Cím: Angyalfa
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 496 oldal
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Harminc év telt el azóta, hogy Greta elhagyta Marchmont Hallt, a hatalmas, csodaszép, hegyektől övezett walesi udvarházat. Az asszony egy régi barátja, David Marchmont meghívására tér vissza egykori otthonába, hogy ott ünnepelje a karácsonyt. A korábban itt töltött időből azonban semmire sem emlékszik – egy tragikus baleset következtében ugyanis élete több mint két évtizede kitörlődött a memóriájából. Amikor egyik nap sétára indul a hóval borított vidéken, az erdőben véletlenül rábukkan egy sírra, ahol – a sírkőre vésett, kopott felirat szerint – egy kisfiú nyugszik…
A gyermek neve ismerősnek tűnik Greta számára, és az asszony emlékei hirtelen a felszínre törnek. David segítségével elkezdi összeilleszteni nemcsak a saját, de lánya, Cheska történetét is, aki tragikus körülmények áldozatául esett. És egyáltalán nem az az angyal volt, akinek hitték…
Lucinda Riley regényében eltemetett titkok és egy elfelejtett múlt tragikus történései kerülnek a felszínre, ami örökre megváltoztatja nemcsak Greta, de a Marchmont család életét is.

„Úgy érezte, olyan, mint egy éjjeli lepke, amely tehetetlenül vonzódik a gyertya lángjához, ami azután elkerülhetetlenül elpusztítja.”
„Az élet túl rövid ahhoz, hogy azzal foglalkozzunk, mit gondolnak mások.”
„A szerelem megváltoztatja az ember sorsát, és teljesen átveheti az irányítást az élete fölött.”
„Max, Owen és James… mind a múltjához tartoztak. Nem engedhette, hogy a jelenére is hatással legyenek.”
„Cheska nélkül nem volt semmije. És Greta tudta, hogy lassan elveszti őt.”
„Ha két ember szereti egymást, akkor magától értetődő, hogy együtt kell lenniük.”
A gyönyörű borító jól tükrözi a könyv hangulatát?
I: Nagyon megfogott már az első pillanatban ez a borító. Sokszor a külső is mély benyomást tud rám tenni, ilyenkor érzem, hogy valamiért nekem olvasnom kell a benne lévő lapokon leírt szavakat. A rajta lévő jelenet nagyon elgondolkodtatott, ezért szerettem volna megtudni
a cím, és ennek a jelenetnek a kapcsolatát. A könyv befejezése után elmondhatom, hogy értem már mi ez a kapocs. Úgy gondolom a kiadó jól választott, mert kiemelt a könyvből egy olyan jelentett, amely nagyon is meghatározó volt Greta számára. Ott ért össze a múlt, a jelen és talán a jövő is.
![]() |
Forrás |
P: Bár nem a tél a legdominánsabb évszak a történetben, viszont elég hosszú időt ölel fel és többször szerepel ez a hideg időszak, így nem csodálom, hogy arra esett a választás. A képen látható nő egyedül okkal van egyedül, jelképezve ezzel Greta-t, aki a történet során nagyon sokszor egyedül kellett helyt álljon az életben. És a borító egész hangulata, szomorkás, mélabús, ahogy sokszor én is éreztem magam olvasás közben. Tökéletes választás.
„Az élet túl rövid ahhoz, hogy azzal foglalkozzunk, mit gondolnak mások.”
Leginkább Greta életét követjük nyomon a regényben. Ő hozzá tudtunk leginkább kapcsolódni?
I: Három generációs történetnek mondanám az Angyalfát. Az első akit megismerünk Greta, akinek nem szánt könnyű életet a sors. A múltját vele együtt fedezzük fel, egy baleset miatt minden emlékét elvesztette, így nem csak engem mint olvasót, de a főszereplőnket is sokszor meglepte az életének az alakulása. Volt egy álma, de ez az álom hamar összetört. Újra kellet
kezdenie az életét, egy számára ismeretlen helyen. Marchmont egyszerre volt gyönyörű, de közben titkokkal teli hely is, ez a birtok mindegyik női főszereplőnk életének fontos része, minden innen indult, és ide térünk vissza a végére is. Sokszor fontos döntéseket kellett meghoznia, amely nem csak az ő életére volt hatással. Egy igazán kedves erős nőt ismerhetem meg a személyében, aki mindig próbált a helyes úton járni. A szerelemben nem mondata magát szerencsésnek, egyetlen férfi kísérte végig ezen úton, akire bármikor számíthatott. A legfontosabb személy az életében a kislánya volt, Cheska, akiért minden tőle telhetőt megtett. Egy anyai szív harcol a végsőkig, mindig is a legjobbat szeretné a gyermekének. Greta is mindent szeretett volna megadni kislányának, amit teljes mértékben megértek. Ám van olyan helyzet amelyben még az anyai szív is tehetetlen, ennek felismeréséhez rögös utak vezettek. Sokszor beleképzeltem magam Greta helyzetébe, a döntéseit is vele együtt mérlegeltem. Nem érzem őt hibásnak, mert szerintem én sem cselekedtem volna másképpen mint ő. Örülök, hogy megismerhetem a történetét, mert nem csak a múltban, de a jelenben is öröm volt látni, hogy végül mégis rátalált arra ami végig az orra előtt volt. Nem volt könnyű eljutni idáig, de most már végre tényleg boldog élete lehet.
![]() |
Greta (Forrás) |
P: Greta nem épp felhőtlen múltja ellenére is bizakodva néz jövője felé és hisz a szerelemben. Ám sajnos hamar csalódás éli és onnantól kezdve meg kell keményítenie magát, ha talpon akar maradni. Hozott vitatható döntéseket, de összességében nagyon megszerettem. Erős nő, aki függetlenségre vágyik, és ezért harcol is keményen. Sokat megtapasztalt az életben, ugyanúgy ismeri a nélkülözést, ahogy a fényűzést is. Barátja, David segítségével, amikor legnagyobb szüksége volt rá, menedékre lelt Marchmont-ban, és az a komor birtok onnantól elengedhetetlen része lett a sorsának. Hiába Ava a hétköznapibb, elérhetőbb nőalak, Greta küzdelme jobban megfogott. Fontos elem, de ha a borító is írja, talán tőlem se veszitek nagy spoiler-nek, hogy Greta egy baleset során elvesztette emlékezetét. Ott csatlakozunk hozzá, amikor végre kezdenek azok visszatérni és így vele együtt ismerjük meg kalandos múltját. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás az írónő részéről.
„A szerelem megváltoztatja az ember sorsát, és teljesen átveheti az irányítást az élete fölött.”
A második harmadtól Cheska kerül előtérbe. Az angyali kislány felnő, és szomorúan kell tapasztalni, hogy mit hoz ki belőle az élet. Sokkoltak a körülötte zajló események?
I: Cheska egy igazi kis angyali teremtésnek tűnt, de szépen lassan ahogy teltek az évek, a kislányból felnőtt nővé érett, ez az ártatlan gyermek teljesen kifordult önmagából. Neki köszönhetjük a legnagyobb izgalmakat, még engem is meglepett az Írónő ezen döntésével.
Cheska hamar beszippantja a nagyvilági élet, gyerek színész válik belőle. Az álomvilág amelyet maga köré épít nem ereszti, egyre inkább elhatalmasodik fölötte. Hiába édesanyja támogatása, ez egy idő után kezd terhessé válni a kamaszodó lány számára, szeretné a saját útját járni. Nem mondanám erős személyiségnek, inkább egy felnőtt testbe zárt gyermeknek, aki a problémák elől szeret elfutni, a maga kis álomvilágában élni. Sokszor legszívesebben akkora pofont kevertem volna le neki. Hihetetlen mennyi gonoszság lakozott benne, nem nézte kiken tapos keresztül céljainak elérése érdekében. Sok meglepetésben volt részem miatta, egy idő után már a hideg is kirázott a tetteitől. Minden elismerésem az Írónőé, mert az ő karakterének megalkotása nem lehetett könnyű a számára. Ő is fontos része ennek a történetnek, az biztos. Tetteinek nagy súlya van, ami nem csak az ő életére de az édesanyjáéra, és a lányáéra is kihat.
![]() |
Cheska (Forrás) |
P: A lánya már más dió. Cheska a legösszetettebb szereplő a könyvben. Eleinte teljesen lenyűgözött mennyire kedves, csendes, szelíd és jól nevelt leányzó. Igazi kis angyal, ahol többször is emlegetik. Később viszont teljesen ledöbbentem, hogy ez a tündéri teremtés felnőtt korára mennyire megváltozott, milyen tettekre képes. Igaz az indokok elég világosak, mégis szomorúan néztem a folyamatot, ahogy levetkőzi gyermeki énjét. Mégis ő adta talán a legnagyobb izgalmakat a történetben, az ő döntései borzolták fel a kedélyeket és kuszálták össze a szálakat. A konkrét eseményeket véletlenül se szeretném elárulni, de az ő életét végigkísérhetjük, neki gyerekkorát is láthatjuk, nem csak a felnőtt nőt. Anyja nem túl szerencsés szerelmi élete mellett, lánya a biztos társa, sajnos néha túl stabil pont az életében.
„Max, Owen és James… mind a múltjához tartoztak. Nem engedhette, hogy a jelenére is hatással legyenek.”
Ava, Greta unokája szinte kilóg az sorból. Egy átlagos lány, aki egyszerű életre vágyik. Fontos volt az ő nézőpontját is megismerni?
I: Nagyon érdekelt az ő sorsa is, reméltem, hogy végre neki sikerül probléma mentesen felnőnie. Szerető közegben nőt fel, távol Cheska-tól. Ő egy hétköznap lány, aki nagyon szeret
Marchmont-ban élni. Állatorvosnak készül, sőt még egy helyes férfi is belép az életébe. Igen ám, de a múlt őt is utol éri, neki sem könnyíti meg a helyzetét. Szerencsére kemény fából faragták, igazi harcos mint Greta. Az ő történetében találkozik a múlt, és a jelen. Örülök, hogy neki is szánt egy kicsit nagyobb szerepet az Írónő, kellet az ő szemszöge is ahhoz, hogy kerek egésznek mondhassuk a történetet.
![]() |
Ava (Forrás) |
P: Az utolsó főszereplő Greta unokája, Ava, aki a leghétköznapibb hármuk közül. Imádja a természetet, az állatokat, sose vágyott különösebb figyelembe, számára az eldugott Marchmont maga a mennyország. Viszont ő tapasztalja felmenői döntéseinek súlyát és következményeit és nagyon fontos volt az ő szemszögéből is látni az eseményeket. Igazi csoda, hogy számára képesek voltak normális gyerekkort biztosítani és távol tartani őt a kíváncsi szemektől. Eleinte nehezen barátkoztam meg azzal, hogy ő is előtérbe került. Nem értettem, hogy Greta és Cheska után hogy lesz érdekes egy ilyen szereplő. Viszont kellett egy földhözragadtabb hang is a regénybe.
Milyen érzésekkel tettük le a könyvet?
I: Az olvasása után még sokáig a hatása alatt voltam. Sokszor gondoltam vissza a benne lévő eseményekre. Lucinda Riley nagyon ért ahhoz, hogy a múltat a jelenel összekapcsolja, szerintem ez itt is nagyon jól sikerült kiviteleznie. Nem egy könnyed történet, mert elég sok fájdalmas dolog történik benne. Veszteségek, amelyek egy életen át elkísérik a szereplőinket,
döntések, amelyek nem mindig végződtek jól. Család, amely mindennél fontosabb, de közben szépen lassan felbomlott ez az egység, összekuszálódtak a szálak, kellet idő mire végre fényt láthattam az alagút végén. A bonyodalom pedig igazán egyedivé tette. Örülök, hogy adtunk neki egy esélyt, mert tényleg élveztem megismerni ennek a három nőnek a történetét.
![]() |
Forrás |
P: Letettem és egy ideig még emésztgettem az olvasottakat. A boldog részek ellenére is inkább a szomorúság maradt velem utána és még most is inkább az van benne, amikor a könyvre gondolok. A számomra oly fontos romantikus vonal annyira máshogy van benne tálalva. Hiába szereti két ember egymást, apró döntések teljesen máshogy alakítják az eseményeket. Viszont egyre jobban szeretem ezt a számomra újabb műfajt, a családregényt. Nagyon élvezem, hogy egy regényen belül több izgalmas és érdekes életútnak is tanúja lehetek. Ezekben a történetekben nem minden móka és kacagás, az élet nehézségei kerülnek inkább előtérbe, azt követhetjük nyomon. Komorabb hangulatú a regény, mint vártam, mégis tetszett. Igazán elgondolkodtató és még napokig agyaltam szereplőink sorsán, azon, hogy mennyire kegyetlen tud lenni az élet. Különleges alkotás, ahhoz kétség sem fér.
„Ha két ember szereti egymást, akkor magától értetődő, hogy együtt kell lenniük.”
Kedvenc jelenetem:
I: Amikor Greta visszanyeri az emlékezetét.
P: Nekem szükségem volt a legutolsó lapokra, így az a hosszabb jelenet a kedvencem.
Kedvenc szereplőm:
I: Greta
P: Greta, David
Kinek ajánlom:
I: Azoknak akik szeretnének megismerni egy különleges család történetét.
Hasonló könyv:
P: Nem sok regényt ismerek a műfajban, ezért csak az Írónő Hét nővér sorozatát tudom írni.
Értékelésem:
I: Három női sors kapcsolódik össze ebben a különleges történetben, amelyre én most 4 fenyőfát tudok adni.
P: Ez a különleges történet nálam 4,5 balesetet érdemel.
Érdekesség: A General Press kiadó az Írónő több regényét is elhozta már nekünk. Érdekességként megmutatnánk még azokat az önálló alkotásokat, amiket még magyarul nem olvashatunk.

Cím: The Italian Girl
Megjelenés: 1996. majd 2014.07.01.
Fülszöveg:
Rosanna Menici csak tizenegy éves volt, amikor találkozott Roberto Rossini-vel, a férfivel, aki örökre megváltoztatta ez életét. Az elkövetkező években a sorsukat összekötötte különleges zenei tehetségük operaénekesként és egymás iránti szerelmük – egy szerelem, ami a hozzájuk legközelebb állókat is megérinti. Mert, ahogy Rosanna lassan felfedezi, egyesülésüket erőteljes titkok kísértik a múltból...

Rosanna-t visszasodorja a szél a kezdetekhez, Nápoly utcáiba, a világ legrangosabb operaházaiba. Az Olasz lány egy ragyogó és felejthetetlen történet a szeretetről, árulásról és önmegismerésről.
Megjelenés: 2010.11.25.
Fülszöveg:
Gyerekként Julia Forrester sok idilli órát töltött Wharton Parkban, a hatalmas házban, ahol nagyapja egzotikus orchideákat tartott. Évekkel később, amikor férje és fiatal gyerekének halálával küzd, visszatér a békés helyre. Ott találkozik újra Kit Crawford-dal, a birtok örökösével és lehetséges megváltójával.
Amikor egy régi naplót talál, Julia megkeresi nagymamáját, hogy kiderítse az igazságot egy szerelmi affér mögött, ami majdnem tönkretette a Wahrton Parkot. Kutatása at 1930-as évekig viszi vissza, amikor Wharton Park egy korábbi örököse feleségül vette fiatal középosztálybeli aráját a II. világháború előestéjén. Amikor két szerelmest kegyetlenül elválasztottak, a hatás az elkövetkező nemzedékeken is érződik.
Cím: The Olive Tree
Megjelenés: 2016.07.14.
Fülszöveg:
Azt mondják, ha valaki először látogat ’Pandora’-ba, szerelmes lesz…
A huszonnégy éves Helena varázslatos nyaralást töltött Cipruson, ahol először lett szerelmes. Amikor nagyapja ráhagyja Pandora-t, visszatér, hogy családjával töltse a nyarat.
Mégis tudja, hogy Pandora idilli szépsége titkok hálóját leplezi William-ről, a férjéről és Alex-ről a fiáról. A problémás tizenhárom éves korban lévő Alex őrlődik szeretett anyja megóvása és a felnőtté válás között. És ugyanakkor kétségbeesetten meg akarja tudni apja valódi kilétét…
Amikor Helena találkozik gyerekkori szerelmével, egy olyan eseménysorozat indul el, amely azzal fenyegeti, hogy a múltja és a jelene összeütközik. Helena és Alex is tudja, hogy az élet sose lesz már ugyanolyan, ha egyszer Pandora titkai napvilágot látnak.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése