Blogunk
első születésnapjának beöltése után, megértünk egy új rovat megindítására, amit heti rendszerességgel szeretnénk
vezetni. Minden részben egy-egy írót/írónőt szeretnénk röviden bemutatni
és az 5 legszebb borítójú könyvét is megosztjuk veletek. Reméljük
tetszeni fog nektek! :)
Ezen a héten is olyan Írónőt hoztam, akinek csak egy könyve ismert nálunk, de az a könyv nagy kedvencem, így személy szerint szurkolok, hogy olvashattunk még tőle. :) Alessandra Torre Sötét hazugságok könyve érzelmes, lebilincselő és olyan fordulatokat tartogatott, amikre nem számítottam. Lássuk, mit ismerhetünk még tőle.
Alessandra
Torre – 1985 (?), USA
Alessandra Torre a New York Times, az USA Today
és a Wall Street Journal bestseller írója már tizenegy regény írt és ebből öt
az erotikus bestsellerek listáják első helyét is megszerezte.
Első regénye a Blindfolded Innocence igazi
bombasiker volt az Amazon ebook listáján, mely felkeltette a kiadók figyelmét
és a Harlequin Kiadóhoz szerződött. Egy éven belül már a második regénye is
megjelent Redhook címmel, a Deanna Madden sorozat tagjaként.
Naponta több órát tölt különböző projektjeinek
írásával és rajongóival is folyamatosan tartja a kapcsolatot Facebook-on,
Twitter-en és Pinterest-en. Boldog házas és van egy kisfia, szeret foci
meccseket nézni a TV-ben, lovagolni, olvasni és filmeket nézni. 2016-ban 4
könyve jelenik meg
TOP5-es lista:
Pár infó még az Írónőről:
Hogyan kezdődött számodra
az írás? Mit érzel „nagy áttörésnek”?
Mindig lelkes olvasó voltam és sose
gondoltam az írásra, míg nem olvastam Stephen King az Írásról könyvét. Emiatt
kezdtem próbálkozni és hathét alatt megírtam a Blondfolded Innocence könyvet. A
nagy áttörést az jelentette, amikor az Amazon top 25-ös listájára felkerült a
könyv. Így lett egy ügynököm és egy kiadóm, és ez adta meg a szabadságot a
teljes idős íráshoz.
Mióta írsz?
2012. június óta.
A honlapod szerint
bestseller erotikus író vagy, de mennyire könnyű vagy nehéz ilyen történeteket
lapra vetni?
Az írási folyamat könnyen jön. Az a
nehezebb, hogy az adott könyvre fókuszáljak. Gyakran jönnek az új ötletek,
elkap a hév és nehéz visszafognom magam, hogy az új projektbe vessem magam.
Melyik könyvet vol a
legjobb megírni és miért?
Hollywood Dirt. Jó móka volt, arra a kis
városra emlékeztetett, ahol felnőtte és ettől sokat nevettem.
Ki a kedvenc szereplőd
saját könyveidből és miért?
Brad DeLuca, a személyisége a férjemén
alapszik és emiatt rá is emlékeztet.
Milyen érzés erotikus
történeteket írni? Saját tapasztalat alapján írod vagy sok kutatómunka van
benne?
Imádok ilyet írni; szerintem a szex sok
plusz érzelmet tud adni a történetnek. Minden könyv, függetlenül a műfajtól,
kutatás és saját tapasztalat eredménye is.
Gillian Flynn a kedvenc íróm. De könyvet
nem tudnék választani.
Az íráson kívül mi a
kedvenc időtöltésed vagy hogy kapcsolódsz ki?
Imádok szundítani. Tengerparton lakunk és
imádok a férjemmel lesétálni a partra és úszni az óceánban. Mozi őrültek is vagyunk
és hetente legalább kétszer színházba is elmegyünk.
Ha bármelyik könyved a
mozivászonra kerülhetne, melyiket választanád, és ki játszaná a főszereplőket?
The Girl in 6E széles vászonra való.
Deanna-t Sarah Butler játszhatná.
Melyik a kedvenc filmed és
miért?
A Lepattintva – minden alkalommal feldob.
Mondanál három mókás
tényt magadról?
Nem bírom hallgatni, ahogy valaki fogat
mos. Dr. Pepper rabja vagyok. Elképesztő bundás almát tudok sütni, de semmi
mást.
A családomnak nem engedem. Azt hiszem,
néha megszegem a szabályokat. A férjem a kősziklám és a marketinges gurum. A
szüleim feltétel nélkül támogatnak és nem ítélkeznek, ami miatt imádom őket. A
barátaim szerint furcsa vagyok, azt hiszem.
Hiszel a szerelemben első
látásra? Miért?
Igen. Abban a pillanatban, amikor
megláttam a férjemet, végem volt.
Mi volt a
legromantikusabb randi, amin részt vettél és kivel?
A férjem Vegas-ba vitt a második
randinkon. Lepipált ezzel mindenkit és levett a lábamról.
Ha randizhatnál
valamelyik szereplőddel, ki lenne az és miért?
Brad DeLuca. Imádom a magabiztos és
szexis férfiakat.
Melyik híres személlyel
találkoznál (akár élő, akár halott) és miért?
Seth McFarlane. Szívesen hallanék egy
beszélgetést a Family Guy teljes szereplőgárdájáról.
Milyen tanácsot adnál a
fiatalabb önmagadnak?
Kezdj el már korábban írni.
Végül pedig a könyvei:
Az Írónő első sorozata 2012-ben indult felnőtt erotikus műfajban és a 3 része mellett egy kiegészítő novellája is megjelent, a címe Innocence. Brad DeLuca mindig mindent megkapott, amit csak akart. Sikeres válóperes ügyvéd és már a fél várossal ágyba bújt. Ám cége legújabb gyakornoka még neki is kihívást jelent. Julia tudja, hogy nem szabad összegabalyodnia a férfival, ő se tud ellenállni sármjának és megnyerő modorának. Hamar egy titkos világban találja magát, ahol új dolgokat fedezhet fel. Ám nem tudni, hogy a szíve is túléli ezt a kalandot.
A Dumont Diaries is erotikus sorozat, első része 2013-ban jelent meg és összesen 4 kötetes. Főhősnőnk sztiptíztáncos, hetente hat estét a színpadon tölt. Ki hibáztatná, hogy amikor egy magas és jóképű idegen menekülést kínál neki ebből az életből, kapva kap az alkalmon. Azt mondják a pénz nem boldogít, de meg lehet vásárolni vele a szabadságot.
A Deanna Madden egy sötétebb erotikus trilógia egy kis thriller beütéssel. Ez is 2013-ban indult és ezt A. R. Torre néven jelentette meg. Már három éve nem érintkezett más emberrel. Ez nehéz feladat lehetne, de az internet világában már nem is annyira az. Valószínűleg ő a világ legnépszerűbb remetéje. Népes fanklubja van és férfiak ezrei fizetnek az osztatlan figyelméért. Ők elégedettek, ő pedig megkapja a kellő figyelemelterelést. Nem is gondolják, hogy miért rejtőzködik... vágyik a vérre és szerelme a halál. Elbújt, mert nem tud másra gondolni, csak a gyilkolásra, de meddig folytatódhat ez még így?
A Hollywood Dirt egészen új 2015-ös sorozat, még csak egy része jelent meg és kortárs romantikus műfajú. Cole Masten-t elhagyta szupersztár felesége, így Hollywood legtökéletesebb férje, most a legkelendőbb agglegény és most csak a bulizásnak él. Summer Jenkins viszont egy egyszerű kisvárosi lány, még az legbarátságosabb jelzőt is megkapta az évkönyvben. Különböző világból jöttek, nem is kellett volna találkozniuk. De a sors mégis így akarta.
Ezeken kívül önálló regényeket is írt. Ötöt tudok bemutatni, valamint most dolgozik a legújabb Ghostwriter című projekten.
A Love Sex Repeat 2013-as erotikus regény. Főszereplőnk két férfibe szerelmes. Mindkettőjükkel kapcsolata is van és mindkettő tud is a másikról. Elfogadták a helyzetet. Stewert azért, mert a felesége túl elfoglalt, hogy vele foglalkozzon, Paul pedig túlságosan szereti ahhoz, hogy nemet mondjon neki. Ez működik, de mindenki tudja, hogy csak egy ideig. Jobban kellett volna figyelni a részletekre, mert egy nő mindent látott.
A Sötét hazugságokat nem is kell nagyon bemutatni, 2014-es erotikus regény. A történet sokban hasonlít az előzőhöz, de persze kicsit mégis más. Lana is két férfiba szerelmes. Egyik gazdag, jóképű és tökéletes, a kezét is megkérte már, de a nő nem volt képes igent mondani. Hozzá képest a másik egyszerű, szegény munkás ember, de az adottságaira nem panaszkodhat. Képes lesz Lana végül dönteni közöttük vagy két szék közül a földre esik?
A Tight 2015-ös erotikus történet. Riley elégedett volt egyszerű kisvárosi szingli életével. Nem törődött a pasikkal, a kalóriákat se kellett számolnia már egy ideje. De egy nap belibbent Brett az életébe. Feje tetejére állt ettől a nő élete és újra életre kelt. Már csak a titkokra kell fényt deríteni, hiszen miért hitte a férfi halottnak Riley-t?
A Love, Chloe 2015-ös kortárs romantikus regény. Chloe élete maga volt a mennyország, mindene megvolt. Mindenki irigykedett rá, szeretett volna helyet cserélni vele. Ám egy nap, mindez megszűnt, betörték az ajtókat, szó szerint. És akkor minden megváltozott.
A Moonshot 2016-os sportrománc. Chase 17 évesen lépett Ty életébe, mint egy igazi legenda lánya. Mégis próbált csak a játékra fókuszálni, pedig a lány igazi figyelemelterelésnek bizonyult. Próbálta magát távol tartani, de képtelen volt. Majd a csapat nyerő szériája megtört, és minden kezdett szétesni. Helyre lehet ezt még hozni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése