Ahogy
ígértük, minél több érdekes rovattal szeretnénk a blogot színesíteni.
:) A Mutasd a polcod lényege, hogy a könyvespolcunk egy véletlenszerű
darabját megkeressük és röviden mesélünk róla, miért is van a többiek
között. Hogy éppen hanyadik könyv a soros, azt pedig a random generátor
fogja eldönteni. :)
I: Marie Rutkoski: The Winner's Crime – A nyertes bűne (A nyertes trilógia 2.)
Az első résszel kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Nem tudtam teljesen megszeretni Arin és Kestrel történetét. Sőt volt olyan is az olvasása közben, hogy egyszerűen elvesztettem az érdeklődésem iránta. Túl lassan indultak be az események, igaz, hogy később felpörögtek, de már utána se nyűgözött le. Ezek ellenére megrendeltem a második részt, bizalmat szavaztam a folytatásnak. Úgy látom a folytatás jobb százalékon áll a molyon, mint az első. egy hónap múlva pedig jön az utolsó rész, amit már elő is rendeltem.

P: Nicole Williams: Crash - Zuhanás
Pont tegnap vált előrendelhetővé a sorozat második része, úgyhogy nagyon aktuális választás. ^-^ Anno azért figyeltem fel a könyvre, mert Lucy táncos, így arra számítottam, hogy közel érzem majd magamhoz. Tetszett is a karaktere, és egész jó volt a történet is, de teljesen reálisnak érzem a moly.hu oldalon lévő százalékát. Nem kiemelkedő a new adult műfajban, de sok szerethető elem volt benne. Ha nem is kedvencként, de a szívemhez nőttek a szereplők és érdekel a sorsuk, úgyhogy már elő is rendeltem a Csattanást. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése