2016. 10. 07.

Kedvenceink közelebbről 8. rész - J. K. Rowling

Blogunk első születésnapjának beöltése után, megértünk egy új rovat megindítására, amit heti rendszerességgel szeretnénk vezetni. Minden részben egy-egy írót/írónőt szeretnénk röviden bemutatni és az 5 legszebb borítójú könyvét is megosztjuk veletek. Reméljük tetszeni fog nektek! :)

Eheti választottamat nem kell bemutatni, mégis úgy gondoltam mindenképp érdemel egy bejegyzést. J. K. Rowling az egész világ kedvence, Harry Potter sorozata berobbant a köztudatba 1997-ben és azóta is töretlen a sikere. Az Írónőtől kevés egyéb könyvet ismerhetünk, azokat azért hozom és most nem csak külön a könyveit fogom bemutatni, hanem rendhagyó módon az egyes kötetek legjobban sikerült borítóit mutatom meg nektek. :)


J. K. Rowling – 1965, Yate

Joanne Kathleen Rowling 1965 júliusában született angol Yate városban és Chepstow-ban nőtt fel.
Cheptow-t az egyetem miatt hagyta maga mögött, ahol francia és klasszikus szakon végzett és tanulmányaihoz egy év párizsi tartózkodás is tartozott. A diploma megszerzése után Londonba költözött és kkutatóként dolgozott az Amnesty International-nál, több más munka között. A Harry Potter sorozatot akkor kezdte írni, amikor egy Manchester-ből Londonba tartó vonaton ült és a következő öt évben felvázolta a könyveket és elkezdte megírni az első részt.
Jo Észak-Portugáliába költözött, ahol megtanulta idegen nyelvként is az angolt. 1992 októberében ment férjhez és 1993-ban született meg a lánya. Később felbomlott a házassága és Jessica-val visszatért az Egyesült Királyságba, Edinburghbe, ahol elkészült a Harry Potter és a Bölcsek Köve. A kötetet először 1997-ben adták ki, J. K. Rowling néven. A „K” betű a Kathleen nevet rejti, amit apai nagymamája után kapta. Ezt az álnevet a kiadó javasolta, mert féltek, hogy egy nő által írt ifjúsági regény nem találja mi a fiatal fiúk olvasóközönségét.

TOP5-es lista:


Pár infó még az Írónőről:
Hiszel a sorsban?
Nem, én a kemény munkában és a szerencsében hiszek, és az első sokszor a másodikhoz vezet.

Melyik Roxfort házban lennél?

A Griffendélben, remélem. Többre értékelem a bátorságot minden másnál.

Mindig is író akartál lenni?

Igen. Már hatévesen tudtam, mert akkor épp könyvet írtam. Egy igazi zseni nyúlról szólt, akit Nyúlnak hívtak. Odaadtam az anyukámnak és azt mondta: „Ez nagyon jó.”, ahogy egy anyuka tenné, „Ez nagyon-nagyon jó.” Ott álltam és azon gondolkoztam, hogy „Akkor ki kell adatni.”. Egy kicsit furcsa hatévesen erre gondolni, nem is tudom honnan jött.

Melyik könyvet olvastad gyerekként és mit olvasol most?

Amikor gyerek voltam, igazából bármit elolvastam. Kedvenc ifjúsági könyvem Dodie Smith Enyém a vár kötete, Elizabeth Goudge Holdhercegnő könyvét tényleg imádtam és minden más klasszikus gyerekkönyvet is. Nagyon szeretem Edith Nesbit-et – szerintem igazán nagyszerű és tudok azonosulni vele. A gyerekei nagyon valósak és igazi úttörőnek számított a maga idején.

Mi a kedvenc dolgod, amit a bevételedből vásároltál?

A kedvenc dolgom az Észak-Skóciában lévő ház, ahol minden békés és jól érezzük magunat a családommal és a barátainkkal. De talán a legjobb dolog, amit a bevételek adnak az anyagi biztonság. Nem felejtem el, milyen volt aggódni azon, hogy lesz-e elég pénz befizetni a számlákat. És nem kell most se olyan hatalmas luxusra gondolni.

Végül pedig a könyvei:
A Harry Potter sorozat 1997-ben kezdte sikerútját. Kiegészítő kötetek is megjelenek, hiszen a rajongók minden újabb információ morzsának örültek a világ további részleteiről. :)


Ez egy angol verzió. Kicsit egyszerűbb, mint a a legtöbb verzió, de pont ez a különlegessége.


Ez is angol kiadás. A nálunk is eredetileg használt rajzos vonalat követi.


Újabb angol verzió. Ezt nagyon szeretem. Szép látványos jelenetfotók láthatóak a könyv elején.


Ez is nagyon jól sikerült kivitelezés, szintén angol nyelvű. :)


Ezek a sorozat spanyol borítói.Kicsit egyszerűek az én ízlésemnek. :)


Az utolsó sorozat az olasz borítókat mutatja meg, nekem ezek tetszenek legkevésbé, de tudjuk, hogy ízlések és pofonok... :)


Az első kiegészítő a Kviddics évszázadai volt, ezt 2001-ben adták ki. Nem meglepő módon a varázslók sportját mutatja be részletesebben. :)
A Bogár Bárd Meséi 2008-ban jelent meg. Ezt a könyvet gyakran emlegették a sorozatban, így most mi is megismerhettük.
A Legendás állatok és megfigyelésüket szintén 2001-es és épp idén kerül filmvászonra is. :)
Az Átmeneti üresedés 2012-es misztikus kortárs történet. Ez az első könyv, ahol az Írónő elszakad a Harry Potter világától.
A Kakukkszó 2013-as krimi és más néven adták ki, hogy még inkább el lehessen vonatkoztatni az ifjúsági regényeket író nőtől. Ennek van még két része is.
A Harry Potter és az Elátkozott gyerek pedig a legújabb könyv. 2016-ban adták ki és az Angliában idén színházba került színdarab forgatókönyvét olvashatjuk el benne. A történet Harry Potter világába kalauzol vissza, de szereplőink már felnőttek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése