2018. 03. 10.

Könyjelző Top 10 - 24. rész


Minden részben összegyűjtünk nektek TOP 10 könyvet vagy csak egyszerűen 10 kedvencet hozunk különböző kategóriákban. Igyekszünk nagyon változatosak lenni. Az ötlet eredeti forrása a Broke and the Bookish blog. :) 

10  könyv a tavaszi olvasmánylistánkon

I: Ez az egyik legizgalmasabb dolog, amikor megtervezzük miket is olvasnánk szívesen. Mindig van egy lista, az már más kérdés mennyire sikerül is ezt teljesíteni. :)
P: Mindig igaz, hogy sokkal több az olyan könyv, amit olvasni akarok, mint amennyit el is tudok. Az év elején például kevesebbet tudtam olvasni, mint terveztem, úgyhogy megint szépen felgyülemlett a tervezett halom. Nem is lesz egyszerű csupán tízet választani belőlük, pedig még a Könyvfesztiválra várt regényeket is kihagytam most, hogy ne nehezítsem a saját dolgomat . :D

1,
I: Végre megjelent a Lady Jane, nagyon kíváncsi vagyok rá, mert eddig csak jót hallottam róla. Nem olvastam még olyan könyvet, amit hárman írtak. Remélem beváltja a hozzá fűzött reményeimet.
P: Legfrissebb nagy örömöm, hogy hosszas tologatás után megjelent az Echo. Elég "beteg" könyv volt az első rész, nem tagadom, de imádtam és a vége is gonosz volt, mindenképp szeretném minél hamarabb olvasni.
2,
I: Fabricius Flóra és Lorenzo Mariani története nemsokára megjelenik, és én már tűkön ülve várom, hogy végre olvashassam a Párizsi nőt.
P: Bár még nem jelent meg, de idén is az egyik legjobban várt könyv az új Halhatatlanok alkonyat után rész. Bár nem ennek a szereplőnek a történetére várok leginkább, de úgyis azonnal olvasni fogom, amint megjelenik áprilisban.
3,
I: Az Idol-Rajongás a KMK-nál fog érkezni április elején. Nagyon felkeltette, az érdeklődésemet. Libby, és Killian története nem tűnik hétköznapinak.
P: Még egy paranormális van a top 3-ban, aminek az olvasását, csak azért tologattam, mert már olvastam a regényt. Viszont az eddigi kedvencem a sorozatban Gideon története, úgyhogy szeretném most is olvasni és csak utána rátérni a folytatásra. 
4,
I:  Eddig nagyon tetszett Emery és Ceony története, nem is kell már olyan sokat várni az utolsó rész megjelenésére. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a mestermágus.
P: Amúgy is nagyon érdekelt a Homok leánya, de miután Indie is megerősített, hogy szuper regény, még inkább szeretnék már sort keríteni rá. 
5,
I: J. K. Smith első megjelent könyvét nagyon szeretem, és már alig várom, hogy az Ismert ismeretlen is magaménak tudhassam. Biztos sokat fogok nevetni a történet során.
P: Már az Off-Campus első részét is húztam, aztán nagy meglepetésként ért, hogy ennyire kiemelkedő élmény, ideje lenne már folytatni a harmadik résszel a sorozatot. 
6,
I: Mind a ketten nagyon megszerettük Lucinda Riley a Hét nővér sorozatának eddig megjelent részeit. Március végén érkezik a Gyöngynővér, amelyben Cece múltjára derül fény.
P: Miután végre letudom a hatodik részt, jöhetne a Amun regénye, amit még nem is olvastam. Sőt már a következő rész is előrendelhető, idén egy szavam se lehet, sok-sok Gena Showalter-t olvashatok. :)
7,
I: F*ck Love – Kapd be, szerelem! a borítójába egyszerűen beleszerettem, alig várom, hogy végre megjelenjen. Az biztos, ő lesz az első amit el olvasok a friss megjelenések közül.
P: Elég régen előrendeltem már a Hitvány Rómeót, illetve akkor még Hazug Rómeó néven futott a könyv. Nagy reményeket fűzök hozzá.
8,
I: Lassan érkezik a negyedik rész, és előtte jó lenne elolvasni a Frigg rokkája III. részét.
P: Mia Sheridan könyvei egyre jobbak, Archer pedig nagy kedvencnek tűnik a sorozatban, úgyhogy én is minél hamarabb szeretném már olvasni. 
9, 
I: A ​hamis menyasszony április elején érkezik. Egy nagyon ígéretes történelmi romantikusnak tűnik számomra.
P: Ilona Andrews sorozata is megvett magának, és még a szerelmi szál ki se bontakozott igazán, úgyhogy csak még jobbra számítok a folytatástól. 
10,
I:  Hitvány Rómeo itt csücsül a polcomon. Remélem egy újabb jó kis new adult történettel gazdagodom majd.
P: Épp most fejeztem be a második részt, és még jobb volt az első résztől. A friss élmény miatt, tervezem minél hamarabb kézbe venni a hamarosan megjelenő harmadik kötetet is. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése