2018. 09. 27.

Ilona Andrews: Perzselő mágia

Író: Ilona Andrews
Cím: Perzselő mágia
Sorozat: Kate Daniels 2.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 258. oldal
Fülszöveg:
Atlantában elszabadulnak az indulatok és felforrósodik a hangulat…
Kate Daniels zsoldosként a balul elsült mágiahasználat romjait takarítja el, ezért ha valaki, ő aztán pontosan tudja, hogy Atlantában úgy változik a paranormális energiahullám, mint az apály és a dagály. Azonban a hétévente egyszer jelentkező hatalmas mágiakitöréskor a mágiának semmi sem szabhat határt. Amikor Kate-et felkérik, hogy szerezze vissza a Falka – az atlantai paranormális katonai alakváltó egység – ellopott térképeit, hamar rá kell jönnie, hogy sokkal több forog kockán, mivel az ellopott térképek csak az első lépést jelentik két, az újjászületésben reménykedő istenség ádáz küzdelmében.
Ha Kate-nek nem sikerül elejét vennie a véres összecsapásnak, az a város pusztulásához vezethet…


„Tehát azt akarod, hogy megkérjem a volt szeretődet, egy gyilkológép alakváltót, aki a frászt hozza rám, hogy engedje meg, hogy összeházasodhass a „majdnem pasimmal”?
Te most szórakozol velem?”
 


Kate (Forrás)
Folytatódnak nagyszájú és rendkívül harcias hősnőnk kalandjai. Ha már egyszer a dolgok sűrűjébe került, nem fog szabadulni a Falkától, számíthat arra, hogy elég gyakran találkozhat tagjaival. A fő vonalat egy újabb megbízás adja, amire eléggé rá is szorul Kate, mert úgy néz ki, nem elég biztos megélhetési forrás a bérgyilkos szakma. A lényeg, hogy egy elrabolt térkép nyomára kell bukkannia, ami nem is olyan egyszerű feladat, mint hitte. Felbukkan a színen egy új és elég rejtélyes pasi, aki sok borsot tör Kate orra alá. Nem elég neki a Curran-nal vívott állandó „harc”, jön még egy arrogáns hím, aki felborzolja a kedélyeket. Bran igazán üdítő színfolt volt a történetben és a háttere is elég különleges. Az oroszlánt most kicsit hiányoltam a könyvből, kevesebbet szerepelt, mint szerettem volna, de Bran némiképp kárpótolta hiányát. 

„– Üdv, galambom! – közölte vigyorogva. – Nézzenek oda! Nincs nálad a formás késed, én pedig lefoglalom a kezedet. Most mihez kezdesz?
Orron fejeltem.”
 


Curran (Forrás)
A munka mellett újabb nyűg szakadt Kate nyakába egy tizenhárom éves kislány, Julie képében. Eltűnt anyja felkutatásában van szüksége segítségre, és hősnőnk igazi nemes lélek, nem tud nemet mondani. A dolgokat még inkább bonyolította, hogy az említett anyuka és boszorkánykör tagja, akik csak úgy keverik a bajt. Kicsit furcsa volt látni, ahogy Kate egy kislányra vigyáz, de az viszont tetszett, hogy egyből látja, hogy segítségre szorul és mindent megtesz érte. Volt ott minden, kelta mitológia, jósnők, Kate oldalán sétáló vámpírok, vérhiénák és vérnyércek. Egy percig se unatkoztam, hiszen tömör a könyv, nem bocsátkozik az írónő felesleges fejezetekbe a táj oldalakon át tartó leírásáról. És így volt ez jó, nem attól lesz egy könyv jó, hogy 1000 oldalas vagy 200, hanem attól, hogy az adott oldalszám tökéletesen ki van töltve eseményekkel. 

„- Miért velem történik ez? – kérdezte végül. – Az a küldetésed, hogy elcseszd az életemet?
- Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne keresztezzük egymás útját.
- Akkor nem erőlteted meg magad eléggé.” 

Forrás
Kate-t most is nagyon kedveltem, csodálom bátorságát vagy inkább vakmerőségét, ahogy képes mindig vitába szállni Curran-nal. :D Még ha kevesebbet is szerepelt a férfi, maximálisan kiélveztem közös jeleneteiket és azok voltak a kedvenceim. A nyomozás izgalmas volt, tényleg egy pillanatig se laposodott el. Újabb érdekes helyszíneket, szereplőket ismertünk meg, ami kell az érdeklődés fenntartásához. A szeszélyes mágia miatt sose lehet nyugta ott az embernek, nem lehet tudni, mikor lesz a következő váltás és a helyzet mintha csak romlana. A végén lévő csata most is jól sikerült, megkoronázta a történetet. Szerettem ezt a részt is, de látom, hogy még sok mindent tartogat a sorozat, amit alig várok. 

„- Tudod mit szeretek benned? Hogy nincs józan ítélőképességed. Itt ülsz a házamban, alig bírsz megtartani egy kanalat, mégis nemet mondasz nekem. Ha megtehetnéd a Halállal is ujjat húznál, ha összefutnál vele.”


Kedvenc jelenetem: Az ominózus leveses jelenet.
Kedvenc szereplőm: Kate, Curran, Bran
Hasonló könyv: Kate a hasonló nevő Cat-re emlékeztet a Cat és Bones sorozatból.
Értékelésem: A jó dolgok megmaradtak, de még kell egy kicsi plusz az öthöz. Ezért 4,5 varjat kap.

Érdekesség: Ehhez a részhez is fellelhető egy rövidebb részlet Curran szemszögéből, ezért most is ezt hoztam nektek. :)

Leves  

"Amikor betörtem Kate bejárati ajtaját, az első dolog, amit megéreztem a vér és a méreg volt. Majd füstöt és valami mást is éreztem, sósat, keserűt. Mint az akvárium. Mi a fene történt itt?
A kicsi lány hisztérikusan sírt és azt hajtogatta Kate haldoklik. majdnem igaza volt. Felkészültem a rosszra, de a látványtól megtorpantam. Kate a hasán feküdt a fürdőszobában, sápadt bőre éles ellentétben volt sötét vérével, ami úgy tűnt, mindenhol ott van. A hátát vad erővel téphették fel. Abban a pillanatban ráébredtem, elveszíthetem. Ennél kevesebbtől is láttam már meghalni embereket. 
A Menedék nem jöhetett szóba. Túl messze van. Ezért ajánlottam Doolittle-nek a délkeleti irodát, mielőtt megmentettem. 
Felszedtem a padlóról, és szóltam a lánynak, hogy kövessen, majd lefutottam a lépcsőn. Kate bőre lángolt. A Jeep első ülésébe ültettem, mögé tuszkolva be a lányt és Kate csuklóján maradt egyik kezem vezetés közben is. Szívverése kezdett halványodni és olyan hülye érzésem volt, hogy ha elengedem, meghal. Doolittle-höz kellett vinnem. 
 Kate-tel a karomban robbantam be az irodába és Doolittle-ért kiáltottam. Nem kellett sok idő, máris előttem állt. Gyengéden leeresztettem a betegágyra. 
- Meg tudja menteni?
Egy pillantást vetett az állapotára. – Uram, a sebei nagyok és mélyek… 
Félbeszakítottam. – Próbálja meg.
Elrohant vele és csak annyit tehettem, hogy állok és nézem, ahogy távolodik. 
Az iroda felé vettem az irányt, kezembe vettem White The Once and Future King egy kopott példányát és kértem egy sört. Tíz oldal elteltével rájöttem, hogy semmi értelme. Becsuktam a szeme, hátradőltem, és vártam a hívást. 
Valamivel később csörgött a telefon és Doolittle tájékoztatott, hogy stabilizálódni látszik az állapota. Eltávolította a mérget a szervezetéből és lentebb ment a láza is. 
Valaki egyszer azt mondta, jobb ha szerencsés vagy, mint jó. Kate-re kellett gondolnia. Olyan
forrás
erős volt, hogy egy kis orvosi segítséggel képes volt meggyógyítani a hátán lévő sérülést és a mérget is semlegesíteni. Nem tudom, miért, de amikor azt mondta, hogy nagy valószínűséggel életben marad, kifújtam a levegőt, amiről nem is tudtam, hogy visszatartom. Tudhattam volna, hogy túl makacsa vagy túl hülye a halálhoz. 
A valódi kérdés azonban az volt, miért aggódom ennyire? Miért érdekel ennyire, hogy ez a bolond lány életben van-e? Nem volt falka tag – még csak nem is igazán ember, de nem is egy közülünk. Valahányszor betoppant az életembe és meglengette a fogpiszkálót a kezében, tudtam, hogy baj lesz, az a fajta, aminek a végén mindketten megsebesülünk. Arrogáns, impulzív és nem ismeri fel a területemet és nem tiszteli a pozíciómat. Az embereim előtt kérdőjelezett meg. Ha bárki más tette volna… 
De vicces volt, néha és sose unalmas. Istenem, majdnem megéri látni az arcát, amikor rájön, hogy megint megmentettem a seggét. 
Tulajdonképpen elég csinos az a segg, gondoltam bele. Tény, hogy elég emlékezetes a látványa és tisztán él bennem. Felkeltem. 
Egy zuhanyra és csukott szemre volt szükségem. Megbánnám, ha fáradtan látna meg. Amikor végre felébred, mintha egy úthengerrel mentek volna át rajta, azt akarom, hogy frissnek és tisztának lásson, mintha semmi nem érdekelne a világon.
*** 
Nem kellett aggódnom. Majdnem egy nap telt el, mire Doolittle szólt, hogy ébredezik a betege.
- Hogy fogja magát érezni? 
- Valószínűleg nagy fájdalmai lesznek.
- Éhes, - gondoltam.
- Igen, úgy hiszem. A felgyorsított gyógyulás elégeti a test tartalékait. Szerintem elég falánk lesz.
Elmosolyodtam. – Doki, szerinted jól esne neki egy finom forró húsleves?
Apró szünet után válaszolt. – Uram, szerintem nagyon szeretné.
Ó igen, az ágyban fog ülni és megeszi a levest jó kislány módjára, amit adtam. A legjobb lesz nézni, ahogy megkérdőjelez mindent, mint máskor is.
- Hogy kerültem ide?
- Őfelsége hozott be.
- Ropogósra sütve vagy félbevágva ez alkalommal?
Aggodalma megérintett. – Egyik sem, - válaszoltam.
Kikerekedett a szeme. Képes vagyok halkan járni, ha akarok; végtére is macska vagyok. Jeleztem a szakácsnak, hogy tegye le a levest. Doolittle meghajolt és mindketten elhagyták a szobát.
Egy pillanatig felmértem Kate állapotát. Nem láttam, mióta behoztam. Javult a kinézete, de nem sokat. Arca vérszegény volt. Sötét karikák éktelenkedtek szeme alatt, és a bőre szorosan tapadt arcára. Árnyéka volt önmagának. Szinte törékeny
Nem voltam hozzászokva, hogy így lássam és ez egy kicsit megijesztett.
- Szarul nézel ki. – Az őszinteség fontos egy kapcsolatban.
Megköszörülte a torkát. – Köszönöm, igyekszem.
Törékeny és gyenge, de még mindig Kate.
Felkaptam a tányér levest és azon gondolkodtam, mit jelent ez, hogy én étellel kínálom, amit elfogad. Valószínűleg nem tudja, mit jelent ez, de én igen.
forrás
Közel tartottam a tányért, hogy megszagolhassa. Mielőtt figyelmeztethettem volna, mindkét kezével megragadta és megégette magát.
- Idióta. – Kanalat tettem a levesbe.
- Köszönöm.
Tényleg megköszönte. Ez jól ment. Félig inkább arra számítottam, hogy rám önti.
Kate megragadta a kanalat és nekilátott. Helyes, edd csak meg.
- Megkaptad a térképeket? A…
- … komódon voltak. Fogd be, és edd meg a levest.
Odahúztam Dooliitle székét és figyeltem evés közben. Ez jó volt, együtt voltunk és végre nem akartuk megölni egymást.
Ha képes lennék csendben tartani… Talán csak etetnem kellene?
- Tehát ez a titok.
Kissé megdöbbent. Semmi szellemes visszavágás. megijesztettem? Nah, a kemény csajt nem.
- Minden rendben? Kissé elsápadtál.
- Milyen titokról beszélsz?
- Hát hogy hogyan lehet téged elhallgattatni. – Mosolyogtam. – Félholtra kell vernem téged, aztán adok neked húslevest, és áldott csönd.
Grimaszolt, majd visszatért a leveshez.
- Mit hittél, mire gondolok?
- Nem tudom. Az Alakváltók Urának útjai kifürkészhetetlenek egy magamfajta szerény zsoldos számára.
- Nem kenyered a szerénység. – Az éles ész annál inkább.
Kiürült a tányér, ezért egy másikat nyújtottam neki. Most ujjaink összeértek. Úgy tartottam még és a szemébe néztem. Arcunk nagyon közel volt egymáshoz. Ajka kissé szétnyílt. Felé nyúltam és… Megragadta a tányért és elhúzódott, és megtört a varázs. Vicces kisegér.
- Miért mentettél meg?
- Amikor felvettem a telefont, a vonal másik végén egy hisztérikus állapotban lévő gyerek sírva azt hajtogatta, hogy haldokolsz, ő teljesen egyedül van, és támadnak az élőhalottak.
Gondoltam, legalább érdekesen zárom az estét. – És én kibaszottul utálom az élőhalottakat.
Zavarba jött. – Honnan tudta Julie a telefonszámot?
- Az újrahívás gombot használta, ha jól értettem. Okos kölyök. Te pedig el fogod nekem mondani, hogy mibe keveredtél. – Nem kértem. Az embereim átnézték az egész lakást, minden négyzetcentimétert megvizsgáltak. Legalább három támadó volt, egyik se ember. Nincsenek testek, de a bizonyítékok tűzre, csípésekre és foltokra mutatnak a falon. A legjobb ötletük az volt, hogy valakit megölt a konyhában, a második támadót tűzzel rázta le, és a harmadikat a falnak vágta. Derek hozta Juliet a Menedékbe. Foglalkozott vele, de utcagyerek volt. Senkiben se bízott és senkivel se beszélt.
Kate sötét szemekkel nézett rám sápadt arcával. – Nem.
Talán félreértett. Sok mindenen ment keresztül.
- Nem? - Kap még egy esélyt.
- Nem.
A fenébe is, ne kezdjük már megint ezt a szart. Keresztbe fontam karjaimat és engedtem, hogy a hangulatom az arcomon is tükröződjön. Visszabámult. Ez túl sok volt. 
Hátradőltem. – Tudod, mi tetszik benned? Hogy nincs józan ítélőképességed. Itt ülsz a házamban, alig bírsz megtartani egy kanalat, mégis nemet mondasz nekem. Ha tehetnéd, a Halállal is ujjat húznál, ha összefutnál vele. – Nem tudta, de most közel volt. Túl közel. – Még egyszer megkérdezem: mibe keveredtél?
forrás
- Szóval így állunk. Visszaszerzem a térképet, amiket a Falka hagyott kicsúszni a keze közül, és te cserébe idehozol akaratom ellenére, kihallgatsz, és a testi erődet fitogtatva megfenyegetsz. Biztosra veszem, hogy a Rend el lesz ájulva, ha megtudja, hogy a Falka elrabolta a képviselőjüket. 
- Ja. És ki fog neki beszámolni róla? – Igen, a Falka agyon sajnálja, hogy nem volt képes megmenteni a Rend képviselőjét. A sérülései túl súlyosak voltak. Olyan egyszerű lenne. A légcső és a gége összehúzódott? Mintha valaki fojtogatná? Nem mondod. 
Úgy nézett rám, mintha a szándékomat mérné fel. Megtenném?
Visszanéztem. A tekintetemmel azt üzentem. „Próbáld meg.” nem mintha valaha is bántanám, de ezt nem kell tudnia. 
- Gondolom, akkor jól szét kéne rúgnom a seggedet, aztán menekülőre fognom. 
Ha! Talán, ha rohamom lenne vagy bevérezne az agyam.
Őrült mosolyt villantott rám.
Kivillantottam a fogaimat. – Na, erre befizetek.
- Még nem kerítettünk sort a visszavágóra. Lehet, hogy győznék.
Persze, és azon a napon együtt lennénk az Emberekkel és egy öreg pajtában adnánk a műsort.
Grimaszolt. – Fürdőszoba?
Az ajtó felé mutattam és óvatosan kiszállt az ágyból, mintha nem lenne biztos benne, hogy képes megállni a saját lábán. Majdnem megsajnáltam. Aztán megláttam a többi részét és nem tudtam nem mosolyogni.
- Mi olyan vicces? – kérdezte.
- Masni van a bugyidon.
Lenézett. Egy apró pántos felsőt és kék bugyit viselt selyem masnival. Elsápadt, majd elvörösödött. Elfojtottam a nevetést.
- Mi a bajod a masnikkal?
- Semmi. Csak szögesdrótra számítottam. Vagy valamilyen acélláncra. 
Az orrát felemelte. – Bízom annyira a képességeimben, hogy masnis bugyit merjek viselni. Amúgy pedig kényelmes és puha.
Nem mondod. – Azt lefogadom. 
Újra kikerekedett a szeme. Habozott. – Gondolom, esélyem sincs arra, hogy magamra hagyj ezen a rövid kitérőn.
És lemaradjak a bugyiparádéról? – Pontosan. 
Hatalmas erőfeszítés árán kelt ki az ágyból, de a lábai elárulták. Alig tudtam elkapni, mielőtt padlót fogott volna. Egy pillanatra szorosan tartottam, kiélvezve a közelségét. Kate illata volt. Élveztem az illatát. 
- Segítsek, harcos amazon?
- Jól vagyok, kösz! – Feszült volt, és még egy pillanatig tartottam, mielőtt elengedtem. óvatosan haladt tovább az ajtóhoz.
- Az a gardrób, – mutattam rá segítőkészen.
Úgy nézett ki, mintha mindjárt sírni kezdene és a fürdőszobába vetette magát, otthagyva engem hátradőlve és a következő lépést tervezve. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése