most is.

- Gail Carriger: Szívtelen Már el is felejtettem, hogy megrendeltem az utolsó három könyvet. 1,5 hónapja az Alexandra online raktárvásárán vettem meg, de nem siették el a szállítást. :/ Ez hiányzott már csak a sorozatból. :)

- Rachel Van Dyken: Egyetlen Szomorú vagyok, hogy a harmadik rész nem várható, de annyira szerettem ezt, hogy régóta szeretném a polcon tudni.

- Dan Wells: Töredékek Itt is csak ez az egy hiányzott a sorozatból.

Kaptam: - On Sai: Álruhában Lebeszéltem végül magam a vásárlásról, pedig várom, hogy a Calderon-hoz hasonló remek könyvet olvassak az írónőtől. Indie-nek hála megismerhetem ezt. :)

- Tijan: Vészkijárat A Fallen Crest High sorozat nagy melléfogás volt, de még bízom benne, hogy megmutatja az írónő, miért szeretik sokan.


Összesítve: 10 db-ot vettem + 2 db-ot ajándékba kaptam = 12 db könyvvel gazdagodtam ebben a hónapban. :)

Olvastam: 4 db könyvet olvastam el ebben a hónapban. Megint kevesebb a hétnél, de azért tény, hogy a Felperzselt királyság majdnem három könyvnek is megfelel. :D  A blogunkra eddig 0 db-ból készült bejegyzés, és legalább 2 db-ból készül.

 Év végi összesítő


Könyvjelző Blog: A 2018-as siker után most is szerettünk volna minden nap új bejegyzést hozni, de idén sokkal több egyéb elfoglaltság "rabolta" az értékes időnket, amit a blogolással tölthettünk volna. :D A tavalyi sikert akkor se veheti el tőlünk senki, és előbb utóbb újra megugorjuk. :D Azért idén se unatkoztunk, sűrű évünk volt, szívesen tekintünk vissza rá. :)

Indie: Sajnos nem ez volt a legjobb évem teljesítmény szintjét tekintve. :( Az iskola elvette az időm nagy részét, ezt a lemaradást sajnos nem tudtam utána behozni. :/ A célom 101 könyv volt,  aminek közelébe se kerültem, de remélem a 2020-ban újult erővel tudok majd neki kezdeni. :) Végül 71 db könyvet sikerült ebben az évben elolvasnom. Könyvbeszerzések terén újra túl lőtte a célon, az idei évben összesen 112 db-al gazdagodtam, (9 db könyv ajándék, csere, vagy recenzió) most  is többet sikerült beszereznem, mint tavaly. A polcaim száma pedig egyre jobban elérik a végleges kapacitásukat, sajnos nem fér el több a szobámban :(

Perpetua: Most már lejjebb adtam a célt, és csak 90 könyvet szerettem volna elolvasni. Sajnos 85 darabig jutottam, nem kellene nekem számokat belőnöm. :D Tehát idén 85 db könyvet sikerült elolvasnom. Új könyveim száma tovább csökkent, ennek nagyon örülök, bár még mindig vettem olyanokat, amiket nem lett volna mindenképp szükséges, de itt jó úton haladok. :) 71 db új polclakóval gazdagodtam és ebben most is akad nem saját vásárlás is (6 db ajándék). :)


1, Kedvenc YA 
I: Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok! Ez volt az első könyvem Tibitől. Nagyon tetszett ahogy átt adta Lilla érzéseit, gondolatait. maradandó élmény volt megismerni az ő történetét.
P: Mary E. Pearson: Tolvajok tánca Örülök, hogy nem szakadtunk el teljesen a Fennmaradottaktól és újabb szeletét ismerhettem meg ennek a világnak két ismét kiemelkedő főszereplővel.


2, Kedvenc NA 
I: Alessandra Torre: Hollywoodi mocsok Vicces, aranyos történet, egy vidéki lányról, és egy városi srácról. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem.
P: Sarah J. Maas: Szárnyak és pusztulás udvara Igaz nem láttam hibátlannak a lezárást, azért mégis ezt mondanám idén a kedvencemnek.

3, Kedvenc Disztópia 
I: VErnest Cline: Ready Player One A filmet láttam először, az ottani világ annyira megtetszett, ezért kíváncsi voltam milyen lehet a könyv. Nem csalódtam, mind a kettőt jó volt megismerni.
P: Victoria Aveyard: A háború vihara Itt se voltam maximálisan elégedett, de még így is bőven ez volt a legjobb disztópia, amit idén olvastam. 

4, Kedvenc Fantasy 
I: Alexandra Christo: Egy birodalom végzete Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni kedvenc hercegnőm történetének dark-osabb változata. A világ felépítés, a szirének bemutatása tényleg adott neki olyan pluszt amitől emlékezetessé vált.
P: Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei Nem gondoltam, hogy ennyire meg fogom szeretni, de nem csak a kedvenc idei fantasy könyvem, hanem mindenestül az idei legek közé került.


5, Kedvenc Erotikus  
I: Sarah MacLean: Tizenegy ​botrány egy herceg meghódításához Egyszerűen imádtam ezt a párost, a levegő csak úgy izzót a közös jelentek alatt.
P: Kresley Cole: Égsötét Az írónő ért ahhoz, hogy izzon a levegő a szereplői között és perzseljenek a lapok, imádtam Lanthe és Thronos történetét is.

6, Kedvenc Történelmi Romantikus 
I: Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása A páros miatt mondanám a kedvencemnek. Colin és Penelope verhetetlen :D
P: Lucinda Riley: Holdnővér Ez se a kedvencem a sorozatban, de nagyon szeretem a Hét nővér regényeket, és mindenképp emlékezetes volt ez is.

7, Kedvenc Magyar szerzőtől származó regény 
I: Bauer Barbara: Kétszáz ​éves szerelem Egy gyönyörűen megírt történet, amely elvarázsolt, teljes mértékben magába szippantott. Nagyon örülök, hogy megismerhettem Bauer Barbara stílusát, az biztos, hogy fogok én még tőle olvasni.
P: Böszörményi Gyula: Szer'usz világ Egy pillanatig se kellett gondolkodnom, ez volt az abszolút kedvenc idén.

8, Kedvenc Rubin pöttyös  
I: Vi Keeland – Penelope Ward: Nagyképű öltönyös Egy nagyon aranyos, humoros történet. Szürke hétköznapokra tökéletes választás.
P: Vi Keeland, Penelope Ward: Nagyképű öltönyös Ezzel a könyvvel ismertem meg mindkét írónőt és azóta is ez a kedvencem.

9, Kedvenc könyv az Álomgyár Kiadótól 
I: R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 2. A folytatás még jobban elnyerte a tetszésemet. Blanca és Marco közti kapcsolat annyira szépen kivitelezett.
P: R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök Sokkal jobban tetszett az Ártatlan trilógiánál, pedig már az is igazán emlékezetes volt számomra. 


10, Kedvenc recenziós könyv  
I: R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök ismét egy szuper történetet ismerhetem meg Angelikának köszönhetően. Nagyon tesztet, hogy egy igaz történetet vett alapul.
P: Alexandra Christo: Egy birodalom végzete Kedvenc kis hableányomból készült feldolgozás volt a legjobb, amit idén recenzióként olvastam. 




11, Legjobban várt kedvenc  
I: Colleen Hoover: November 9. Minden évben kell lennie egy kis Coho-nak. Olyan jókat hallottam róla.
P: Sarah J. Maas: Felperzselt királyság Vártam is, meg nem is. Mégiscsak lezárult ezzel egy fantasztikus sorozat. :( De megérte a várakozás. *-*

12, Legnagyobb meglepetés  
I:  Jessica Koch: Közel a horizonthoz  Egy nagyon megrázó könyv, amelyet minden fájdalma ellenére a szívembe zártam. Nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz rám.
P: V. E. Schwab: Egy sötétebb mágia Végül én is belevágtam a sorozatba, és milyen jól tettem! Ki is végeztem mindhárom részt, mert annyira szerettem.

13, Kedvenc borító 
I: Erin Watt: When It's Real – Igazán szerelem Olyan hangulatos a rajta lévő csillagszóró, a színek nagyon jól harmonizálnak.
P: Kristen Ciccarelli: Az utolsó Namsara A vásárlásnál is főleg a borító vezérelt, ő idén a leggyönyörűbb.

+1, Legnagyobb csalódás   
I: Kirsty Moseley: Álmaim őrzője ez volt az idei év legnagyobb csalódása számomra. Hiába szeretem volna szeretni egyszerűen nem ment :( Úgy látszik az ehhez hasonló történetekhez már idős vagyok :D
P: Nalini Singh: Archangel's Viper Igaz van egy könyv, amire kevesebb csillagot adtam, de sokkal inkább szíven ütött a tény, hogy az írónő így elrontotta ezt a részt. :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése