2018. 01. 26.

2017. legrosszabb olvasmánya - 3. kör

Akármilyen kategóriáról is beszélünk, mindig a legjobbakat keresik és díjazzák. A könyvmoly világban is könnyen lehet találni különböző felsorolásokat arról, hogy mik voltak az adott időszak kedvenc olvasmányai. Velük ellentétben, mi arra lennénk kíváncsiak, mi volt tavaly a legrosszabb könyv, amit olvastatok. Mintha egy könyves Arany Málna díjat szeretnénk "átadni". :)

Író: Karen Dionne
Cím: A lápkirály lánya
Kiadó:
Agave

Fülszöveg:

Helena ​Pelletier végre olyan életet él, amilyet megérdemel. Egy szerető férj és két csodálatos kislány veszi körül, vállalkozása kitölti a napjait. Aztán a rádióadást megszakító rendkívüli hírek után rádöbben arra, hogy ostoba dolog volt azt hinni, hogy valaha is maga mögött hagyhatja élete legborzalmasabb időszakát.
Helena ugyanis súlyos titkot rejteget: egy emberrablás eredményeként született meg. Anyját serdülőkorában rabolta el az apja, majd a michigani Felső-félsziget lápvidékén, egy isten háta mögötti kunyhóban tartotta fogságban, ahol nem volt áram, fűtés, folyó víz, sőt hármukon kívül egy teremtett lélek sem. Helena az elrablás utáni második évben született meg, és szeretett a természetben élni, ahol halakat fogott, vadászott, és tudta olvasni az állatok nyomait. Noha apját kiszámíthatatlan vérmérséklet és olykor kegyetlen viselkedés jellemezte, Helena még őt is szerette… amíg meg nem tanulta, pontosan meddig terjed az apja brutalitása.
Több mint húsz évvel később Helena már olyan mélyre temette a múltját, hogy még a férje sem tudja az igazságot. Azonban az apja most megölt két őrt, megszökött a börtönből, és eltűnt a lápvidéken, amelyet mindenki másnál jobban ismer. A rendőrség hajtóvadászatot indít ellene, de Helena tudja, hogy esélyük sincs az apjával szemben. Tudja, hogy mindössze egyetlen ember van az egész világon, aki képes megtalálni a Lápkirálynak nevezett túlélőt, mert ő csak egy emberrel osztotta meg a tudását: a saját lányával.
 
Moly.hu: 83%
Goodreads.com:
3,86
Vélemények:
  

"(...)az érzelemmentes írásmódjával minden volt számomra, csak élvezhető nem." 
~@Lanore (moly.hu)

"A jelen szál piszkosul rövid, nem hiteles az író és annyira meg akarta szerettetni az olvasóval a fő‘szereplőt, hogy az ellenkezőjét érte el. "
~a könyvet nevező


Összegzés: Ezt a regényt jelölte valaki, a véleményét olvashatjátok is. Más értékeléseket nézve, azért erről található több pozitív vélemény is, de a kivitelezést a legtöbben kiforratlannak érzik. Két szálon fut a cselekmény, és sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett az Írónő a múlt eseményeire, míg mellette a jelen kidolgozatlan, pedig mégis annak kéne a fontosabbnak lennie.

Író: Mona Awad
Cím: Antilányregény
Kiadó:
Athenaeum

Fülszöveg:

A ​könyv története titkos ajándékot rejt.
Adunk neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető, mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik folyton, és mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd elmeséli.
Lizzie olyan, mint te – boldog akar lenni. Talán kicsit megelőzött téged: ő már végigcsinálta. Légy vele türelmes, kérlek! Ő azért bukdácsol ennyit, hogy neked már ne kelljen. Elköveti helyetted a hibáidat. Nevessetek, sírjatok együtt!

2016 legjobb debütregénye.
Amazon.ca

Szívszorító… Tele van szépséggel és humorral. Függést okoz, mint a chips, és ezt olvasva átérzed, milyen fájdalmas lehet semmi mást nem enni, mint 10 deka párolt halat, örökké.
Chicago Tribune

Mona Awad lerántja a leplet a nővé válás küzdelmeiről, az önértékelési zavarokról – a testképtől kezdve a társas kapcsolatokon át egészen addig, hogyan találhatjuk meg magunkat ebben az érzéketlen világban.
Elle Magazin
 
Moly.hu: 56%
Goodreads.com:
3,02

Vélemények:  
"Nem jó üzenetet közvetít a fiatal lányoknak a testükről alakított véleménnyel kapcsolatban."
~a könyvet nevező

"Szeretni akartam de nem ment. Kevés könyv van, amit nem vagyok képes szeretni, mert ismerem az ízlésem és olyat választok, de az nem ez a könyv. Nagyobb volt a beharangozása mint az értéke. Csalódtam benne." 
~a könyvet nevező 

Összegzés: Ez az egyetlen regény, amire két nevezés is érkezett. A moly.hu oldalon kialakult százaléka is viszonylag magas olvasottságból ered, tehát itt nehéz azt mondani, hogy nem általános a rosszabb vélekedés róla. Sajnos sokan nem tudták megkedvelni a főhősnőt. Az üzenete jó lett volna a könyvnek, de a végeredmény nem azt tükrözte, amit egy ilyen bátorító, önmagunkat elfogadásra buzdító történetnek kellett volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése