Ahogy
ígértük, minél több érdekes rovattal szeretnénk a blogot színesíteni.
:) A Mutasd a polcod lényege, hogy a könyvespolcunk egy véletlenszerű
darabját megkeressük és röviden mesélünk róla, miért is van a többiek
között. Hogy éppen hanyadik könyv a soros, azt pedig a random generátor
fogja eldönteni. :)
Az első választás a 84-os polclakóra esett, aki pedig:
I: Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
A sorozat megjelenő részeit szépen sorban megvettem. Egy ideig olvasatlanul csücsültek a polcomon, de a tavalyi évben sikerült bepótolnom a lemaradást, és elolvastam őket. Nagy kedvenceim lettek Mili, és az ő morc Bárójának kalandos történetei. Mellettük egy percig sem lehet unatkozni. Ebben a részben is hozták a várt szintet, és oda ragasztottak a lapokhoz. Gyula úr briliáns író, emelem kalapom előtte.
P: Kylie Scott: Deep - Tónus
Ben és Lizzie történetét még nem olvastam, sőt még az előző részt se, de Mal könyve győzött meg, hogy érdemes lehet folytatni a sorozatot. Még csak karácsonykor jelent meg ez a rész, úgyhogy egészen friss ez a polclakó. Tipikus tiltott kapcsolatnak ígérkezik ez a párosítás, de nagyon bízom benne, hogy valami újat is tud majd mutatni az Írónő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése