Érdekes book tag-ekre könnyen rá lehet bukkanni, mi most az álmokkal kapcsolódóan töltöttünk ki egyet. :)
1, A WTH álom: egy könyv, amelyben nagyon furcsa dolgok zajlanak és mégis mintha lenne értelme
I: Nagyon friss élmény még nekem a Lányok csöndje. Nagyon felkavaró történet, az elején nem értettem, a végére összeállt bennem a kép, és nagyon elszomorodtam.
P: On Sai Apa, randizhatok egy lovaggal határozottan olyan történet, ami eléggé furcsa. Ám végül mindent megmagyaráznak, tehát kezdtem elfogadni, hogy lehet értelme, csak nehezen barátkoztam meg vele.
2, Álmodozás: egy könyv, amit úgy olvastál, hogy közben mást kellett volna csinálnod
I: Még a munkahelyemre is vittem magammal a Nász és tébolyt. Bűnöztem is , mert amikor egy kis nyugi volt, gyorsan elő vettem. Ha cipősarok koppanását hallottam a folyosón gyorsan elraktam a fiók mélyére. Az nap nem is igazán haladtam a munkámmal.
P: Akár a Köd és harag udvarát is mondhatom ide. Nem ártana jobban belemerülnöm már a tanulásba, meg munka is akad, de hát Rhysand-ot nem tudom letenni.
3, A mély álmok: egy olyan könyv, melyet nehéz volt nyomon követni vagy csak egyszerűen nagyon kiszámíthatatlan
I: Pontosan így voltam a Kárhozottal, kellett egy kis idő, még belerázódtam a történetbe, de utána már nagyon tetszett.
P: Ide is egy Sarah J. Maas könyvet mondanék, Aelin ebben a részben is hozta a formáját, nehéz volt lépést tartani vele, sok kiszámíthatatlan tervet tartogatott nekünk, és csak kapkodtam a fejem.
4, Rémálom: egy könyv, ami megijeszt vagy egy könyv, ahol a szereplők szörnyű helyzetben vannak
I: Nem nagyon szoktam olvasni mostanában ijesztő könyveket olvasni, utoljára a Madarak a dobozban volt amire ezt tudnám mondani. Maga az a gondolat, hogy nem tudjuk mi is az igazi veszedelem, csak halljuk de nem látjuk.
P: Igazán ijesztő könyveket nem szoktam, nem szeretek olvasni, de a Lányok csöndje szereplői igazán szörnyű helyzetben vannak, és nem volt könnyű olvasni róluk.
5, „Túl jó” álom: egy könyv, amit nem akartál befejezni, mert annyira jó volt
I: Ilyen hatással volt rám a Velünk véget ér, annyira olvastam még volna, hogy mi történik Lily a továbbiakban.
P: Ilyen szerencsére akad sok, és legyen itt az Egy nap talán a választásom. Nagyon szívesen olvastam volna még Ridge és Sydney párosáról.
6, A tiltott álom: egy könyv, aminél bűntudatod volt, hogy ennyire élvezed
I: Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog a Kilenc perc, minden brutalitása ellenére nagyon olvastatta magát.
P: Ha nem is az élveztem a pontos kifejezés rá, de meglepett, hogy egy ennyire tabu témát, mint amivel a Kimondhatatlan foglalkozik, ennyire szerettem.
7, A „nem biztos, hogy ébren vagyok vagy álmodom” álom: egy könyv, amiben nem tudsz bejutni
I: Megtört herceg, azt hittem jobban fog tetszeni, de számomra nagy csalódás volt.
P: A Tizenhárom okom volt könyvvel nem voltunk kompatibilisek egymással. :S
8, Egy könyv, amitől álmodozni kezdtél!

I: Edenbrooke örököse, olyan jó lenne abban a korban élni mint amiben Philip élt.
P: Egy igazán szuper románc után akaratlanul is elkalandoznak a gondolataim. Kicsivel több romantika mindenki életében elfér. Legutóbb talán a Velünk véget ér története után álmodoztam.
Forrás

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése