2016. 10. 26.

Halloween Projekt hét :) - könyvajánló, angol

Közeledik a Halloween, ezért pár blogger összefogott és a héten több a témához kapcsolódó bejegyzést fogunk megosztani. :)

Mi Halloween témájú könyveket kerestünk nektek és ezekből gyűjtöttünk össze párat, hátha kedvet kaptok hozzájuk. :) A magyar példák után hozzuk az angol ajánlókat is. Természetesen ez csak egy rövidke lista, még millió példát hozhatnánk, ezért a felsorolás végén, még pár linket ti is tudtok nézelődni, ha szeretnétek. :)



Író: Alexandta Sirowy
Cím:
The Telling

Műfaj: misztikus ifjúsági thriller

Megjelenés: 2016.08.02.
Fülszöveg:
Lana valaha tudta, hogy mi valódi.
Ez az előtt volt, amikor az élete még csendes és nyugodt volt. Tehetséges mostohatestvére, Ben, még élt, és akkor csak álmodhatott a népszerűségről. Otthonuk idilli volt, átlátott az igazságokon és Ben gyerekkori történetei élénken éltek benne.
Aztán jött az ezután.
Miután Lana bátran megcsókolta, és a magasról beugrott a vízbe,  idegesen és rosszindulattal körülvéve kell élnie. De miután jönnek a borzalmak, a halálesetek, már tudja, hogy nincs értelme a tündérmeséknek és Lana múltjából a fenyegetés sose tűnik el: A szerelem, a vér és a gyilkosság megmarad.

Író: Laure Eve
Cím:
The Graces
Sorozat: The Graces 1.
Műfaj: paranormális

Megjelenés: 2016. 09.01.
Fülszöveg:
Mindenki azt mondja Graces-ék boszorkányok.
Úgy közlekednek a folyosókon, mintha siklanának. Csak hátukat és hajukat bámulhatod utánuk.
Voltak barátaik, de az is csak elterelés. Valami másra vártak.
Csak meg kellett mutatnom nekik azt a személyt, aki én voltam.
Mint mindenki más a városban, River-ben, én is megszállottja vagyok Graces-éknek, vonz a csillogásuk és látszólagos varázs képességük. De tényleg azok, akiknek látszanak? És sokkal veszélyesebbek, mint bevallják?

Író: Cat Winters
Cím:
The Uninvited

Műfaj: paranormális

Megjelenés: 2015.08.11.
Fülszöveg:
A huszonöt éves Ica Rowan egy influenza után éppen felépül, hogy felfedezze a világot, ami darabokra hullott pár nap alatt.
De Ivy élethosszig tartó ajándéka – vagy átka – megmaradt. Látja a hívatlanokat – szeretteinek szellemét, akik megjelennek neki, kéretlenül, váratlanul, és mindig halálhíreket hoznak. Azon a 1918-as októberi éjjelen, nagymamája szellemét látta hintaszékében. Egy órával később megtudja, hogy öccse és apja megölt egy fiatal németet, hogy megbosszulják Ivy bátyja, Billy halálát.
Elszörnyedve elmegy otthonról, hogy felfedezze az influenzát, ami pánikot okoz és megbontja a társadalmi szabályokat. Ivy-t magába szippantja a jazz, a szenvedély és a szabadság új világa, ahol az emberek napról napra élnek, mert bármi történhet éjjel. De ahogy „hívatlan vendégei” egyre gyakrabban jelennek meg, érzi, hogy élete újra darabokra hullik, de Ivy-nak sejtelme sincs, hogy miért kapja ezeket a túlvilági kinyilatkoztatásokat.

Író: April Genevieve Tucholke
Cím:
Slasher Girls & Monster Boys

Műfaj: paranormális

Megjelenés: 2015.08.18.
Fülszöveg:
A legokosabb ifjúsági szerzők egy helyen hozzák rémisztő történeteiket.
Minden történet egy vagy két klasszikusból merít – néha horror témakörben, néha nem – hogy valami új és üdítő és persze rémisztő szülessen belőle. Nem csak felszínes félelemről van szó; ezek a történetek a székbe szögeznek. A véres horrortól a természetfeletti lényekig, túlzott realizmussal, ez a könyve izgalommal tölti el az olvasókat.
A Walking Dead, a True Blood és az American Horror Story rajongóinak igazi csemege, igazán tehetséges írókkal: Stefan Bachmann, Leigh Bardugo,  Kendare Blake,  A. G. Howard, Jay Kristoff, Marie Lu, Jonathan Maberry, Danielle Paige, Carrie Ryan,  Megan Shepherd
Nova Ren Suma, McCormick Templeman,  April Genevieve Tucholke,  Cat Winters 

Író: Katie Alender
Cím:
The Dead Girls of Hysteria

Műfaj: horror

Megjelenés: 2015.08.25.
Fülszöveg:
Ezen a menhelyen, az elméd mindig megtréfál…
Delia új otthona nem csak egy ház. Régen ez volt a Piven Intézet Segítségre Szoruló Hölgyeknek – egy elmegyógyintézet, melyet „Hysteria Hall” becenévvel illettek. Bár sok ott lakó nem volt őrült, csak dacos és erős akaratú. Mint Delia maga.
De mégis a ház örökre be akarta őket zárni. Tehát Delia a legszörnyűbb módon esett csapdába.
És akkor még arra is rájött, hogy a ház kísértetjárta.
Szellem lányok sétálnak a termekben régi stílusú hálóingjeikben. Egy jóképű szellem fiú, Theo szintén ott jár. Delia szerint a szellemek múltja rendezetlen és tele vannak sötét titkokkal. A házfalain belül található a szörnyű, lappangó igazság – amit csak Delia tárhat fel, és szabadíthatja őket fel.
De gyorsan kell cselekednie, mielőtt a ház ereje elpusztít mindenkit, akit szeret.

Író: Kim Liggett
Cím:
Blood and Salt
Sorozat: Blood and Salt 1.
Műfaj: horror

Megjelenés: 2015.09.22.
Fülszöveg:
A Rómeó és Júlia és a Children of Corn találkozása egy romantikus horror sztoriban.
„Amikor szerelmes vagy, kitéped a szíved és a legmélyebb óceánba dobod. Eggyé lesz vér és só.”
Ezek az utolsó szavak, amiket Ash Larkin hallott, mielőtt anyja visszatért a spirituális közösségbe sok évvel ezelőtt. De amikor Ash követi őt Quivira-ba, Kansas-ba, valamibaljós és ősi vár a rég elfeledett faluban.
Ash-t megrohamozzák az ősi Katia emlékei, amiben visszaugrik a város történelmébe, a viszonzatlan szerelem és gyilkosság, alkímia és halhatatlanság közé. A bájos hagyományok helyét hamar átveszik hátborzongató halálesetek, és Ash vonzódni kezd Dane-hez, egy tiltott fiúhoz, akinek titkai vannak.
Mivel a közösség az ötszáz évvel ezelőtti ceremóniára készül, Ash-nek küzdenie kell, hogy megmentse anyját és önmagát is – és felderítse az igazságot Quivira-ról, mieőtt túl késő lenne. Mielőtt eggyé lesz vér és só.

Író: Danielle Vega
Cím:
The Mercilles II.

Sorozat:The Mercilles 2.
Műfaj:  horror
Megjelenés: 2016.07.05.
Fülszöveg:
Sofia még mindig igyekszik feldolgozni a szörnyű igazságot arról, hogy mi történt, amikor ő és három barátja ördögűzésben vettek részt. Az az éjszaka óta, Sofia-t véres és démoni víziók kísértik. Terapeutája szerint csak a fejében léteznek, de Sofia valóságosnak érzi. Csak ki akar jutni a városból, új életet akar kezdeni valahol máshol… míg anyja meg nem hal hirtelen és Sofia kívánsága valóra válik.
Sofia-t a Szent Mária katolikus bentlakásos iskolába küldik, Mississippi-be. Látszólag mindenki vezekel valamiért, leginkább a titokzatos Jude, akihez Sofia rendíthetetlenül vonzódik. De amikor Sofia és Jude megosztja egymással múltjukat, valami megtörik. A fiú meg van győződve arról, hogy Sofia-t megszállta az ördög… Egy ördögűzés lehet az egyetlen megoldás, hogy megmentsék a lelkét?

Író: Amy Lukavics
Cím:
The Women in the Walls

Műfaj: horror

Megjelenés: 2016.09.27.
Fülszöveg:
Lucy Acosta anyja meghalt, amikor három éves volt. Egy viktoriánus kúrián nőtt fel az erdő közepén, hideg, távolságtartó apjával, és a sötét folyosókat fedezte fel unokatestvérével, Margaret-tel. Elválaszthatatlanok – mint egy család.
Amikor nagynénje, Penelope, az egyetlen anyukat, akit valaha ismert, tragikusan eltűnik, amikor az erdőben sétált, Lucy egyedül és elpusztítva érzi magát. Margaret sok időt tölt a padláson. Azt állítja, hogy hallja halott anyja hangját suttogni a falakból. Érzelmileg kiszorítják őket, Lucy kétségbeesetten figyeli, ahogy unokatestvére lassan elveszíti józan eszét. De amikor ő is hangokat kezd hallani, Lucy egy ősi és halálos örökséggel találja szemben magát, ami generációk óta megbélyegezte a nőket a családjában.

Író: Dawn Kurtagich
Cím:
The Dead House

Műfaj: horror
Megjelenés: 2015.08.06.
Fülszöveg:
Részben pszichológiai thriller, részben városi legenda, de ez nyugtalanító elbeszélés naplóbejegyzésekből, interjúkból, filmfelvételekből és orvosi feljegyzésekből. Huszonöt évvel ezelőtt, az Elmbridge High leégett. Három ember meghalt és egy tanuló, Carly Johnson eltűnt. Most egy naplót találtak az iskolában. A napló Kaitlyn Johnson-é, Carly ikertestvéréé. De Carly-nak nincs ikertestvére.
Újranyitották a rendőrségi nyomozást, pszichiátriai jelentéseket, videókat és naplófeljegyzéseket néztek, melyek felfedik a csalást és intrikát, az erőszakot és a gyilkosságot, és sokkal több kérdés merül fel, mint amennyire választ kapunk.
Ki volt Kaithlyn és miért csak ő jelent meg éjjel? Tényleg létezett vagy egy zavart elme szüleménye? Milyen tiltott szertartások zajlottak az iskolában? És mik történetek, amik a „Johnson incidenshez” vezettek?

Író: Micol and David Ostov
Cím:
The Devil and Winnie Flynn

Műfaj: ifjúsági horror

Megjelenés: 2015.10.13.
Fülszöveg:
Winnie Flynn nem hisz a szellemekben. (Bár nem bánna egy látogatást az anyukájától, hogy megmagyarázza miért vetett véget saját éltének.) Amikor titokzatos nagynénje, Maggie, egy TV producer, felajánlja, hogy nála dolgozzon nyáron asszisztensként, nagyon megörül és hirtelen ott találja magát, ahova anyja sose ment volna: New Jersey-ben.
New Jersey híres Ördöge tökéletes alany Maggie show-jához. De ahogy halad a forgatás, Winnie lát és hall dolgokat, amik miatt azt hiszi, nem is hamis a teremtmény. Dolgokat, amik kétségbe vonják őt és családját. Dolgok anyja haláláról, amik megmagyarázhatnánk, hogy miért nem találkozott eddig Maggie nénivel.
Winnie hamar felfedezi családjának történetét és hogy az mélyen összekapcsolódott az Ördöggel. Ha előáll azzal, hogy Pine Barrens él, talán el kell azt is hinnie, amit nagynénje mond. És most már nem tudja mi igaz és mi nem.

Író: Zoroida Cordova
Cím:
Labyrinth Lost

Sorozat: Brooklyn Brujas 1.
Műfaj:  paranormális
Megjelenés: 2016.09.06.
Fülszöveg:
Senki se gondolja, hogy igazán boldog a szülinap, ha összehívod a halott rokonokat.
Térdre borultam. Összetört üveg, olvadó gyertyák és megperzselt tollak körülöttem. Minden egyes személy, aki a házban volt – a teljes családom is – eltűnt.
Alex egy bruja, a legerősebb boszorkány a generációjában… és utálja a mágiát. Halálnapjának ünneplésekor, Alex elvégez egy varázslatot, hogy megszabaduljon az erejétől. De visszafelé sül el. Az egész családja eltűnik a levegőben, egyedül hagyva őt Nova-val, egy brujo fiúval, akiben nem tud megbízni. Egy fiú, akinek szándékai olyan sötétek, mint a furcsa jelek a bőrén.
Az egyetlen módja annak, hogy visszahozza családját, hogy elutazik Nova-val Los Lagos-ba, a földre, ami olyan sötét, mint Limbo és olyan különös, mint Csodaország…

Író: M. Verano
Cím:
Diary of a Haunting
Műfaj: horror
Megjelenés: 2015.08.25.
Fülszöveg:
Amikor Paige Los Angeles-ből Idaho-ba költözik anyukájával és kisöccsével, szülei válása után, azt várja, hogy utálni fogja új életét, és csalódott lesz az új várostól. Még rosszabb a huzatos régi kúria, amit bérelnek, ahol legyek, pókok és más kártevők is velük laknak.
Felfedezi a környéket, de nehéz figyelmen kívül hagyni a különös dolgokat a ház körül, például, hogy egy tál ravioliból egy tucat lesz vagy olvashatatlan szavak jelennek meg a falon. Hamarosan Paige öccse barangolni kezd a házban éjnek évadján és valami nem stimmel a földszinti szomszéddal, aki többet tud, mint amennyit elmond.
A dolgok egyre hátborzongatóbbá válnak, amikor tudomást szerez a sötét szektáról, ami kísérleti rituálékat végzett a házban, közel száz évvel ezelőtt.
Minél többet kutat, annál világosabbá válik, hogy bármi is van a házban, bármi is okozza a furcsa eseményeket, nem áll szándékában visszavonulni harc nélkül.
Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése