2018. 03. 06.

Én könyvszereplőként Book Tag


Biztos akad olyan szereplő, akivel ha találkozol az jut eszedbe, hogy mennyire hasonlít rád, mi ilyen szereplőket kerestünk most.



Mondj öt szereplőt, aki a legjobban hasonlít rád és indokold meg az okát
I: Mindig találok kedvenc szereplőket az olvasásaim során, észre vettem, hogy nem sokban hasonlítanak rám, inkább én szeretnék olyan lenni mint ők. Azért akad olyan is, akiben kicsit az ember lánya magára ismer.
P: Sok szereplő akad, akiket kedvencként tudnék mondani, de közülük nem igazán érzem úgy, hogy bárki is hasonlítana rám. Nem tudom magamról elképzelni, hogy nagy hőstetteteket vigyek véghez, de olvasás közben az ilyen típusúakat szeretem. Viszont azért akad olyan, akit mégis közel érzek magamhoz. 

1, 
Astrope D'Apliese vagyis Csillag (Lucinda Riley: Árnyénővér) 
I: Csillagban magamra ismertem, én is az a csöndes visszahúzódó típus vagyok, aki inkább megfigyelő és a jó hallgató szerepét tölti be, és nem az a résztvevő típus. Sokáig maga elé helyezte húgát, és a kapcsolatukat, de Pa Salt halála változásokat idézet elő benne. Már nem tudta elnyomni a benne rejlő érzéseket, és szépen lassan a saját útját indul el. Én se álltam ki mindig magamért, hagytam, hogy mások irányítsanak. Szerencsére fejlődtem egy picit, de még mindig a visszahúzódó énem az erősebb.
Olivia Kaspen (Tarryn Fisher: Kihasznált alkalom) 
P: Olivia talán nem a legszerethetőbb szereplő, én mégis nagyon megkedveltem. Nem kezdenék el lelkizni, de teljesen meg tudtam érteni azt is, hogy néha kénytelen az ember hazudni. Mégse azt szeretném írni, hogy hasonlítunk abban, hogy én is hazudtam már, de az indíttatása és a gondolkodás módja miatt úgy érzem, hogy hasonlítunk egymásra.
2, 
Kori (J. K. Smith: Szerelem hirdetésre)
I: Kori, és én is szeretjük a vidéki életet, és még a Heartland is közös pont nálunk. Nagyon megkedveltem a karakterét, egy csupa szív személyiség, aki bebizonyította milyen erős nő. Az átélt szörnyűség után képes újrakezdeni az életét. Szurkoltam, hogy megtalálja a méltó férfit maga mellé, az pedig csak a hab a tortán, hogy egy cowboy lett élete párja (erősen cowboy mániás vagyok *-* xD)
Lucy Larson (Nicole Williams: Zuhanás) 
P: Lucy a közös szenvedélyünk miatt került a felsorolásba. Mindene a tánc, ami nekem is hosszú évekig az életem szerves része volt, bár nekem nem a balett. Szinte minden elé helyeztem abban az időben, mindent hozzá igazítottam. Azóta sajnos abba kellett hagynom, de a mai napig hiányzik az érzés, hogy edzésekre járjak és versenyeken vegyek részt. 
3, 
Grace Ivers (Elle Kennedy: A baklövés)
I: Ahogy Grace, úgy én se volt a középiskola legnépszerűbb diákja. Sose voltam az a buliba járós, inkább egy jó könyv társaságát választottam. Még Grace a kínos helyzetekben összevissza beszélt, addig én úgy tudtam pirulni, hogy az csak na. Átérzem, mennyire nem érezte jól magát, mert sokszor voltak nekem is hasonló érzéseim. 
Daisy Bowman (Lisa Kleypas: Botrány tavasszal) 
P: Daisy mondhatni igazi álomvilágban él, állandóan a könyveket bújja és az igaz szerelemről álmodozik. A könyvek iránti rajongás egyértelműen közös pont, de nekem is, mint szerintem szinte minden lánynak volt olyan életszakaszom, amikor én is vártam, hogy eljöjjön értem a herceg fehér lovon.
4, 
Lily Bloom (Colleen Hoover: It Ends whit Us - Velünk véget ér)
I: Nem csak Lily, de én is nagyon szeretem a virágokat. Mindig kreatívkodok valami díszt, kopogtatott, koszorút, és színes virágokkal szoktam őket díszíteni. Az egyik nagy álmom, hogy eltudjak menni, egy virágkötő tanfolyamra. Jó lenne a hobbimat munkaként űzni. Lily mert kockáztatni, és valóra váltotta az álmát, remélem nekem is lesz egyszer rá lehetőségem. 
Grace Ivers (Elle Kennedy: A baklövés) 
P: Grace sose volt a társaság lelke, ezért kevesen figyelnek fel rá. Nem mondanám, hogy valaha is kirekesztettnek éreztem volna magam, de az biztos, hogy nem én voltam a buli királynő. Ha emiatt én is inkább szürke kisegérnek számítok, akkor felvállalom, de ahogy láthatjuk, hogy Grace-nek is akadnak értékei, amit felszínes ismeretség alatt nem lehet látni, remélem én is tudhatok ilyeneket magaménak. 
5, 
Amy (Lauren Brooke: Hazatérés)
I: Ahogy Amy, én is a lovak szerelmese vagyok. már gyerekkorom óta jelen vannak az életemben, és mindig visszatértem hozzájuk. Mindenem lovas volt, sőt még ma is található a szobámban régi ereklyék a gyűjtői korszakomból. 6 évig fogathajtóztam, nagyon szeretem csinálni. Annyira profi szinten nem értettem a lovak nyelvén, mint Amy, de valahogy társra és barátra leltem bennük.  
Mia Silber (Kerstin Gier: Silber) 
P: Mia lenne az utolsó, aki a listámra kerül. Mindig késztetést érez arra, hogy megválaszolja a kérdéseket, kinyomozza a rejtélyeket. Sherlock Holmes azért nem szeretnék lenni, de átérzem ezt a kényszert, mert nagyon szeretem megkapni a válaszokat vagy felgöngyölíteni egy mondhatni „ügyet”. 
 Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése