2019. 01. 25.

Sienna Cole: Reményszimfónia

Író: Sienna Cola
Cím: Reményszimfónia
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 400 oldal
Fülszöveg: 
Zene ​és szerelem Bécs szívében
Patrick Byrne, a nagyreményű zongorista-zeneszerző sötét múltja elől menekülve Bécsben próbál új életet kezdeni. Egyetlen dolog hajtja: hogy befejezze és színpadra állítsa élete fő művét, ám eközben nemcsak a lehetetlen feltételekkel, de saját démonaival is meg kell küzdenie.
Carla Kimmel tehetős üzletember férjével érkezik Bécsbe. Egy művészeti alapítvány vezetőjeként felajánlja Patricknek a támogatását, de cserébe ő is kér valamit: zongoraleckéket szeretne venni a zseniális művésztől.
Közös munkájuk során nemcsak Patrick küzdelmei állítanak eléjük akadályokat, de Carla rég eltemetett titkai is felszínre kerülnek. Vajon a zene képes rá, hogy begyógyítsa a sebeket? Van-e remény két összetört szív számára, hogy újra megtalálják a boldogságot?

„A zenének a férfiszívben tüzet kell szítania, és könnyet fakasztani a női szemből.”
Ludwing van Beethoven

A Négyszáz nap szabadság után nem éreztük azt, hogy Patrick története még nincs lezárva? 
P: Hatalmas örömmel töltött el, amikor megláttam, hogy Patrick saját regényt kap. Én végig neki szurkoltam és bennem a Négyszáz nap szabadság lezárása kis hiányérzetet hagyott, amit most pótolt ez a könyv. :) Elfogadtam a másik regény végkimenetelét, de mégis
Forrás
szomorú voltam. Egy ilyen összetört férfi is megérdemel egy különleges embert, nőt az életében, akinek ő az egyetlen. Aki miatt érdemes változtatni önpusztító életmódján. És akkor jött ez a könyv, ami reménysugarat adott, hogy talán láthatom az ő boldog befejezését is.

I: Patrick nem került igazán közel hozzám az előző történet során. Nekem túlságosan is sötét hercegnek tűnt, aki a fájdalmával inkább csak magával ránt. Valamennyire azért sajnáltam is, hogy nem alakultak a legjobban a dolgai a női nemmel. Ezek után jött a legnagyobb meglepetés, amikor megláttam a Reményszimfónia megjelenésének hírét, hogy nem más kap főszerepet benne mint Patrick. Nagyon felcsigázott a fülszöveg ezt őszintén mondom, reméltem, hogy itt végre el tudja majd engedni a démonait, és valahogy közel tud magához engedni valakit, aki gyógyír lesz a sebeire.  


„- Maga egy eltorzult szörnyeteg.
- Na, végre, csak kezd rájönni.”

Láthattuk már jó és rossz oldalát is, ebben a regényben képes volt meglepetést okozni? 

P: Azt már tudtuk, hogy miért ennyire megsebzett ez a férfi, ilyen szempontból nem sok meglepetésre számítottam, de mégis más, ha valaki konkrétan a középpontban van, és rá koncentrál a regény. Jobban beleláthattunk családjához fűződő viszonyába, zene iránti
Patrick (forrás)
megszállottságába és azt is láthattuk, hogy még tud lentebb csúszni. Az azért újra meglepett, hogy mennyire képes kizárni a külvilágot, amikor alkot. Teljesen átszellemül, és az ilyenkor történik meg a csoda. Hallani ténylegesen nem hallhatjuk, de annyira érzékletesek a leírások, hogy szinte én is hallom vele együtt a zenét. És lehet klisé ez a gondolat, de aki ilyen szépet tud alkotni, nem lehet rossz ember, csupán az élet nem bánt vele kesztyűs kézzel és számos rossz döntésének eredménye, hogy ott tart, ahol.

I: Eddig még csak a felszínt kapargattam Patrick-kel kapcsolatban, szeretem volna ebben a történetben kicsit mélyebbre ásni. Most övé az egyik főszerep ennek köszönhetően sokkal több mindent is megtudhattam róla. Nem egyszerű az élete, igaz, hogy visszatalált a zenéhez, de a magánélete romokban hever. A démonai foggal körömmel kapaszkodnak belé, nem tud tőlük szabadulni, csak akkor érzi magát jól, amikor elmenekülhet az alkotás legmélyebb bugyraiba. Hihetetlen volt olvasni mennyire mélyre tud süppedni szegény, az önpusztítása néha nem ismert határt. Nagy teher nyomja a vállát, ami alatt kezd összeomlani, szerencsére a sor útjába sodor egy segítő angyalt, akivel nem indul zökkenőmentesen a kapcsolata. Valahogy mégis sikerül ennek a nőnek a páncélja alá férkőzni, megmutatnia neki a kiutat a gödörből. Ám ahhoz, hogy ide eljusson sok mindenen kellett keresztül mennie. Itt megint csak egy bajom volt a túlzott szenvedés ami itt is végbe ment, ez miatt nem tudtam teljes szívvel megszeretni a Herceget :( Bár már jobban értem tettei miértjeit, akkor is köztünk lévő falat nem tudtam teljes mértékben lerombolni. 


„- Tudja, abban rejlik a zene legnagyobb ereje – mondta Patrick -, hogy átértelmezhető és akár új tartalommal tölthető meg.”

Carlahoz hasonló érett nőt képzeltünk el zenészünk mellé? 

P: Én már Dena mellett is el tudtam volna képzelni, úgyhogy még korábban nem gondolkodtam azon, kit szeretnék párjául. Viszont tagadhatatlanul könnyedén egymásra
Carla (forrás)
hangolódtak, a zene szeretete összeköti őket. Carla életét nem lehet Patrick-éval összehasonlítani, kívülről nézve igazán kiváltságos életet él, de jelen esetben sem szabad hinni a látszatnak. Egy nagy színjáték az élete, és vágyik arra, hogy valódi tartalommal is megtölthesse. Tehetségesen játszik zongorán, de mégse eléggé, hogy kiemelkedjen. Úgy érzi Patrick lehet az, aki felszínre hozhatja belőle a tüzet, amitől az ő játéka is megtelik érzelmekkel. Arra pedig egyáltalán nem számít, hogy talán többet is kaphat a férfitól.

I: Valahogy éreztem, hogy nem egy hétköznapi nőnek sikerül majd Patrcik-et kiszabadítania a sötétség fogságából. Carla egyszerre hordozza magában a fényt, és a sötétséget. Benne is ott lakoznak a múlt keserű érzései. Ő mégis képes emelt fővel élni az életét. Elsőre minden csupa fény, és ragyogás, a későbbiek során megismertem a valódi érzéseit. Az ő életében is fontos szerepet tölt be a zene szeretete. Patrick az a férfi, aki megmozdít benne egy olyan részt, amit rég elfeledtetnek hitt. Szerintem Sienna egyik nagy erőssége a karakterek megalkotásában is megjelenik. Közel tudja hozni őket az olvasóhoz, mert mind a kettőjük személyisége nagyon emberi volt. A mai világ problémáival, bűneivel teljesen életszerű helyzeteket kaptam a történet alakulása során. Örülök, hogy Carla nem egy elveszett bárány, egy ilyen erős nő kellett ebbe a történetbe.


„- Téged akarlak, senki mást. Azóta ez a bizonyosság minden nappal csak tisztábbá és erősebbé vált bennem.”

Megismerkedésüknek történetét mi tette emlékezetessé?

P: Érdekes volt a történet maga is, hiszen Patrick titkait már ismerhetjük, ha olvastuk a másik regényt, így nem nagyon tudtam, mi lesz a nagy leleplezés. Meglepő módon olyan hagyományos módon nem is volt, haladtak az események, szereplőink kezdtek
Forrás
megismerkedni, összemelegedni. Patrick pedig harcol élete fő művéért. Akadnak váratlan fordulatok, amik felborzolják a kedélyeket, de engem egyértelműen a zene bilincselt le. A lezáráson még sokáig gondolkodtam, miután letettem a könyvet. Kicsit mintha félbehagyott lenne, de aztán mégis rájöttem, hogy ehhez a történethez ez a tökéletes. Megadja a reményt, amit a cím is hangsúlyoz. Mi, olvasók, bízhatunk a legjobbakban, hogy minden megszeretett szereplőnk élete elrendeződik. A katarzis után kellett lezárni ezt a regényt.

I: Két teljesen különböző életet éltek eddig, de a zene egy irányba tereli őket. Az tetszett a leginkább, hogy nem egyből csaptak a közepébe, hanem az érzelmi szálak később alakultak ki köztük. Azok se olyan tipikus klisés módon. Persze ez mellett sok más is megtalálható ebben a történetben. A legnagyobb hangsúlyt a zene kapja, amely végig kíséri őket az út legvégéig. Nem egy csendes mű ez kérem szépen, tele van magas, és mély hangokkal, hol fel emel, hol pedig a mélybe taszít, azért, hogy megmutassa még a legfájdalmasabb emlékekből is ki lehet törni.


„- Szerintem a szeretetnél nincs hatalmasabb erő. A szeretet az, ami világokat emel fel, gyógyít és életben tart.”

Sikerült a zenei részeket is igen érzékletesen átadni, mintha a zongora mellett ültünk volna és hallgattuk a játékot?

P: Én magam is zongoráztam általános iskolában, nem voltam különös tehetség, de a mai napig imádom a hangszert és néha próbálkozok kicsit játszani rajta. Ez is kicsit közelebb
Forrás
hozta hozzám a történetet. Ha komoly zenét hallgatok, sokszor libabőrössé válok egy-egy gyönyörű dallam hatására. Hiába volt itt papírra vetve a zene és nem hallhattam valójában Patrick előadását, mégis sokszor most is kirázott a hideg, annyira érzékletesen volt leírva nekünk. *-* Imádtam.

I: A zene egy olyan különleges nyelv amely megérinti az embert, emlékeket hozz elő, segít átlendülni a fájdalmainkon. Sienna szerintem nagyon ért az ilyen részek megírásához. Bár itt a fülemmel nem hallottam magát a szimfóniát amit Patrick megkomponált, mégis sokszor elragadtak az érzelmek. Dühös voltam, szomorú, majd a végén reménnyel teli. Ezeket a részeket éreztem a legerősebbeknek a történet folyamán. Örülök, hogy sikerült főszereplőinknek visszatalálni a zenéhez, ez által rálépni egy olyan útra, amely nem csak fájdalommal van kikövezve. 


„- A szenvedés egy döntés – válaszolta Carla. – És a boldogság is az. Én az utóbbit választom, bármi történjen is.”

Kedvenc jelenetem:

P: A zongoraórákat szerettem legjobban.
I: Amikor Patrick végre felismeri az érzéseinek valódi jelentését.
Kedvenc szereplőm:

P: Patrick
I:  Nem lett senki sem igazán a kedvencem. 
Hasonló könyv:
P: Züllött, magába roskadó zenészekkel már az Idolban is találkoztam.
Kinek ajánlom:
I: Azoknak akik szeretnének megismerni egy démonaival küzdő zenész küzdelmeit. (úgy gondolom előtte azért érdemes elolvasni a
Négyszáz ​nap szabadságot)
Értékelésem:
P: Nagyon megérintett a regény, 5 zongoraórát adok neki.
I: Ismét bebizonyitotta Sienna mennyire jól ért az érzelmek átadáshoz, ám sajnos nekem Patrick ennek ellenére sem lett szimpatikus, így tőlem most 4 festményt kap.




Érdekesség: Hangolódjatok a regényre az alábbi lejátszási listával :)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése