Akármilyen kategóriáról is beszélünk, mindig a legjobbakat keresik és
díjazzák. A könyvmoly világban is könnyen lehet találni különböző
felsorolásokat arról, hogy mik voltak az adott időszak kedvenc
olvasmányai. Velük ellentétben, mi arra lennénk kíváncsiak, mi volt
tavaly a legrosszabb könyv, amit olvastatok. Mintha egy könyves Arany
Málna díjat szeretnénk "átadni". :)
A 2017-es megjelenésű jelölteket
gyűjtöttünk tőletek, rövidke indoklással. Sajnos sok olyan regény érkezett, amit nem tavaly adtak ki, ezért kicsit kiegészítettük a listát, a kiadók tavalyi kínálatából is kiválogattuk a 2-3 legalacsonyabb százalékot elérőt a moly.hu oldalról. Ez az első nevezései szakasz lezárult, most már a szavazás következik, de ebben a bejegyzésben szeretnénk megmutatni, hogy kik is kerültek a "kalapba".
Összesen 32 regény verseng egymással, ők pedig az alábbiak:
Összesen 32 regény verseng egymással, ők pedig az alábbiak:
Akadtak számunkra is meglepő jelöltek, de kíváncsian várjuk, mi lesz a végső ítélet. :)
Elég vegyes a felhozatal.
VálaszTörlésigen, vannak benne igazán meglepőek is
Törlés