Cím: Egy kegyetlen dal
Sorozat: Verity szörnyei 1.
Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 400 oldal
Fülszöveg:
Egy városban, amelyet háború dúl, és utcáit szörnyek róják, sehol sem vagy biztonságban
A város kettészakadt. Északot a rettegett Harker-család uralja, a Déli Várost pedig a Flynn-klán. Háborújuk szó szerint szörnyeket szabadított el a világban: lényeket, amelyek mások félelmével, húsával és vérével… vagy a lelkével táplálkoznak.
Kate Harker másra se vágyik, csak hogy bebizonyíthassa apjának, a keménykezű Harker-családfőnek, hogy ugyanolyan kegyetlen, mint ő. Kate ember, de szörnyé akar válni.
August Flynn másra se vágyik, csak hogy jó ember lehessen, jószívű, mint apja, az ártatlanok védelmezője. Csakhogy egyetlen dallammal képes elragadni és elemészteni a védtelenek lelkét. August szörnyeteg, de emberré akar válni.
Egy nap lehetőséget kap, hogy segítsen: magát a nagyszájú Kate-et kell szemmel tartania, akit éppen újabb iskolából tanácsoltak el.
A háttérben azonban soha nem látott fenyegetés ébredezik. August és Kate több választásra kényszerül: hősök lesznek, vagy a sötétség oldalára állnak – barátok lesznek, vagy ellenségek. Döntésük tétje nem pusztán az életük, a város jövője is ezen áll vagy bukik.
Victora Schwab (Viszály, Egy sötétebb mágia) New York Times sikerlista-vezető regénye a sötét hangulatú Verity szörnyei duológia első kötete.

„Corsai, corsai, karmos árnyék,
sok-sok foggal élve rág szét.
Malchai, malchai, eszes gonosz,
véred issza és mosolyog.
Suna, sunai, szén a szeme,
lelkeket lop az éneke.”
„- A bátyád vonalas, a nővéred széthullott. Te milyen vagy?
- Elveszett. Én az vagyok, ami akkor történik, ha egy gyerek annyira fél a világtól, ahol él, hogy az egyetlen olyan módon próbál elmenekülni belőle, amit ismer. Erőszakkal.”
„- Miért van a világon annyi árnyék, Kate? Nem kellene éppen annyi fénynek is lennie?”
„Esélyt akart rá, hogy nyomot hagyjon. Élni akart.”
„Amikor Ilsa dúdolt, békét érzett. Amikor azonban Leo játszott, mintha mindannyiszor darabokra tört volna, hogy feloldódjon a sötétben.”
„August pedig nem ember volt. Nem húsból, vérből vagy csillagfényből keletkezett. Hanem sötétségből.”
sok-sok foggal élve rág szét.
Malchai, malchai, eszes gonosz,
véred issza és mosolyog.
Suna, sunai, szén a szeme,
lelkeket lop az éneke.”
Tagadhatatlanul a romantikus alkotások a gyengéink. Tudtuk, hogy itt nem számíthatunk ilyenre és ennek ellenére vágtunk bele az olvasásba?
P: Mint minden regénynél, itt is vártam a romantikus szálat. Pedig, ha felnéztem volna az adatlapra, láthattam volna, hogy azt itt ne keressem. xD Ennek ellenére meglepően tetszett a
történet, de nálam sokat javított volna a dolgon, ha némi érzelem is fellobban a két fiatal között. A szerelem mindent jobbá tesz, nem? :D De elfogadom, hogy nem csak ilyen olvasók vannak, mint én, mások ízlését is figyelni kell. :)
![]() |
Forrás |
I: Most én se nézelődtem annyira körbe, valamiért úgy éreztem nekem ezt be kell szereznem. Sőt nem csak simán a könyvet vettem meg, de a hozzá készült Book A Sloth Club könyves dobozást is. Sok szép kiegészítő járt a könyv mellé, amelyről írtam is egy bejegyzést a blogunkra. Igaz, hogy a stílusunk inkább a romantikus könyvekhez köthető, de én szeretek kilépni a komfortzónámból, valami újjal megismerkedni. Nem hiányoltam ebben a történetben annyira a romantikát, enélkül is élvezhető volt. El kell fogadni nem minden a szerelem körül forog. :D
„- A bátyád vonalas, a nővéred széthullott. Te milyen vagy?
- Elveszett. Én az vagyok, ami akkor történik, ha egy gyerek annyira fél a világtól, ahol él, hogy az egyetlen olyan módon próbál elmenekülni belőle, amit ismer. Erőszakkal.”
Hatalmas ellentétek jellemzik ezt a regényt, harc dúl a két oldal között. Az ebből adódó események kárpótoltak a romantika hiányáért?
P: Érdekes világba csöppentem a különféle szörnyekkel. Az Írónő arra akart rávilágítani, hogy nem attól vagy szörny, hogy annak születsz, a tetteid változtatnak azzá. Nem szeretnék ebben a világban élni, csak remélni tudom, hogy nálunk ilyen sose következik be. Minden lépésedre figyelned kell, szörnyek lesnek rád mindenhonnan. Az emberiségnek is fel kellett nőni a fenyegetéshez, ha harcba akarnak szállni velük. Kate apja vezető szerepet tölt be, mindenki az ő oltalma alá szeretne tartozni. Ám már régen nem az emberiséget akarja megvédeni, sokkal fontosabb neki a hatalom és nincs olyan ár, amit megtartásáért ne fizetne
meg. A másik oldalon sokkal emberibb szereplőket láthattunk. Ők is a túlélésért küzdenek, de nem akarnak a keménykezű Harker uralma alá tartozni.
![]() |
Forrás |
I: A világfelépítés ebben a történetben nagyon jól sikerült, amelyért minden elismerésem az Írónőé. Belecsöppenünk egy emberek és szörnyek alkotta világba, ahol nem tudhatod, hogy ki melyik oldalhoz tartozik igazán. A gonoszság teremti a szörnyeket, melyeknek különböző fajaiból is kaptunk ismertetőt. A kedvenceimnek a Sunai-t mondanám, bár egyikükkel sem találkoznék szívesen. A várost ketté osztja az északi oldal vezetője Harker aki uralma alá akarja vonni a szörnyeket, a déli oldalon pedig a Flynn és a katonai állnak. Kettőjük harca sokkal mélyebben gyökerezik, mint ahogy azt elsőre gondoltam volna. Tetszett, hogy az emberi gonoszságnak alakot adott az Írónő, mert a szörny mindenkiben benne él. Ebben a világban ismerjük meg August-ot és Kate-et, akik ellenkező oldalon állnak, mégis nagyon hasonlítanak egymásra. Mindegyikük a másik oldalra vágyik, de még ebben a szörnyű világban is érhetik meglepetések az embert, akár csak a szörnyet is. Kettőjük útkeresése egy ponton összetalálkozik, megismerjük kinek mi lakozik a szívében, milyen hatalmi harcok folynak a színfalak mögött. Élveztem ezt az utazást, már alig várom a következő rész megjelenését.
„- Miért van a világon annyi árnyék, Kate? Nem kellene éppen annyi fénynek is lennie?”
„Kate ember, aki szörnnyé akar válni”, írja a fülszöveg. Sikerült neki, vagy azért akadtak szerethető vonásai is?
P: Megismerkedésünkkor épp egy templomot borít lángokba. Nem éppen szerencsés bemutatkozás. :D Viszont semmi másra nem vágyik, csupán szeretne felnőni a nagy Harker
örökséghez és ehhez kell szörnnyé válnia. Jól alakítja a figurát, viszont láthatjuk egy-egy gyenge pillanatát is. Nagyon fiatal, és ennyi idősen nem lehet valaki ennyire szívtelen, akármennyire igyekszik is. Szerettem, hogy örökölte apja stratégiai érzékét és van sütnivalója. Valamint a stílusát is szerettem, csípős a nyelve és vakmerő, ezek nem csak a bizonyítási vágya miatt ragadtak rá.
![]() |
Kate (Forrás) |
I: Kate egy meg nem értett lélek, aki szeretne bizonyítani apjának, hogy méltó utódja lehet. Ehhez szörnnyé kell válnia, amiért mindent meg is tesz. Nem riad vissza semmitől sem céljának elérése érdekében. Elsőre egy durcás nagyképű lánynak tűnt, de tudtam, hogy ennél sokkal több rejlik benne, egyes pillanatokban sikerült is belátnom a páncélja alá. Ahol ő is csak egy fiatal lány, akinek édesanyja nélkül kellett felnőnie, távol a "boldog" családi otthontól. Éles elméje elől semmi sem maradhat titokban. A furcsa új srác magára vonja a figyelmét, addig nem nyugszik, még rá nem jön Augustus titkára. Először kegyetlen gondolatok veszik hatalmuk alá, de a közös menekülésük során megváltozik a véleménye a fiúról. Jó volt látni ezt az énjét, a valódi Kate-t, aki törődik másokkal, nem csak önös érdekei vezérlik. A végén történt események miatt nagyon kíváncsi vagyok Kate mivé fog válni a következő részben.
„Esélyt akart rá, hogy nyomot hagyjon. Élni akart.”
August pont az ellentéte, „szörnyeteg, de emberré akar válni”. Vele volt könnyebb azonosulni?
P: Próbál túlélni egy kegyetlen világban. Kétségbeesetten igyekszik megtagadni a benne élő szörnyet. Nem természetéből fakadóan gonosz, csak neki más táplálékra van szüksége, mint egy átlagos embernek. Kate-hez hasonlóan ő is szeretne bizonyítani, szeretne hasznos tagja
lenni a családjának, ezért veszélyes küldetésre vállalkozik. Belső vívódásai önmaga elfogadásából adódtak, és ezeket a részeket szerettem olvasni. Az ő szempontjából ért érdekesebben véget a történet, most nyílnak előtte lehetőségek, amiket kíváncsi vagyok megragad-e.
![]() |
August (Forrás) |
I: Valamiért August került közelebb hozzám, vele jobban tudtam azonosulni. Szörnynek született, azok közül is a legkülönlegesebbnek. Nem tudja elfogadni ezt az énjét, sokat küzd ellene, inkább ember szeretne lenni, mint szörny. Egy család legfiatalabb tagja. A Harker ügy kapcsán ő is új feladatott kap, meg kell figyelnie Kate-et Harker lányát. Szerintem elég jól kezdett beleolvadni a hétköznapokba, de még így sok mindennel kellett megküzdenie. Egyik oldalon sem könnyű élni, ezt az ő személye kapcsán elég jól megmutatta nekünk az Írónő. Amúgy ránézésre egy csöndes művészlélek, akinek a zene sokat jelent. Hegedűjével igazán érdekes dolgokra képes, a belőle áramló dallamok különleges hatással bírnak. Persze nem feledkezhet meg szörny mivoltától sem, mert az éhség újra és újra visszatér. A könyv második felétől pedig megmutathatta, képes-e uralma alá vonni a szörnyet. Nagyon kíváncsi vagyok mivé fog kiforrni a személyisége, mert elindult egy úton, amely végre önmaga elfogadásával kezdődött. Kettőjük kapcsolatát is jó volt végig követni, ellenségek voltak a társadalom normája szerint, de valami egység szövődött köztük az üldözésük során. Már csak az a kérdés, hogy ez hova fog fejlődni a második rész során.
„Amikor Ilsa dúdolt, békét érzett. Amikor azonban Leo játszott, mintha mindannyiszor darabokra tört volna, hogy feloldódjon a sötétben.”
Kedvet kaptunk más alkotásokra is az Írónőtől?
P: Hiába szemeztem eddig a Mágia árnyalatai sorozattal, Indie már meg is lepett az első
résszel, mégse vágtam eddig bele. Viszont ezek után még biztosabb vagyok abban, hogy érdemes elolvasni azt is. És persze nagyon kíváncsi vagyok, milyen eseményeket tartogat még ennek a történetnek a folytatása. Talán némi romantikát is kaphatok. :P
![]() |
Forrás |
I: Mindenképpen szeretném felvenni a várólistámra az Írónő másik sorozatát a Mágia árnyalatai-t. Kíváncsi vagyok ott milyen világot tár majd elém, miként használja fel a mágiát a történet során. Remélem nem csak terv lesz belőle, de a biztonság kedvéért fel kerül a TBR Jar 2019.-es listámra.
„August pedig nem ember volt. Nem húsból, vérből vagy csillagfényből keletkezett. Hanem sötétségből.”
Kedvenc jelenetem:
P: August és Kate közös menekülése.
I: August hegedül.
I: August hegedül.
Kedvenc szereplőm:
P: Ilsa, August
I: August
I: August
Hasonló könyv:
P: Susan Ee: Angyalok bukása
Kinek ajánlom:
I: Azoknak akik szeretnének megismerni egy szörnyekkel teli világot.
Kinek ajánlom:
I: Azoknak akik szeretnének megismerni egy szörnyekkel teli világot.
Mi volt az első inspirációja a Kegyetlen dalnak?
Lenyűgöznek a szörnyek. Nem csak a nyilvánvaló fajták, akik éjszaka bukkannak fel, hanem minden fajta, ami az emberre leselkedik. A könyveim inkább a belső démonokkal foglalkoznak, és koncentráltabban akartam ezzel játszani, hogy megvizsgáljunk két szereplőt: egy szörny srácot, aki ember akar lenni és egy emberi lányt, akinek szörnynek kell lennie.
Verity inspirációja egy igazán sötét helyről jött: a valóságból. Olyan sok erőszak vesz körül, csodálkoztam: mi van, ha ez csak az utóhatás? Nem csak a veszteség, hanem valami lelki, kozmikus. Ez a kérdés adta át a helyet Verity szörnyeinek, mindegyik egy erőszakos cselekedetből született.
August a zenét használja az emberi lelkek felszínre csalogatásához – mi
ösztönzött arra, hogy olyan szörnyet alkoss, aki ilyen gyönyörű módon pusztítja el zsákmányát?
Ahogy a könyvben láthatjuk, a fájdalom gyors, de nem ez az egyetlen mód. Mindig imádtam a zenét, intuitív módja a lélek megmutatkozásának.
Igazán lenyűgöző világot alkottál ennek a sorozatnak. Milyen kitalált világokat szeretsz és mi adott ihletet?
Mindig az olyan világok vonzottak, ahol természetfeletti is megjelenik a felszín alatt. Talán mert mindig azt akartam, hogy a világ különösebb legyen. Rowling Roxfortjától Gaiman Soseholjáig, szeretem a mágiát keverni a valósággal.
Játszol valamilyen hangszeren?
Nem, aminek egyik oka, hogy ezt a képességet természetfelettinek találom.
A két főszereplőd, August és Kate, között működik a kémia, de nem szükségszerűen romantikus módon. Ez szándékos volt, vagy a szereplők irányítottak?
Rajongója vagyok a hosszú lefolyású kapcsolatoknak, főleg ha azok ellentétekkel kezdődnek. De másrészt a kapcsolatok is lenyűgöznek és azoknak csak egy kis szeletét adják a romantikus viszonyok. Jobban érdekelnek a riválisok, barátok és a család.
Melyik szereplőhöz kapcsolódtál leginkább? Látod magadat valamelyikükben?
Határozottan August, csak mert annyira csapdába esett abban, hogy ki ő és ki akar lenni. Mindig kívülálló voltam, aki megpróbálta elkápráztatni a körülötte lévőket, és míg mindketten részt vesznek ebben, August az elveszettebb.
Nyíltan beszélsz a szorongásod elleni harcról. Hogyan befolyásolja ez az írásodat?
Sajnos a véglegetek embere vagyok, ami még fontosabbá teszi, hogy irányítsam az életemet, a szorongást is beleértve. Nem engedhetem meg magamnak a folyamatos munka mellett, hogy elengedjem magam. Jobb, ha elfoglalt és szervezett maradok. Van egy naptáram, ahova bevésem a teendőket. És fizikailag is aktívnak kell lennem, ez segít a mentális egészségem megőrzésében. Nem vagyok mindig a csúcson, de keményen dolgozom rajta.
Más projekteken is dolgoztál a Kegyetlen dal írása közben, vagy egyszerre egyre koncentrálsz?
Akkortájt végeztem Edinburgh-ban, és három könyvet írtam a diplomamunkám mellett.
Milyen hamar dől el, hogy egy munka az ifjúsági vagy a felnőtt közönségnek fog passzolni?
Őszintén szólva ez nincs eltervezve. Egyszer csak jön a nézőpont, a hang és elkezdek beszélni. Ez egy felfedezés, próbálok hű maradni a történethez.
Tudnál valamit mondani a folytatásról?
Ha ha, nem annyit, mint szeretnék. Több hónappal az első rész után fog játszódni. Hiányzott Kate és August, és alig várom, hogy befejezzem a történetüket.
Forrás
August a zenét használja az emberi lelkek felszínre csalogatásához – mi
![]() |
Victoria Schwab (Forrás) |
Ahogy a könyvben láthatjuk, a fájdalom gyors, de nem ez az egyetlen mód. Mindig imádtam a zenét, intuitív módja a lélek megmutatkozásának.
Igazán lenyűgöző világot alkottál ennek a sorozatnak. Milyen kitalált világokat szeretsz és mi adott ihletet?
Mindig az olyan világok vonzottak, ahol természetfeletti is megjelenik a felszín alatt. Talán mert mindig azt akartam, hogy a világ különösebb legyen. Rowling Roxfortjától Gaiman Soseholjáig, szeretem a mágiát keverni a valósággal.
Játszol valamilyen hangszeren?
Nem, aminek egyik oka, hogy ezt a képességet természetfelettinek találom.
A két főszereplőd, August és Kate, között működik a kémia, de nem szükségszerűen romantikus módon. Ez szándékos volt, vagy a szereplők irányítottak?
Rajongója vagyok a hosszú lefolyású kapcsolatoknak, főleg ha azok ellentétekkel kezdődnek. De másrészt a kapcsolatok is lenyűgöznek és azoknak csak egy kis szeletét adják a romantikus viszonyok. Jobban érdekelnek a riválisok, barátok és a család.
Melyik szereplőhöz kapcsolódtál leginkább? Látod magadat valamelyikükben?
Határozottan August, csak mert annyira csapdába esett abban, hogy ki ő és ki akar lenni. Mindig kívülálló voltam, aki megpróbálta elkápráztatni a körülötte lévőket, és míg mindketten részt vesznek ebben, August az elveszettebb.
Nyíltan beszélsz a szorongásod elleni harcról. Hogyan befolyásolja ez az írásodat?
Forrás |
Más projekteken is dolgoztál a Kegyetlen dal írása közben, vagy egyszerre egyre koncentrálsz?
Akkortájt végeztem Edinburgh-ban, és három könyvet írtam a diplomamunkám mellett.
Milyen hamar dől el, hogy egy munka az ifjúsági vagy a felnőtt közönségnek fog passzolni?
Őszintén szólva ez nincs eltervezve. Egyszer csak jön a nézőpont, a hang és elkezdek beszélni. Ez egy felfedezés, próbálok hű maradni a történethez.
Tudnál valamit mondani a folytatásról?
Ha ha, nem annyit, mint szeretnék. Több hónappal az első rész után fog játszódni. Hiányzott Kate és August, és alig várom, hogy befejezzem a történetüket.
Forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése