2018. 03. 01.

Február havi beszerzéseink, olvasásaink

Sikerült folytatnunk a januárban elkezdett tendenciát, továbbra is szinte minden nap bejegyzéssel érkezünk nektek. :) Ebben a hónapban hoztunk új tematikus hetet is a kedvenc Sarah J. Maas sorozatunkhoz és most először vehettetek részt nálunk Valentin-napi nyereményjátékon. Úgyhogy, ha az időjárás nem is volt a legbarátságosabb a hónapban, mi szívesen gondolunk vissza februárra. :)

Indie: Egy újabb hónapot búcsúztattunk. Közben várjuk a tavasz eljövetelét, így a végére elég jól bekeményített a tél. Egy jó kis hónap van mögöttem úgy érzem, sikerült a tervezett olvasni valót teljesítenem, és nem panaszkodhatom, mert nagyon jó kis történeteket megismerésében volt részem. Gőzerővel dolgozunk a blogon is, hogy mindig friss tartalommal jelentkezünk, nagyon örülök, hogy egyre többen jártok hozzánk. A ló nem szalad még el velem vásárlás terén, szépen lassan jönnek az új megjelenésék, de a dömping még várat magára egy kicsit.

Vettem: 
- Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk nagyon mozgatta a fantáziámat ez a könyv, Veronika ajánlása után tudtam, hogy be fogom szerezni.

- Caleb Carr: A Halál angyala a borítója fogta meg a tekintettem, és nagyon kíváncsi vagyok a történetére is. A belőle készült sorozatot, a könyv olvasása után tervezem majd megnézni.

- Kiera Cass: A szirén az eddig nálunk megjelent könyvei mind ott csücsülnek a polcomon, ezért ő is kellett a gyűjteményembe.

- Leisa Rayven: Hitvány Rómeó nagyon sokat kellett várni a könyv megjelenéséig, kíváncsi vagyok megérte.

Kaptam: Egyet se 



Összesítve: 4 db vettem + 0 db ajándékba kaptam = 4 db könyvel gazdagodtam ebben a hónapban :)

Olvastam: Ebben a hónapban összesen 8 db könyvet sikerült elolvasnom, nagyon boldog vagyok, hogy sikerül az eddig  eltervezzetek szerint haladnom. A blogunkra eddig 1 db-ból készült bejegyzés, és 7 db-ból készül.

Perpetua: Nem fogtam vissza tudatosan magamat, de ez egy teljesen könyvmentes hónapra sikeredett. A buta vizsgák még az olvasásaim számát is visszafogták, de most már magam mögött tudhatok mindent és újult erővel kezdem a márciust. :)

Vettem: egyet se :)

Kaptam: egyet se :)


Összesítve: 0 db-ot vettem + 0 db-ot ajándékba kaptam = 0 db könyvvel gazdagodtam ebben a hónapban. :)

Olvastam: 5 db könyvet sikerült olvastam el ebben a hónapban. A blogunkra eddig 0 db-ból készült bejegyzés, és 4 db-ból készül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése