Író: Victoria Aveyard
Cím: Vörös királynő
Sorozat: Vörös királynő 1.
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 424 oldal
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Cím: Vörös királynő
Sorozat: Vörös királynő 1.
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 424 oldal
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és
istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szeretettel uralkodtak a Földön.
Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.

Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.
A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni
hatalommal bíró harcosok.
Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni.
Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyűlöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére ő is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.

A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben
a vér által kettéosztott világban ki kerül ki győzedelmesen?
"Soha nem viselek majd koronát vagy ülök trónon. Valami majd történik,
talán egy baleset. Egy hazugság most felemel, és egy napon egy másik
hazugság okozza majd a bukásomat."
Kedvenc jelenetem:
P: Evangeline és Mare harca(i)
I: Mare képességének kiderülése, és az azutáni felkészülések. Nem hagyhatom ki Mare és Cal tánctanulását sem :)
Kedvenc szereplőm:
P: Cal herceg és Mare :)
I: Mare és Cal, Julien
Kinek ajánlom:
P: Akik egy igazán izgalmas, fordulatos könyvet keresnek, esetleg még szeretik a különleges képességeket felvonultató történetek, azoknak megtalálták a tökéletes könyvet. :)
I: Disztópia rajongóknak, és azoknak akik szeretnek hercegekkel találkozni. Különleges képességgel rendelkező hősnőnek szoktak szurkolni.
Értékelésem:
P: Engem teljesen elvarázsolt ez a könyv, úgyhogy 5 villámcsapást érdemel.
I: Végig izgultam, és a vége nagyon meggyőzően hatott rám, így nem adhatok mást mint 5 hajnalt :)
Érdekesség: információk a folytatásokról különböző interjúkból
Most is a borítóba szerettünk bele?
P: Határozottan igen. Már a látványa felcsigáz. Gyönyörű a korona, de vér színezi meg. Vajon
miért? Mi történhetett? Tökéletes választás, illik a
cselekményhez és úgy egy az egyben szemet gyönyörködtető. *-* Valamint az is a
könyv mellett szólt, hogy főleg Üvegtrón óta, de egyre jobban tetszenek ezek a
hősöket felvonultató ifjúsági fantasy-k. Eddig is olvastam ilyen stílusúakat,
de egyre jobban megszeretem ezeket a történeteket. Annyira magával ragadnak,
mint a Vörös Királynő is, hogy hiába keresek, még hibát se találok. Biztos bele
lehetne kötni dolgokba, de a cselekmény annyira magával ragadó, hogy egyszerűen
csak olvasom és olvasom, alig tudom letenni, és teljesen beleélem magam a
világba.
I: Szerelem volt első látásra. Hihetetlen milyen szép a borítója! Teljesen illik a történethez, egy ezüst korona, amin piros vér csorog végig. Nagyon figyelemfelkeltő volt, és máris peregtek előttem a képek a történet alakulásáról. Miután elolvastam a fülszöveget, még jobban odáig voltam a borító ötletéért. Szeretek olyan könyveket olvasni, amik a disztópiák és a fantasy-k is egyben. Nagyon felcsigázott és alig vártam, hogy elolvashassam. Itt is számoltuk vissza a napokat Perpetua-val, a megjelenéséig. Amint kézhez kaptuk, már olvastuk is. Most, hogy meg ismertem a történetet úgy érzem sikerült ismét nagyon jól választanunk. Biztos sokan lesznek, akiknek nem fog annyira tetszeni. Ezt el is fogadom, de mindenkit arra sarkalok, adjon neki egy esélyt, és ismerje meg a vörösek és az ezüstök leáldozását és felemelkedését :)
Milyen az Írónő Ezüstök uralta világának elképzelése, kivitelezése?
P: A felvezetés nem volt túl hosszú, de teljesen lényegre törő. Megismerjük gyorsan ezt a világot, ahol a Vörösök az Ezüstök árnyékában és nyomorban élnek. Hiába az Ezüstök a
„gonoszak” nagyon érdekeltek a különleges képességeik miatt. Már
az elején nagyon jó volt a felismerés, hogy Mare maga is ilyen adottságot
birtokol. Emiatt hamar a palotában találja magát, ahol jobban beleláthat az
éppen folyó háborúkba. Engem meggyőzött a történet alapja is. Az Ezüstök
uralkodnak, a Vörösek tulajdonképpen csak a szolgáik. Éhbérért dolgoznak,
szegénységben, és kötelező katonai szolgálatra vannak ítélve, hogy megvívják az
előkelők csatáit. Mert természetesen közöttük sincs egyetértés, folyamatosan
harcolnak a hatalomért. Egy királyi családban, palotában mindig figyelni kell,
mert sose lehet tudni, hogy ki a barát és ki az ellenség. Főhősnőnknek sincs
könnyű dolga, nem tudja, kiben bízzon meg. Hiányoznak neki az otthoniak, de
mégsem lehet itt se magányos. Cal nagyon hamar a támasza lesz, felfigyel a
lányra és a szárnyai alá veszi. Az öccse Maven is rövid idő alatt megtalálja
vele a közös hangot. A hercegeket se irigylem, előre el van rendezve az egész
életük, nincs saját akaratuk. Próbálják magukat erősnek mutatni, de néha az ő
álarcuk mögé is bepillanthatunk.
I: Nekem tetszett az alap ötlete az Írónőnek. Két csoportra osztotta a világot, a vérük színe által határozta meg hova tartozásukat. Voltak az Ezüstök, az uralkodó nép, akiket szinte már istenek tekinthetünk. Itt volt a köznép a Vörösök, akiket nem vettek ember számba, szolga sorsba taszították őket. Megismertük Mare-t, aki vörös lánynak született. Általa kapunk képet az életkörülményekről. Ha nincsen foglakozásod, nem számíthatsz semmi jóra, vár rád a katonaság. Mare-re is ez a sors várna, de minden megváltozott. Egy éjszaka találkozik egy idegennel, aki megváltoztatja a sorsát. Nagyon vártam, mikor derül fény arra, hogy Mare más, mint az átlag vörösök. Nagyon jól megoldotta ezt az Írónő. Izgalmas cselekménynek
lehettünk tanúi ennek leleplezésekor. Ezután felpörögnek az események. Mare egy hazugság által közöttük találja magát, és őt is az ezüstök közé emelik. Szegény lánynak sok mindent meg kell élnie, és fel kell dolgoznia. Egy bátor hősnőt ismerhetünk meg személyében, aki nem adja fel hova tartozását, és végig kitart vére színe mellett, még ha ezt titokba kell tennie akkor is. Betekintést kapunk ebbe a világba, amit amúgy se mondhatunk unalmasnak, hogy még több izgalomban legyen részünk megkapjuk a lázadok csoportját is. Akik próbálnak kiállni a vörösekért, és megkeseríteni az ezüstök életét. Nagyon tetszett ez a világ amit az Írónő elénk tárt, úgy voltam vele mikor egyes elemekkel ismerkedtem meg, mintha már találkoztam volna vele valahol, de még se keltett bennem ez által rossz érzéseket. Mindent úgy tudott tálalni, hogy szeresem, gyűlöljem, és kedveljem is egyszerre. A csata, és az egymással való harcok, gyakorlások nagyon jók voltak. A képességről is jó volt minél több dolgot megtudni. A szerelmi szál sem maradt el, itt is kaptunk jó és rossz dolgokat is. A vége pedig hatalmas meglepetést okozott számomra.
Újabb különleges képességekkel megáldott szereplők. Miben voltak ők mégis mások?
P: Az X-men sorozathoz hasonlítva nem teljesen mások, hiszen itt is személyenként eltérő és
rengeteg féle
képességgel találkozhatunk. Talán abban másabb, hogy itt családi vonás egy-egy
típusú adottság. Viszont én nem (még) nem tudtam megunni ezeket. Szeretem, hogy
ilyen sok különleges emberrel találkozunk és mindig más-más kedvenceket
találok. Nagyon érdekesek például voltak a különböző elemeket, anyagokat
irányítani tudó emberek és nagyon tetszettek a gyógyítók is. Jól volt
bemutatva, hogy ki miben tehetséges, azzal, hogy egymással küzdtek az arénában
és később az edzéseken is. Ezeket a részeket nagyon szerettem.
I: Az ezüstök különleges képességeket birtokolnak. Ez emeli ki őket, és ad nekik isteni hatalmat. Nagyon sok féle erővel találkoztunk. De nem minden ezüst birtokol ugyanakkora erőt, náluk is van egy rangsor. A suttogókat tartják a legerősebbnek az ezüstök között. Képesek belépni az ember fejébe, és olvasni a gondolatainkban, és irányítani az elmét. Itt vannak még telkik, akik a tárgyakat tudják mozgatni, vannak akik a tűz fölött uralkodnak. A nimfák aki a vizet uralják, a melákok akiknek hatalmas a testi erejük. Zöldszívűek, akik a növényekre hatnak. Vannak, akik a fémet uralják. Sorolhatnám még sokáig őket, de nem teszem, úgy is megismeritek őket ha elolvassátok a könyvet. Nekem legjobban szirének ereje, és a gyógyítók képessége tetszett. De Mare se felejthetem ki, mert az övé volt a legérdekesebb. Tényleg volt benne egy kis X-men, de élvezhetőek voltak ezek a részek. Szeretik fitogtatni felsőbbrendűségüket, mindig szerveznek összecsapásokat ennek bemutatására. Cal és Maven herceg hiába testvérek, mégis sokban különböznek. Maven anyja hihetetlen volt, na ő aztán minden féle téren megkapta a gonosz jelzőt tőlem! Nagyon élvezetes volt megismerni ezeket a különleges adottságokat :)
Több románc lehetősége is felvetődik a történetben. Mi melyik lehetőségnek szurkoltunk?
P: A számomra elmaradhatatlan szerelmi szál és örömömre rengeteg meglepetést tartogatott. Igazából három irányban is elindulhatott a dolog és én mindegyikben láttam
fantáziát. Gyerekkori barátja Kilorn az otthonához köti őt. Nagyon szoros volt mindig a barátságuk és érződik, hogy több is lehetne a dologból. Cal herceg hamar felfedezi Mare-t és a lány is úgy tűnik, viszonozza az érdeklődést. Viszont ő van nagyobb nyomás alatt és főhősnőnk sokkal több időt tud (főleg kényszerűségből) Maven herceggel tölteni. Kezdetben nem szimpatizált vele, de idővel ők is megtalálják a közös hangot és egyre jobban egymásra hangolódnak. Még olvasás után se tudom egyértelműen eldönteni, hogy kinek szurkolok és hogy tényleg mindenkit kizártam-e már a „versenyből”. Mare gyakran megingott mindkét herceggel kapcsolatban. Cal és Maven is igyekszik folyamatosan mellette állni, segíteni őt a beilleszkedésben, de ahogy zajlanak az események újabb és újabb részletek tárulnak fel, ami miatt mindig változik a fiúkhoz való hozzáállás. Tulajdonképpen én is folyamatosan ingadoztam velük kapcsolatban.
I: Ez is nagyon érdekesen alakult. Volt egy favoritom, aki nem más mint Cal. Ahogy sodródtunk az események folyamán, hol meginogtam, hol pedig még jobban kiálltam mellette. De nem ilyen egyszerű a dolog, mert több esélyes is volt Mare szívének elnyerésére. A történet elején megismerjük Mare gyerekkori barátját Kilorn-t. Ha a lány ott
marad, és átlag vörösként él tovább biztos befutónak mondhattam volna őt. Olvashattuk Mare kijelentésében is, amiben erre adott lehetőséget. Ennek az esélye csökkent, amikor elvitték otthonából, és az ezüstök között találta magát. A palotába kerülése után, egy újabb jelöltett kaptunk. Cal herceget, aki már találkozott Mare-el és hatással volt a lányra. Először próbál ellenállni neki, de egyre jobban kezd felfigyel a mindig komoly fiúra. Cal személyisége nekem nagyon bejött, ezért is lett ő az én kedvencem. A közös részeikben nagyon szeretem a dacot, és a romantika megjelenését is. Érezhető volt rajtuk, hogy több van köztük, de a körülmények nem engedték teljesen kibontakozni egymás iránti vonzódásukat. Cal-on látszott, hogy fontos neki Mare, és még a családjával is szembe szállna érte. Nem feledkezhetünk meg Maven hercegről sem, akinek a személyisége igazán megnyerőnek tűnik, ő is védelmezi a lányt. Egy közös titkuk is egymás felé sodorja őket. Mare őrlődik, de a szívét nem meri egyiknek se teljesen oda adni, hiszen az ellenségei és nem bízhat meg bennünk. Érdekes volt végig követni, ezt a szerelmi háromszöget. Sok meglepetésben volt részünk, és itt is sikerült még engem is megvezetnie. Nagyon jól kivitelezte, és a végsőkig húzta előttünk a mézes macagót. Kíváncsian várom, a folytatásban ki fogja végül ki érdemelni Mare szívét, és bizalmát :)
Végig izgultuk az eseményeket, tudott meglepetést okozni az Írónő?
P: Annyit biztos, hogy engem meg tudott vezetni az írónő, mert nem tudtam kitalálni az igazi
fordulatot, amit a
történet végére tartogatott. Olvasás közben gondolom, mindenki felvázol magának egy elképzelhető forgatókönyvet. Most ez az elképzelés nálam elég gyakran
változott, mert elég sokszor fordult olyat a történet, amire egyáltalán nem
számítottam. Főként ezek miatt is szeretettem meg ennyire ezt a könyvet.
I: Sikerült neki, nagyon is. Nekem is megvolt a saját elképzelésem a történet alakulásáról. Erre kaptam egy nagyon jó csavart, ami felborította ezt az "álom világot". Van miért várnunk a következő részt, mert én úgy gondolom, sok lehetőség rejlik egyes szereplők általi kimenetelben. Semmi sem biztos. Főleg a szerelmi szál alakulása után. Mare "különlegességéről" is többet tudtunk meg, ami által lesz miért izgulni. Nagyon kíváncsi vagyok, mik várnak még ránk, és szereplőinkre :)
P: Határozottan igen. Már a látványa felcsigáz. Gyönyörű a korona, de vér színezi meg. Vajon
![]() |
forrás |
I: Szerelem volt első látásra. Hihetetlen milyen szép a borítója! Teljesen illik a történethez, egy ezüst korona, amin piros vér csorog végig. Nagyon figyelemfelkeltő volt, és máris peregtek előttem a képek a történet alakulásáról. Miután elolvastam a fülszöveget, még jobban odáig voltam a borító ötletéért. Szeretek olyan könyveket olvasni, amik a disztópiák és a fantasy-k is egyben. Nagyon felcsigázott és alig vártam, hogy elolvashassam. Itt is számoltuk vissza a napokat Perpetua-val, a megjelenéséig. Amint kézhez kaptuk, már olvastuk is. Most, hogy meg ismertem a történetet úgy érzem sikerült ismét nagyon jól választanunk. Biztos sokan lesznek, akiknek nem fog annyira tetszeni. Ezt el is fogadom, de mindenkit arra sarkalok, adjon neki egy esélyt, és ismerje meg a vörösek és az ezüstök leáldozását és felemelkedését :)
"Ezüst és Vörös, és erősebb mindkettőnél."
Milyen az Írónő Ezüstök uralta világának elképzelése, kivitelezése?
P: A felvezetés nem volt túl hosszú, de teljesen lényegre törő. Megismerjük gyorsan ezt a világot, ahol a Vörösök az Ezüstök árnyékában és nyomorban élnek. Hiába az Ezüstök a
![]() |
Mare (forrás) |
I: Nekem tetszett az alap ötlete az Írónőnek. Két csoportra osztotta a világot, a vérük színe által határozta meg hova tartozásukat. Voltak az Ezüstök, az uralkodó nép, akiket szinte már istenek tekinthetünk. Itt volt a köznép a Vörösök, akiket nem vettek ember számba, szolga sorsba taszították őket. Megismertük Mare-t, aki vörös lánynak született. Általa kapunk képet az életkörülményekről. Ha nincsen foglakozásod, nem számíthatsz semmi jóra, vár rád a katonaság. Mare-re is ez a sors várna, de minden megváltozott. Egy éjszaka találkozik egy idegennel, aki megváltoztatja a sorsát. Nagyon vártam, mikor derül fény arra, hogy Mare más, mint az átlag vörösök. Nagyon jól megoldotta ezt az Írónő. Izgalmas cselekménynek
![]() |
forrás |
"Azt hiszem, te vagy a jövő. Azt hiszem, te vagy az új hajnal."
Újabb különleges képességekkel megáldott szereplők. Miben voltak ők mégis mások?
P: Az X-men sorozathoz hasonlítva nem teljesen mások, hiszen itt is személyenként eltérő és
![]() |
forrás |
I: Az ezüstök különleges képességeket birtokolnak. Ez emeli ki őket, és ad nekik isteni hatalmat. Nagyon sok féle erővel találkoztunk. De nem minden ezüst birtokol ugyanakkora erőt, náluk is van egy rangsor. A suttogókat tartják a legerősebbnek az ezüstök között. Képesek belépni az ember fejébe, és olvasni a gondolatainkban, és irányítani az elmét. Itt vannak még telkik, akik a tárgyakat tudják mozgatni, vannak akik a tűz fölött uralkodnak. A nimfák aki a vizet uralják, a melákok akiknek hatalmas a testi erejük. Zöldszívűek, akik a növényekre hatnak. Vannak, akik a fémet uralják. Sorolhatnám még sokáig őket, de nem teszem, úgy is megismeritek őket ha elolvassátok a könyvet. Nekem legjobban szirének ereje, és a gyógyítók képessége tetszett. De Mare se felejthetem ki, mert az övé volt a legérdekesebb. Tényleg volt benne egy kis X-men, de élvezhetőek voltak ezek a részek. Szeretik fitogtatni felsőbbrendűségüket, mindig szerveznek összecsapásokat ennek bemutatására. Cal és Maven herceg hiába testvérek, mégis sokban különböznek. Maven anyja hihetetlen volt, na ő aztán minden féle téren megkapta a gonosz jelzőt tőlem! Nagyon élvezetes volt megismerni ezeket a különleges adottságokat :)
"A mesében a szegény lány mosolyog, amikor hercegnő
lesz belőle. Én azonban jelen pillanatban nem tudom, fogok-e még mosolyogni
valaha is."
Több románc lehetősége is felvetődik a történetben. Mi melyik lehetőségnek szurkoltunk?
P: A számomra elmaradhatatlan szerelmi szál és örömömre rengeteg meglepetést tartogatott. Igazából három irányban is elindulhatott a dolog és én mindegyikben láttam
![]() |
Cal (forrás) |
fantáziát. Gyerekkori barátja Kilorn az otthonához köti őt. Nagyon szoros volt mindig a barátságuk és érződik, hogy több is lehetne a dologból. Cal herceg hamar felfedezi Mare-t és a lány is úgy tűnik, viszonozza az érdeklődést. Viszont ő van nagyobb nyomás alatt és főhősnőnk sokkal több időt tud (főleg kényszerűségből) Maven herceggel tölteni. Kezdetben nem szimpatizált vele, de idővel ők is megtalálják a közös hangot és egyre jobban egymásra hangolódnak. Még olvasás után se tudom egyértelműen eldönteni, hogy kinek szurkolok és hogy tényleg mindenkit kizártam-e már a „versenyből”. Mare gyakran megingott mindkét herceggel kapcsolatban. Cal és Maven is igyekszik folyamatosan mellette állni, segíteni őt a beilleszkedésben, de ahogy zajlanak az események újabb és újabb részletek tárulnak fel, ami miatt mindig változik a fiúkhoz való hozzáállás. Tulajdonképpen én is folyamatosan ingadoztam velük kapcsolatban.
I: Ez is nagyon érdekesen alakult. Volt egy favoritom, aki nem más mint Cal. Ahogy sodródtunk az események folyamán, hol meginogtam, hol pedig még jobban kiálltam mellette. De nem ilyen egyszerű a dolog, mert több esélyes is volt Mare szívének elnyerésére. A történet elején megismerjük Mare gyerekkori barátját Kilorn-t. Ha a lány ott
![]() |
forrás |
"Ajka az enyémre tapad forrón. Érintése felvillanyoz, de nem úgy, ahogy a hatalom. Ez nem a pusztítás, hanem az élet szikrája."
Végig izgultuk az eseményeket, tudott meglepetést okozni az Írónő?
P: Annyit biztos, hogy engem meg tudott vezetni az írónő, mert nem tudtam kitalálni az igazi
![]() |
Maven (forrás) |
I: Sikerült neki, nagyon is. Nekem is megvolt a saját elképzelésem a történet alakulásáról. Erre kaptam egy nagyon jó csavart, ami felborította ezt az "álom világot". Van miért várnunk a következő részt, mert én úgy gondolom, sok lehetőség rejlik egyes szereplők általi kimenetelben. Semmi sem biztos. Főleg a szerelmi szál alakulása után. Mare "különlegességéről" is többet tudtunk meg, ami által lesz miért izgulni. Nagyon kíváncsi vagyok, mik várnak még ránk, és szereplőinkre :)
Kedvenc jelenetem:
P: Evangeline és Mare harca(i)
I: Mare képességének kiderülése, és az azutáni felkészülések. Nem hagyhatom ki Mare és Cal tánctanulását sem :)
Kedvenc szereplőm:
P: Cal herceg és Mare :)
I: Mare és Cal, Julien
Kinek ajánlom:
P: Akik egy igazán izgalmas, fordulatos könyvet keresnek, esetleg még szeretik a különleges képességeket felvonultató történetek, azoknak megtalálták a tökéletes könyvet. :)
I: Disztópia rajongóknak, és azoknak akik szeretnek hercegekkel találkozni. Különleges képességgel rendelkező hősnőnek szoktak szurkolni.
Értékelésem:
P: Engem teljesen elvarázsolt ez a könyv, úgyhogy 5 villámcsapást érdemel.
I: Végig izgultam, és a vége nagyon meggyőzően hatott rám, így nem adhatok mást mint 5 hajnalt :)
Érdekesség: információk a folytatásokról különböző interjúkból
(forrás 1) (forrás 2) (forrás 3)
Ha Mare, Cal, Kilorn és Maven egy liftben ragadna és egész éjjel ott kellene maradniuk, mi történne?
Az erőt félretéve, szerintem kicsi a rakást játszanának Maven-en. A srác nem jönne ki élve a liftből.
Mare bátyjai fognak még szerepelni a jövőbeni könyvek cselekményében? Meg tudhatunk többe Shade képességéről?
Igen, és igen! De nincs spoiler.
Mindenki nevében, aki rajong az írásodért, meg kell kérdeznem ezt a kérdést. Hogyan jellemeznéd a Vörös királynő folytatását három szóban?
Döntés, korrupció és áldozat.
Majdnem elkészültél már a második résszel. Anélkül, hogy túl sok információt adnál vagy spoiler-eznél, mit várhatnak az olvasók a következő kötettől?
Olyan utazós történet jellege van, sok felé eljutunk azokkal, akikről az első könyv is szólt. Lesz pár új szereplő, páran a kedvenceim, igazi helyzetfelforgató emberek. Az első könyvben, még nincs igazi egyénisége, csak az egész világ ellen hadakozik és senki se állítja kihívás elé. A második rész második felében, találkozunk valakivel, aki elmondja Mare-nak, hogy mi micsoda. A második inkább szól annak a gondolatáról, hogy az erő megváltoztathat és megmutatja, hogy milyen természete van a képességnek és milyen erőt ad annak, aki birtokolja. Páran elérnek arra a pontra, ahol úgy érzik: „Olyanná válok, akit nem szeretek és hogyan állítsam ezt meg?”
Az Ezüstöknek különböző képességeik vannak a könyvben, lehetséges, hogy bármilyen képességük legyen vagy ez fix?
Csak egy lehet. Van egy listám a képességekről és ott lehet találni olyanokat, akik Mare-ra hasonlítanak. Az ő erejük növekszik. Erősebbek vagy teljesen mások és olyanokat is tudnak, amiket még az Ezüstök se láttak korábban. Jó móka volt megpróbálni és találni új képességeket, amiket nem használnak az Ezüstök. Amikor először tervezgettem a könyvet, volt egy tucat erő, amiket megtartottam és nem használtam náluk, mert tudtam, hogy a különlegesebb embereknek tartogatom.
Van olyan Ezüst akinek Mare-hez hasonló elektromos képessége van?
Nos, van olyan, aki irányítani tudja a vihart és az időjárást, de senki sincs, akinek pontosan ilyen lenne.
Van különösebb oka, hogy az Ezüstöknek ezüst vére van?
Igen, haha, sokan kérdeznek a tudományos részéről és ők olyanok, hogy „ó, mi van a hemoglobinnal és a blablabla?” Én csak úgy gondoltam, hogy királyul néz ki és írni akartam arról az ötletről, hogy valakinek beverik a fogait és véres a szája, de ezüst színű, nagyon menő. És azok az emberek visszajöttek és folytatják: „a vér oxidálódik és ilyen színű lesz a kémiai folyamatok miatt” és csak azt mondom, hogy oké, de miért van például Harry Potter-nek varázsereje? A Star Wars varázsa elveszett, amikor elkezdték megmagyarázni az erőt, így van egy finom vonal a valóság és a fikció között.
![]() |
forrás |
Honnan jött a Vörös királynő ötlete?
Vizuális író vagyok, így a történet ihlete egy-egy kép alapján jött. Egy tizenéves lányt megvertek, legyőztek, hamarosan kivégzik, aki aztán villamosszékre ítéli a hóhérjait a saját különleges erejével. Beleszerettem az ötletbe és kiterjesztettem a karaktereket és a világot, amennyire csak lehetett. Így jött a történet is.

Mare egy „rosszfiús” hősnő, de nem volt mindig ilyen
(zsebtolvajként annak számít?).
Mennyire gondoltad fontosnak bemutatni az utazását a normális lánytól a villámmal hadonászó lázadóig?
Nagyon örülök, hogy a „rossz” hölgyeket trendinek tartják (de őszintén szólva, ez állandó), mert emiatt tudok írni róluk, annak a sok fiatal lánynak, akik olvassák és mindenhol belebotlanak. Az erős női karakterek nélkülözhetetlenek számunkra – tudom mennyire felnéztem Leia Hercegnőre és Hermione Granger-re (és még most is). Ha Mare-ra is így néz valaki, akkor már nagyon büszke vagyok.
Mennyire gondoltad fontosnak bemutatni az utazását a normális lánytól a villámmal hadonászó lázadóig?
Nagyon örülök, hogy a „rossz” hölgyeket trendinek tartják (de őszintén szólva, ez állandó), mert emiatt tudok írni róluk, annak a sok fiatal lánynak, akik olvassák és mindenhol belebotlanak. Az erős női karakterek nélkülözhetetlenek számunkra – tudom mennyire felnéztem Leia Hercegnőre és Hermione Granger-re (és még most is). Ha Mare-ra is így néz valaki, akkor már nagyon büszke vagyok.
Ha Mare, Cal, Kilorn és Maven egy liftben ragadna és egész éjjel ott kellene maradniuk, mi történne?
Az erőt félretéve, szerintem kicsi a rakást játszanának Maven-en. A srác nem jönne ki élve a liftből.
Mare bátyjai fognak még szerepelni a jövőbeni könyvek cselekményében? Meg tudhatunk többe Shade képességéről?
Igen, és igen! De nincs spoiler.
Mindenki nevében, aki rajong az írásodért, meg kell kérdeznem ezt a kérdést. Hogyan jellemeznéd a Vörös királynő folytatását három szóban?
Döntés, korrupció és áldozat.
Majdnem elkészültél már a második résszel. Anélkül, hogy túl sok információt adnál vagy spoiler-eznél, mit várhatnak az olvasók a következő kötettől?
Olyan utazós történet jellege van, sok felé eljutunk azokkal, akikről az első könyv is szólt. Lesz pár új szereplő, páran a kedvenceim, igazi helyzetfelforgató emberek. Az első könyvben, még nincs igazi egyénisége, csak az egész világ ellen hadakozik és senki se állítja kihívás elé. A második rész második felében, találkozunk valakivel, aki elmondja Mare-nak, hogy mi micsoda. A második inkább szól annak a gondolatáról, hogy az erő megváltoztathat és megmutatja, hogy milyen természete van a képességnek és milyen erőt ad annak, aki birtokolja. Páran elérnek arra a pontra, ahol úgy érzik: „Olyanná válok, akit nem szeretek és hogyan állítsam ezt meg?”
Az Ezüstöknek különböző képességeik vannak a könyvben, lehetséges, hogy bármilyen képességük legyen vagy ez fix?
Csak egy lehet. Van egy listám a képességekről és ott lehet találni olyanokat, akik Mare-ra hasonlítanak. Az ő erejük növekszik. Erősebbek vagy teljesen mások és olyanokat is tudnak, amiket még az Ezüstök se láttak korábban. Jó móka volt megpróbálni és találni új képességeket, amiket nem használnak az Ezüstök. Amikor először tervezgettem a könyvet, volt egy tucat erő, amiket megtartottam és nem használtam náluk, mert tudtam, hogy a különlegesebb embereknek tartogatom.
Van olyan Ezüst akinek Mare-hez hasonló elektromos képessége van?
Nos, van olyan, aki irányítani tudja a vihart és az időjárást, de senki sincs, akinek pontosan ilyen lenne.
Van különösebb oka, hogy az Ezüstöknek ezüst vére van?
Igen, haha, sokan kérdeznek a tudományos részéről és ők olyanok, hogy „ó, mi van a hemoglobinnal és a blablabla?” Én csak úgy gondoltam, hogy királyul néz ki és írni akartam arról az ötletről, hogy valakinek beverik a fogait és véres a szája, de ezüst színű, nagyon menő. És azok az emberek visszajöttek és folytatják: „a vér oxidálódik és ilyen színű lesz a kémiai folyamatok miatt” és csak azt mondom, hogy oké, de miért van például Harry Potter-nek varázsereje? A Star Wars varázsa elveszett, amikor elkezdték megmagyarázni az erőt, így van egy finom vonal a valóság és a fikció között.
Látni fogunk más királyságokat is?
Igen, igen. Az első könyv csak szűken Norta egyik részére fókuszál és a második
részben már többet megismerhetünk és a harmadik rész már nagyon más
helyszíneken játszódik.
Szia, azt írtad, hogy az Üvegtrón óta tetszened az ya fantasy könyvek. Tudnál ajánlani valami jót, ami hasonlóan jó az Üvegtrónhoz?:)
VálaszTörlésHasonló és nagy kedvenc Mary E. Pearson - Az árulás csókja vagy Maria V. Synder - Méregtan. Még akár idesorolható és ezeket is nagyon szeretem: Sara Raasch - Hó mint hamu, Leigh Bardugo - Árnyék és csont. Határeset, de hasonló a könyv légköre Robin Lafevers Gyilkos kegyelem könyvének is és az is nagy kedvenc. :) Utolsónak egy friss megjelenés: Marie Rutkoski - A nyertes átka. Remélem találsz kedvedre valót. :)
Törlés