Cím: Szerintem, szerinted
Kiadó: Harmat
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 236 oldal
Fülszöveg:
Amikor Juli először pillantja meg Bryce-ot, még a lélegzete is eláll a ragyogó kék szemek láttán. Amikor Bryce először néz Julira, minden porcikája ugyanazt súgja neki: menekülj! Így veszi kezdetét az a hat évig tartó különös viszony, amely Bryce számára szociális száműzöttséget, míg Julinak az első csók utáni állandó sóhajtozást jelenti. Aztán szép lassan minden megváltozik egy platánfának, hat kiscsibének és David bácsinak köszönhetően.
"A mostani döntéseid befolyásolni fogják életed hátralévő részét. Tedd azt, amit a szíved diktál…"
Először a belőle készült filmmel találkoztam. A film 2010-ben jelent meg, és egyből magával ragadott a kedves, és aranyos jeleneteivel. Egy igazi kis romantikus film, ami feltölti az ember lelkét, legalább is rám ilyen hatással volt akkor (sőt a mai napig szeretem). Egyből kutató munkába kezdtem, és rá is találtam arra, amire titkon nagyon is vágytam. A film nem
más mint egy adaptáció, az örömöm kicsit alább hagyott, amikor kiderült, hogy csak angolul tudnám elolvasni. Ez miatt nem is álltam neki, de a remény nem halt meg, és vártam, hogy egyszer fedezzék fel ezt a kis könyvet nálunk is, és valamelyik kiadó vegye a szárnyai alá :) Pár évet kellet rá várni, és az évek múlásával el is felejtkeztem róla, de egy molyos keresgélés során ráakadtam és nem akartam hinni a szememnek ^^ A Harmat kiadó valóra váltotta az álmomat, és az ő gondozásukba megjelent a könyv! Ezek után nem is volt kérdés, rögtön tettem is bele a virtuális kosaramba. Szerencsére hamar mehettem is érte a boltba.
A könyv se okozott csalódást, ugyan azt az élményt kaptam mint amikor a filmet láttam, sőt az adaptációt is dicsérhetem, mert szinte egy az egyben a lapokon található történetet kaptam tőle.
Röviden a történetről mesélnék egy kicsit. Bryce és családja új városba költözik, ez elsőre nem is hangzik rosszul. :) Ekkor még nem tudta a mi kis főhősünk, hogy egy lerázhatatlan szomszéd kislány is tartozni fog az új életéhez. Julie jó polgárhoz méltóan szeretne segíteni az új szomszédoknak, és egyből beleszeret Bryce-ba :)
Ezután két szemszögből látjuk a történteket. Amit egyszer Bryce szemén keresztül láttunk, azt utána Julie nézőpontja szerint is átéljük. Nagyon tetszett, ez a megoldás. Mennyire
érdekes, hogy ennyire máshogy lehet érteni egyes helyzeteket, ezt nagyon jól be is mutatják nekünk főhőseink :) Az egész könyv kettőjük kapcsolatára épül, egy "nem kívánt" szerelem, hogy hat Brycre, és az álom srác, hogy változik meg Julie szemében.
De nem csak nemük különbözősége játszik itt szerepet, élethelyzetük miatt is érdekes volt végig követni az eseményeket. Julie családja nekem sokkal szimpatikusabb volt, mint Bryce. Ott is inkább a fiú apukája volt ellenszenves, lenézte Julie-kat, csak azért mert más nézeteket váltak, és máshogy éltek mint ő. Az elején túl nagy hatással volt a Brycre-ra apja nézetei, és ezért még inkább nem foglalkozott igazán Julie-val. Szerencsére a nagyapja jobb hatással volt rá, és elindult benne a változás.
"De ha egyetlen dolgot is megtanultam Juli Bakertől, az az, hogy teljes szívemet és lelkemet beleadva legalább meg kell próbálnom."
Sok vicces, szomorú, és aranyos helyzetbe kerültek ők ketten. Kezdve a megismerkedésüktől, már ott elkezdődött ki, hogy is értelmez egyes jeleket. Brycw a fejébe vetette, hogy "lekoptatja" magáról Juliet, és a nem kívánt rajongását. Gondolhatjátok, hogy
nem igazán járt sikerel :) A platánfás részek igazán meghatározóak a történetben. Julie itt döbben rá, hogy talán nem is úgy vannak a dolgok ahogy azt ő elképzeli, és lehet egyes emberek nem is olyanok mint ahogy ő ismeri őket. De mesélhetnék még sok helyzetet a könyvből amik nem csak megnevetettek, de el is szomorítottak. Mind a kettőjüket megkedveltem, és át tudtam élni egyes helyzetben lévő érzéseiket. Julie áll közelebb a szívemhez, Bryce néha elég bunkó volt, és csökönyös.
Sok mindenen kellet keresztül menniük, hogy végre tisztába legyenek saját érzéseikkel, és hogy mit jelent számukra a másik :)
"Talán csak az számított, hogy mit hogyan szemlélünk. Talán vannak olyan dolgok is, amelyeket én csúnyának tartok, de mások szerint gyönyörűek."
![]() |
Julie |
A könyv se okozott csalódást, ugyan azt az élményt kaptam mint amikor a filmet láttam, sőt az adaptációt is dicsérhetem, mert szinte egy az egyben a lapokon található történetet kaptam tőle.
"Néhányan közülünk matt borítást kaptak az élettől, mások selyemfényt, megint mások pedig csillogót… Nagyon ritkán aztán rátalálsz valakire, aki gyöngyházfényű, és ilyenkor rádöbbensz, hogy ez semmi máshoz nem fogható."
Röviden a történetről mesélnék egy kicsit. Bryce és családja új városba költözik, ez elsőre nem is hangzik rosszul. :) Ekkor még nem tudta a mi kis főhősünk, hogy egy lerázhatatlan szomszéd kislány is tartozni fog az új életéhez. Julie jó polgárhoz méltóan szeretne segíteni az új szomszédoknak, és egyből beleszeret Bryce-ba :)
Ezután két szemszögből látjuk a történteket. Amit egyszer Bryce szemén keresztül láttunk, azt utána Julie nézőpontja szerint is átéljük. Nagyon tetszett, ez a megoldás. Mennyire
![]() |
Bryce |
De nem csak nemük különbözősége játszik itt szerepet, élethelyzetük miatt is érdekes volt végig követni az eseményeket. Julie családja nekem sokkal szimpatikusabb volt, mint Bryce. Ott is inkább a fiú apukája volt ellenszenves, lenézte Julie-kat, csak azért mert más nézeteket váltak, és máshogy éltek mint ő. Az elején túl nagy hatással volt a Brycre-ra apja nézetei, és ezért még inkább nem foglalkozott igazán Julie-val. Szerencsére a nagyapja jobb hatással volt rá, és elindult benne a változás.
"De ha egyetlen dolgot is megtanultam Juli Bakertől, az az, hogy teljes szívemet és lelkemet beleadva legalább meg kell próbálnom."
Sok vicces, szomorú, és aranyos helyzetbe kerültek ők ketten. Kezdve a megismerkedésüktől, már ott elkezdődött ki, hogy is értelmez egyes jeleket. Brycw a fejébe vetette, hogy "lekoptatja" magáról Juliet, és a nem kívánt rajongását. Gondolhatjátok, hogy
nem igazán járt sikerel :) A platánfás részek igazán meghatározóak a történetben. Julie itt döbben rá, hogy talán nem is úgy vannak a dolgok ahogy azt ő elképzeli, és lehet egyes emberek nem is olyanok mint ahogy ő ismeri őket. De mesélhetnék még sok helyzetet a könyvből amik nem csak megnevetettek, de el is szomorítottak. Mind a kettőjüket megkedveltem, és át tudtam élni egyes helyzetben lévő érzéseiket. Julie áll közelebb a szívemhez, Bryce néha elég bunkó volt, és csökönyös.
Sok mindenen kellet keresztül menniük, hogy végre tisztába legyenek saját érzéseikkel, és hogy mit jelent számukra a másik :)
"Talán csak az számított, hogy mit hogyan szemlélünk. Talán vannak olyan dolgok is, amelyeket én csúnyának tartok, de mások szerint gyönyörűek."
Kedvenc Jelenetem: A kosaras fiúk vásárra, a második pedig Julie és a platánfa.
Kedvenc szereplőm: Julie, Bryce, Bryce nagypapája
Kinek ajánlom: Akik szeretik az aranyos kis szerelmi történeteket, ami vissza repít minket milyen is először kis tiniként szerelmesnek lenni :)
Értékelésem: Nem is adhatnék rá mást mint 5 kiscsibét!!
Érdekesség: Borítókat hoztam, és infókat, véleményemet a filmről :)
Borító:
Engem már a borítója is nagyon megragadott amikor először láttam. Az eredeti megjelenés a kis csibés, ami szerintem nagyon is illik hozzá. Egyszerű, de valahogy még is olyan aranyos. Szívesen raknám így a polcomra. A filmes borítóval sem lőttek mellé, ez is igazán szépre sikerült. A német borító már annyira nem nyerte el a tetszésemet :/ Az abszolút kedvencem amivel nálunk is megjelent, és amit a kiadó készített hozzá :) A legfőbb elemeket hozta össze rajta, a színek és az egész magával hordozza a könyv hangulatát :)

Film:
Cím: Változó szerelem
Műfaj: romantikus dráma
Év: 2010
Szereplők:
Juli Baker - Madeline Carroll
Bryce - Callan McAuliffe
Patsy Loski - Rebecca De Mornay
Steven Loski - Anthony Edwards
Trina - Penelope Ann Miller
Richard Baker - Aidan Quinn
Chet Duncan - John Mahoney
Daniel Baker - Kevin Weisman
Leírás: Amikor a második osztályos Bryce és Juli először találkoznak, Juli azonnal beleszeret a fiúba. Bryce (Callan McAuliffe) nem viszonozza az érzelmeit, sőt: az elkövetkező években mindent megtesz, hogy távol tartsa magától önjelölt barátnőjét. A talpraesett és szabad szellemű Julit (Madeline Carroll) azonban ez a semmiség nem tudja eltántorítani. Rob Reiner rendező kedves romantikus vígjátéka az általánostól a középiskoláig, sikereken és katasztrófákon, családi drámákon és az első szerelmen át követi a pár sorsát, míg fel nem fedezik, kik is ők tulajdonképpen - és mit jelentenek egymás számára.
Előzetes:
Véleményem:
Egyszerűen imádtam a filmet :) Annyira kis aranyos, és szerencsére egy az egyben vissza adta a könyvben történteket. A szereplők választásával nagyon megvagyok elégedve, így képzeltem el őket. Julie kedves és aranyos lány. Bryce pedig az a helyesnek mondható fiú, akiért a kislányok szíve repes :) Jól visszaadták az 1957-es évek hangulatát, a jelenetekkel, és a zenékkel együtt. A változó szemszögeket, izgalmasak voltak. Az egész film úgy aranyos ahogy van. Nagyon örülök, hogy itt egy jól sikerült adaptációval találkozhattam :)
![]() |
Jelenetek a filmből |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése