A Kresley
Cole által megalkotott világot már ismeritek. Most a részekre fogunk összpontosítani és az adott főszereplő párosokra.
1, The Warlord
Wantsd Forever (2006)
Az első rész nem mondható teljes regénynek terjedelme
miatt, nálunk épp emiatt nem jelent meg. Egyből egy vegyes párost ismerhetünk
meg benne, egy Megtagadó vámpír arájára ismer az egyik valkűrben. Mindkét faj
képviselői sokszor szerepelnek a sorozat későbbi köteteiben is. A Hadúr és a
Csábító egymásra találását mutatja be ez a rész.
Nikolai Wroth – A Nagy Északi Háborúban
harcolt három bátyjával, ahol hiába vesztettek, a Kristoff figyelmét felhívta
magára. Vámpírrá változtatta, ő pedig egyik testvérét, Murdoch-ot. Később a
körülmények miatt, két fiatalabb testvérüket, Conrad-ot és Sebastian-t is
átváltoztatták, akaratuk ellenére. Tábornok a Megtagadók közöt és hosszú évekig
harcolt Kristoff oldalán. Myst előtt nem ivott élő emberből. Blachmount az
otthona Észtországban. 35 évesnek néz ki, de már 300 éves is elmúlt.
’Meseszép’
Myst – Korábban
három alkalommal esett át miatta vérömlesztésen vámpír, de mindegyiket megölte.
Nikolai a negyedik. Szépsége a leghalálosabb fegyvere, remek harcos, de ha
teheti, mással végezteti a piszkos munkát. Egy heves skót hercegnő
leszármazottja. 25 évesnek néz ki, de már 2000 évesnél is idősebb. A legszebb
valkűrnek tartják. Arany láncot és erős ősi talizmánt visel, ami Nikolai-ig
törhetetlen volt.
2, A Hunger
Like No Other – Vámpíréhség (2006/2009)
Hazánkban ezt a részt olvashattuk először. Az eredeti
borítót megtartották, amin megjelenik a két főszereplő. Itt egy lykae találja
meg a társát egy félig valkűr félig vámpír lány személyében.
Lachlain
MacRieve –
A Lykae klán 1200 éves erős királya, akit a Horda csapdába ejtett és Párizs
alatti katakombákban tartott fogva. 150 év után képes megszökni, amikor megérzi
társa közelségét. Fajára jellemzően arany színű a szeme, napbarnított bőre van,
sötétbarna hajjal és skót akcentussal. Garreth az öccse.
’Hihetetlen’
Emmalyne Troy – Nevelő anyja, Annika nevelte fel a valkűrök között a Val Hall-ban.
Rendkívül félénk, de szeretett volna eltávolodni családjától és Párizsba ment
tanulni. Mindkét faj képességeivel rendelkezik, de nem képzett harcos. Halvány
szőke haja, sápadt bőre és égkék szemei vannak, hegyes fülekkel. Fiatal, még
csak 70 éves halhatatlan, és 24 évesnek néz ki. A legfiatalabb valkűr és az
egyetlen női vámpír.
3, No Rest for
the Wicked – Vámpírszerető (2006/2009)
A címek fordításában nem jeleskedtünk, a vámpír szóra
lett felfűzve egy ideik minden rész, még ha köze se volt az adott történetnek a
vámpírokhoz. Bár itt legalább még stimmelt a dolog. A legnagyobb valkűr
harcosnő, és aki egyben a legnagyobb vámpírgyűlölő egy Megtagadó vámpír arája
lesz, aki fáradhatatlanul udvarol neki a Talizmán kupa során.
Sebastian
Wroth –
Családja védelmében vesztette életét, de bátyjai vámpírrá változtatták. Sokáig
meg volt róla győződve, hogy meg kellett volna halnia, ahelyett, hogy bűnben
éljen tovább, ezért Oroszországba költözött testvérei elől. Ott találkozott
Kaderin-nel, akiben aráját ismeri fel. Nagyszerű elme és remek harcos.
Rátermettségét a veszélyes Talizmán Kupa során igyekszik a valkűrnek
megmutatni. 300 éves és a legfiatalabb Wroth fivér.
’Dermedtszívű’
Kaderin – A
legkedvesebb harcosként ismerték, míg egy csatában meg nem gyilkolták
ikertestvéreit, Dasha-t és Rika-t. Ezután válik a legprofibb vámpír gyilkossá,
bérgyilkossá. Egy titokzatos „jótevő” elvette az érzéseit, amit ő áldásnak
tekintett. Ennek köszönhetően a valkűrökre jellemző ékszerek iránti vonzódása
se gyengíti. Már ötször nyerte meg a Talizmán Kupát. 2000 évre tehető a kora.
Barna szeme, aranyló bőre, szőke haja van.
4, Wicked
Deeds on a Winter Night – Vámpírharc (2007/2010)
Ennek a párosnak a kalandjai a harmadik résszel egy
időben kezdődtek, hiszen Bowen és Mariketa is indult a Talizmán Kupán, csak más
irányba haladtak az események. Itt ismerkedünk meg először a Boszorkányok
Házával.
Bowen MacRieve – A Lykae klán királyának
unokatestvére és a harmadik az öröklési rangsorban. 1200 éves már ő is, és az
egyetlen, aki túlélte párját. A társának el kell fogadnia a farkast, hogy
örökké élhessenek együtt, Mariah, viszont életét vesztette közben. Bowen azóta
önmaga árnyékaként él. A Talizmán Kupán is azért vesz részt, hogy feltámassza
elhunyt kedvesét, de meglepő fordulatot vesznek az események.
’Hőn Áhított’
Mariketa –
A tükörboszorkány, képes utazni tükrökön keresztül. Fiatal, 24 éves boszorkány,
aki még csak most vált halhatatlanná. Megjósolták, hogy ő lesz a Boszorkányok
Házának királynője. Ő az egyetlen, aki mind az öt kaszt képességét bírja.
Halhatatlanságának peremén vágott a versenybe, ami így számára még veszélyesebb
volt.
5, Dark Needs
at Night’ Edge – Vámpírvér (2008/2010)
Az Írónő itt visszatért a Wroth fivérekhez. Conrad-ot
is akaratán kívül változtatták át, és ő se viselte jól ezt. Bukott, hiszen ölt
már ivás közben, ettől szemei vérvörösek.
Conrad Wroth – Vörös szeme ellenére nem
tagja a Hordának, de a Megtagadók oldalán se harcol. Bérgyilkosként dolgozott,
és próbálta testvéreit megölni, ám itt végre elkapták bátyjai és egy elhagyott
házba, Elancourt-ba zárták, hogy segítsenek rajta. Ott találkozott Néomi-val. A
második legfiatalabb Wroth fivér és az ő kora is 300 évre tehető.
Néomi Laress – Híres francia balerina
volt, de közvetlenül anyja halála után burleszk táncosként is dolgozott. 26
évesen a vőlegénye megölte, onnantól kezdve szellemként kísért Elancourt-ban,
és nem képes elhagyni a helyet. Érzelmeivel képes befolyásolni az időjárást és
tárgyakat is tud mozgatni. 110 éves, éjfekete hajjal és kék szemekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése