Cím: Punk 57
Sorozat: Stark Triology 4.
Műfaj: new adult
Megjelenés: 2016.10.21.
Fülszöveg:
“Tökéletesek voltunk együtt. Amíg nem találkoztunk.”
Misha
Nem segít, de mosolygok a levélben
olvasható szavaktól. Hiányzik.
Ötödikben, a tanárom programja volt,
hogy különböző iskolába tartozó diákokat levelezőtárssá tett. Azt hihették,
hogy lány vagyok a Misha név miatt, ezért Ryen-nel tettem párba. Az én tanárom
azt hitte Ryen fiú, mint én, így egyetértett.
Nem tartott sokáig rájönnünk az
igazságra. És tulajdonképpen mindenen csak vitatkoztunk. Legjbb pizza feltéten,
Android vagy iPhone. Eminem a legnagyobb rapper vagy sem…
És ez volt a kezdet. A következő hét
évé.
Az ő leveli mindig fekete lapon ezüst tollal
íródtak. Néha egy héten egy, máskor három is, de szükségem volt rájuk. Csak ő
tartotta bennem a lelket, nem hagyott cserben és elfogadott úgy, ahogy vagyok.
Csak három szabályunk volt. Nincs közösségi
média, nincs telefonszám, nincs fénykép. Jól mentek a dolgok, miért ne mentek
volna?
Amíg nem futottam bele egy fotóba egy lányról
az interneten. Ryen a neve, szereti a Gallo pizzát és imádja az iPhone-ját.
Mennyi volt ennek az esélye?
B*sszus. Találkoznunk kell.
Csak nem gondoltam, hogy utálni fogom, amit
találok.
Ryen
Nem írt három hónapon keresztül. Valami baj
van. Meghalt? Letartóztatták? Ismerve Misha-t, egyik se lenne meglepő.
Megőrülök, hogy nincs körülöttem. Hallanom kell
felőle. Ez az én hibám. Meg kellett volna adnom a számoat vagy egy képet vagy
valamit.
Lehet örökre elment.
Vagy épp az orrom előtt van és nem is tudok
róla.
Penelope Douglas Írónőt a WOW Kiadó jóvoltából ismerhetjük. Szívatás sorozata számos országban népszerű. A mai napon egy izgalmas új regénye jelent meg, amihez hoztam nektek bejegyzést. :)
Amazon / Amazon UK / Amazon AUS / Nook / iBooks / Google Play / Kobo
a Rafflecopter giveaway
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése